Az örökség továbbadódik

26. A múlt emlékei

26.

A nyári napsugarak sütötték a hatalmas épület falait, ami az ország legnevesebb cirkusza volt. Egy fiatal lány állt a bejárat előtt. Sosem volt még annyira izgatott, mint ebben a pillanatban.

- Szóval ez lenne az a csodálatos cirkusz - gondolta ragyogó szemekkel. – A hely, ahol elkezdődik az új életem.

- Örülök, hogy megjöttél, Heniko - hallatszott egy barátságos hang a háta mögül.

- Mr. Hits, én is örülök, hogy újra látom.

- Ugyan már. Hívj csak Donnak, vagy most már főnöknek, ha úgy jobban tetszik. Elintéztem, hogy itt tudj dolgozni, mint koreográfus. Remélem, ez így megfelel.

- Hogy megfelel-e? Ennél csodálatosabb dolog még nem is történt velem. Minden jobb, mint az árvaház, vagy a tánciskola ahol voltam.

- Gyere, bemutatlak a társulatnak – mondta Don mosolyogva.

- Oké menjünk – felelte Heniko, aki igyekezett leplezni, hogy mennyire izgatott. Ahogy a cirkusz szívéhez értek, Henikót azonnal megbabonázta a látvány. Éppen nagy készülődés volt, hiszen hamarosan új műsort mutattak be a nagyérdeműnek. Heniko ámulva nézett szét, és azonnal beleszeretett a cirkusz aurájába. Minden érdekelte. Hirtelen megpillantott egy lányt, aki az egyik nagy ugróasztalon gyakorolt. Heniko csodaszépnek látta őt. Hosszú vörös haja volt, és vakító kék szeme. Látszott a mozgásán, hogy profi akrobata.

- Főnök, ő kicsoda? – kérdezte végül, miközben még mindig őt csodálta.

- Meire gondolsz? Ő a főszereplő a darabban. A cirkusz legtehetségesebb női artistája.

- Örült tehetségesnek látszik – szökött ki a lány száján. – Olyan, mintha nem hatna rá a gravitáció!

- Igen, tényleg az – értett egyet, s közben beszélni kezdett. Ám Heniko már nem nagyon figyelt rá, hiszen az ő figyelmét, már egészen más tartotta fogva. Egy férfi volt az, aki szinte szállt a trapézok között. A lány még sosem látott ilyet azelőtt. Nagyon tehetségesnek találta őt. Aztán, amint a férfi megpihenve leült az egyik trapézra, és lenézett a társaira, Heniko majd elalélt a gyönyörűségtől, hiszen most tudta megfigyelni alaposabban. Sötétbarna, rövid haja volt és csodálatos sötétkék szemei. Heniko még sosem volt szerelmes ez előtt, de volt egy olyan érzése, hogy ebbe a srácba bizony gond nélkül belezúgna. Fekete nadrágot viselt, és egy barna és barackszín keverékéből álló atlétát, ami igencsak kiemelte izmos felsőtestének minden porcikáját. Hamarosan az eddig folyamatosan beszélő Donnak is feltűnt, hogy szavai, mintha kommentár nélkül maradnának.

- Ő pedig, Ian Hantington - mondta Don jól elrejtve mosolyát. Erre Heniko annyira megijedt, hogy egészen összerezzent.

- Ja, ha maga mondja... - terelt semleges hangon, ám elég vörös volt az arca. Ő nagyon bízott abban, hogy Don nem vette észre, hogy mennyire feltűnően bámulta Iant. Ahogy tovább sétált Don társaságában arra jutott, hogy egy kósza pillantás még belefér. Ám arra a legkevésbé sem számított, hogy ezen pillantás alkalmával, azok a kék szemek pontosan őt nézik majd. Annyira megdöbbent, hogy inkább ijedten félrekapta a tekintetét.

- Ki lehet ez a lány? - gondolkodott a trapézon ülő Ian is, akinek igencsak megtetszett az új leányzó. - Soha nem láttam még hozzá foghatót. Milyen szép és kedves arca van. Egyszerűen bűbájos. – Donnak természetesen ez sem kerülte el a figyelmét. Sejtette, hogy ez a kettő még érdekes eseményeket okoz majd a cirkusznál.

- Egy kis figyelmet kérek – szólalt meg hirtelen Don, ezzel felhívva magára a többiek figyelmét. - Szeretném bemutatni társulatunk új tagját, Heniko Madcapot, ki koreográfus lesz itt nálunk.