Heniko egy sokrétű tehetség, akit az élet a Kaleido színpadra sodor. A társulat kezdetben nehezen fogadja, ám főhősünk nem az a lány, aki ettől zavarba jönne. Igen hamar elnyeri a többiek szimpátiáját, és elkezdi rögös útját a sztárrá válás felé. Re...
Reggel Heniko ébredt először. Amikor kinyitotta kissé még álmos szemeit, és megpillantotta a férfi körvonalait, azonnal elmúlt az álmossága. Leon akkor még aludt. Meg is lepődött, hogy az a Leon, akit mindig mogorvának látott, most annyira kisimult és nyugodt, amilyennek talán még sosem látta. Szívesen figyelte, főleg most, ahogy a felkelő nap sugarai simogatták az arcát. Szinte kedve lett volna Henikónak is csatlakozni a naphoz.
- Mintha most egy egészen másik embert látnék – gondolta, miközben felkönyökölt az ágyon, és tovább nézte őt. –Utálom beismerni, hogy vonzódom hozzá, de sajnos attól még nem lesz kevésbé igaz. Sosem gondoltam, hogy így lesz, hiszen ezt sosem akartam. Hiszen annyira különbözik Iantől. Míg Ian a Nap volt, addig Leon inkább a Hold. Míg egyikük minden érzését megosztotta velem, addig a másik szinte semmit. Vajon tudnám Leont úgy szeretni, mint mondjuk Iant? Nem, ugyanúgy biztosan nem. Főleg úgy, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy ő mennyire gondolta komolyan a szavait. Végülis ő bárkit megkaphat. Bárkit elcsábíthat a legkisebb megerőltetés nélkül. Akkor miért én? A kihívás miatt? " Téged" - jutott eszébe Leon mondata, amitől kissé ki is rázta a hideg. - Ez csak egy szó, és mégis ilyen hatással van rám. Pedig lehet hazugság is. Lehet, hogy csak arra vár, hogy ágyba vigyen – állapította meg, majd hirtelen végignézett kettőjükön. – Ööö... mondjuk ez végülis már megvolt. Ám ettől eltekintve, én nem vagyok egyszerű esett. Bár talán erre már ő is rájött. – Vonta meg a vállát, majd kicsit fészkelődni kezdett, hogy kicsusszanjon az ágyból. Halkan távozott, majd nekilátott a szokásos reggeli teendőinek. A partra futva érkezett, azután folytatta a bemelegítést. Úgy fél órája dolgozhatott, amikor észrevette, hogy valaki van a közelében. Kicsit figyelni kezdett, aztán felismerte, hogy Pino az. Elég meglepőnek találta, hogy olasz barátja is ilyen korai madár, ezért úgy döntött, ha már így alakult, odamegy hozzá. - Te jó ég, Pino! Veled meg mi történt?!- kérdezte Heniko, amit észrevette, hogy a srác egyik szeménél egy csúnya folt éktelenkedik.
- Ja, ez? Semmi különös. Csak egy kis balesett.
- Aha. Szóval egy monokli alakú balesett. Várj, kitalálom. Egy plüss maci? – Erre Pino elmosolyodott. – Ne mosolyogj! Ez egyáltalán nem vicces! Carlos volt, igaz?
- Igen – vallotta be végül. - Nem tetszett neki, hogy beszélgetni mertem veled tegnap.
- Micsoda bunkó! – kiáltott fel Heniko mérgesen. - Mi a francot képzel ez magáról?!
- Sokat. Sajnos túl sokat – sóhajtotta Pino lemondóan. – De ne is törődj vele. Én sem teszem.
- Nem kellene ilyen lazán venned!
- Ettől most keményebben nézek ki – hárított Pino vigyorogva.
- Te, bolond vagy! – röhögött fel a lány.
- Különben mit csinálsz itt ilyen korán? – érdeklődött Pino kíváncsian.
- Hogy én? Csak edzeni jöttem.
- Egy ilyen profi csaj, miért edz ilyen sokat?!
- Azért nem vagyok olyan profi - mondta meg az igazat. – De a gyakorlás különben sem árt. Igazi dopping!
- Nekem sokkal megalázóbb okaim voltak. Szabadulni akadtam, plusz megnézni a napfelkeltét – tette hozzá, hogy kicsit szépítsen a dolgokon.
- Igen, mondasz valamit. Viszont, ha nem haragszol, most megyek. Még be akarom fejezni az edzést.
- Csatlakozhatom?
- Szimmetrikusra szeretnéd az arcodat? – kérdezte Heniko felvont szemöldökkel.
- Legalább, ezentúl nem kell majd szemüveg – érvelt Pino, mire Heniko újra nevetni kezdett.
- Te, hihetetlen vagy!
- Ezt bóknak veszem! – felelte kacsintva.
- Na, jól van. Akkor menjünk! – mondta ki a végszót a lány, és azzal bele is fogtak a korai edzésbe. Míg ők nagyon aktívan kezdték a reggelt, addig a többiek még csak most ébredeztek a szállásokon. Az olasz srácoknak ekkor feltűnt Pino hiányzása, ám nem foglalkoztak vele túl mélyenszántóan. Leginkább csak röhögtek rajta, hiszen jól helyben hagyták. Pinót azonban ez kicsit sem zavarta. Számára csak az volt fontos, hogy Henikóban egy jó barátra lelt. Azonban az olaszokkal ellentétben a színpad francia lakójának nem volt túl vidám az ébredése. Legalább olyan szép reggelre számított, mit amilyen az estéje volt, ám csalódnia kellett.
- Ennek a lánynak a mániája az eltűnés – bosszankodott, miközben készülődni kezdett. - Csak tudnám, hogy hova mászkál el mindig. Fogadok, tudja, hogy mennyire idegesít, pont ezért csinálja. Bosszantó, hogy ennyire aggódom miatta...- Hirtelen aztán elhallgatott, mert eszébe jutott Carlos. Egyből kétszer olyan sebesen fejezte be az öltözést, és már száguldott is ki a szobából. Persze az olasz lányok, akik még a szállásokon voltak kábán figyelték a sietősen távolodó alakját.
- Milyen isteni pasi...- sóhajtozta az egyik.
- Az már igaz. Mit nem adnék azért, ha a barátnője lehetnék! - mondta egy másik.
- Te, bárkinek a nője leszel pár szép szó után – gúnyolta ki egy harmadik.
- Hé, Fina, te mit gondolsz? - kérdezték a most kilépő lánytól.
- Én? Miről? - kérdezte zavartan, tekintve, hogy fogalma sem volt arról, hogy miről volt szó.
- Leon Oswaldról - mondta kioktató stílusban, mintha ez Finának annyira nyilvánvalónak kellett volna lennie.
- Hát én... Nem tudom.
- Jó ég... Fina - gúnyolták ki nevetve, mire inkább Fina ott is hagyta őket.
- Mért kell ezeknek a libáknak folyton megtalálni engem? – gondolkodott zaklatottan. - De megérdemlem. Mert olyan kis félős vagyok, hogy nem merek kiállni magamért. Ellenben Heniko! Ő olyan nagyszerű. Bátor, erős, merész és gyönyörű. Ezek? Ezek még előnnyel se érnek a nyomába. Biztos vagyok benne, hogy Heniko simán helyrerakta volna őket. – Hirtelen aztán eszébe jutott a lányok kérdése. - És, hogy mit is gondolok? Szerintem Leon mellé Heniko illene a legjobban. Olyan ellentétek, mint a tűz és a jég. Velük biztosan sokra viszi még ez a színpad. De vajon merre lehet Pino? – jutott eszébe, ám az ebédlőben sem bukkant a nyomára. – Gondolom, majd jön valamikor... - Majd nem foglalkozott ezzel tovább, leült. A színpadi artisták java része is odabent volt már.
- De jót aludtam...- mondta Rosetta, nyújtózkodás közben.
- Aha, jó nyugis este volt - tette hozzá May. – Bár vicces ez a bandázós elszállásolás.
- Én alig aludtam valamit...- nyögte Mia, majd az asztalra feküdt. - Egész este dolgoztam. Vénásan van szükségem a reggeli kávéra!
- Kitartást, Mia – simogatta meg a hátát Anna bátorítóan.
- Hé, Ken veled minden rendben? - kérdezte Marion, tekintve, hogy Ken nem éppen úgy festett, mintha minden rendben lett volna.
- Hogy velem? Igen persze. Mégis mi bajom lenne? – kérdezett vissza csak, hogy terelje a témát. Valójában nagyon ideges volt, mert ő tudta, hogy Heniko kinél töltötte az éjszakát. Aggódott miatta, és ez az aggodalom csak fokozódott, amikor meglátta a belépő franciát. Ellenben Yuri csak erre a pillanatra várt. Persze Leon is érezte a vesztét, ezért azonnal a kilincsért nyúlt, ám Yuri gyorsabb volt.
- Na, arról szó szem lehet! - mondta Yuri határozottan, miközben még mindig fogta a kilincset, nehogy Leon kilépjen rajta. – Te, most szépen elmesélsz mindent.
- Felejtsd el – hárított Leon, majd elindult, hogy otthagyja Yurit, ám a szőke elkezdte követni őt.
- Ne legyél már ilyen! - váltott stratégiát Yuri. Remélte, a győzködés majd jobban beválik. – A barátod vagyok! Ennyivel tartozol.
- Ch... a barátom? – kérdezte kissé gúnyosan a francia, miközben ételt választott magának, s leült egy asztalhoz. Minden erejével azon volt, hogy figyelmen kívül hagyja Yurit, ám ő egyáltalán nem állt el attól a szándékától, hogy információt szerezzen. Amikor Leon helyet foglalt, ő leült vele szemben. Várta, hogy a francia rákezdjen, ám ő csevegés helyet a kávézást választotta.
- Szóval akkor lefeküdtetek? - kérdezte halkan Yuri a dolgok közepébe vágva, minek hallatán Leon rögtön félrenyelte a kávéját. Igyekezett nem látványosan megfulladni, ellenben Yuri arca döbbenté változott a reakción. - Nem?! – suttogta döbbenten.
- Nem.
- De hát mért nem?! – értetlenkedett tovább Killian.
- Neked tényleg nincs jobb dolgod? – terelt Leon, ám feleslegesen próbálkozott.
- Hülyéskedsz? Ennél? – kérdezte hitetlenkedve. - Mi az, hogy te, mint a világ első számú nőcsábásza, kihagy egy ilyen lehetőséget?!
- Fogd már be a szád...- sziszegte Leon, mert már nagyon elege volt. – Ez egyáltalán nem a te, dolgod!
- Most miért? – értetlenkedet Yuri. – Csak meglepőnek találtam, hogy ennyire lovagias vagy. Vagy Heniko túl nagy falat még neked is? – kérdezte gonoszan vigyorogva, mire Leon észrevétlenül átnyúlt az asztal felett és karon vágta. – Áú! De goromba vagy. Jó, akkor arra válaszolj, hogy hol van Heniko! – mondta, miközben dörzsölgetni kezdte a kezét. Leon azonban nem felelt, így Yuri gyanúsan rápillantott. - Nem tudod, hol van?
- Honnan tudnám? Nem tettem rá nyomkövetőt – jegyezte meg kissé szarkasztikusan.
- Hát kész...- hitetlenkedett Yuri a térdre csapva. Közben Heniko és Pino épp befejezte az edzést, és már úton voltak visszafelé a szállások felé.
- Hát ez nem volt semmi – jegyezte meg Pino kissé fáradt hangon. – Te, aztán kemény vagy! Le a kalappal előtted, hogy mindennap megcsinálod!
- Köszönöm. Igazából szükségem van rá, de jól is esik. Szerintem, menjünk, zuhanyozzunk egyet, aztán reggelizzünk. Téged hol is szállásoltak el?
- A balszárnyban az utolsó szoba az emeleten.
- Á, az enyémben – vigyorodott el, Heniko. – Akkor legyen az, hogy ott találkozunk, tizenöt perc múlva. Addig igyekszem kitalálni, hogy mit tehetnénk az arcod érdekében.
- Ugyan. Ez felesleges – vonta meg a vállát Pino, ám Heniko nem az a lány volt, akit könnyen el lehetne tántorítani bármitől is.
- Erről nem nyitok vitát – zárta le határozottan. – Kapsz tíz perc előnyt. Bölcsen használd ki.
- Jó, jó...már itt se vagyok – adta be a derekát, majd el is indult a szállása felé. Eközben Heniko is hasonlóan tett. A gyors zuhany után, a ritkán használt pipere táskájáért nyúlt, s kiválasztott pár kenceficét, amit hasznosnak talált a helyzet kezeléséhez. Valójában nem volt túl jártas a sminkelés művészetében, ám Pino kedvéért hajlandó volt gyakorolni a dolgot. Amikor saját "volt" lakásához ért, kicsit furcsa érzése támadt, ami csak fokozódódott, amikor bekopogott az ajtón.
- Nyitom - hallatszott bentről, majd pár pillanat múlva Pino meg is jelent az ajtóban. – Na, jól nézek ki? - kérdezte vigyorogva. Egy farmert viselt valamint egy kanárisárga inget.
- Mi vagyok én divatguru? - kérdezte Heniko nevetve. – Nem hiszem, hogy sokat érnél a tanácsaimmal – vallotta be. – Különben nem rossz az összhatás. Menő az inged színe!
- Az igaz? – helyeselt Pino. - Legalább elveszi a hangsúlyt a fejemről.
- Ne agonizálj. Én majd megoldok mindent. Tádám! – kiáltotta magasba emelve a pipere táskát.
- Sosem bíztató, ha egy lánynál ilyen van... - jegyezte meg, miközben beinvitálta a lányt. – Félelmetes, hogy mire tudják használni!
- Legyél kicsit bizakodóbb! Először itt van ez – mondta, miközben átnyújtott egy krémet. – Ez jót tesz bevérzések ellen. Kend fel, addig én felkészülök!
- Értettem! – felelt Pino tisztelegve, majd a fürdőszoba tükör elé vonult, és nekiállt a feladatnak. Eközben Heniko kivett egy alapozót meg egy púdert, amivel tökéletesen lefedhették a férfi arcán éktelenkedő foltokat.
- Kész vagyok! – jelent meg Pino kisvártatva.
- Remek. Most ülj ide velem szembe. Bevallom, nem értek annyira a sminkeléshez, de minden tudásomat beleadom, hogy széppé varázsoljalak! – fejtegette Heniko, majd elengedett egy bűbájos mosolyt.
- Bízom benned – biztosította Pino, majd lehunyta a szemét, és hagyta dolgozni a lányt. Néhány perc múlva Pino arca az eredetiez hasonló állapotba került. Heniko szemlélte egy darabig, majd elégedetten elmosolyodott. Pino biztatónak találta ezt a mosolyt. - Na? – kérdezte, miközben egy tükröt tartott Pinónak. – Mit gondolsz?
- Hű! Ezek a vackok tudnak valamit. Egyáltalán jó oldalt nézek? – hitetlenkedett, közelebb is emelve a tükröt.
- Igen. Biztos vagyok benne. Viszont most menjünk enni, mert éhen halok!
- Szívemből szóltál. Én is éhen veszem. – Mivel ilyen hamar közös nevezőre jutottak, el is indultak az ebédlő felé. Odafelé természetesen végig beszélgettek.
- Remélem, az ebédlőben már békén hagynak majd.
- Hogy Carlosék? Ugyan ne törődj velük. Én sem teszem. Nekem csak az a fontos, hogy jobban is meg tudtalak ismerni téged. Egy barátért pedig bármit szívesen vállalok.
- Köszi szépen. De ha valamelyiknek mégis kinyílna a szája, akkor majd megtudják, hogy kicsoda is az igazi Heniko Madcap.
- Azért azt megnézném...- jegyezte meg Pino vigyorogva.
- A te monoklid, ahhoz képeset kis puszika lenne! – túlzott a lány, mire a srác nevetni kezdett. Ám nevetése azonnal alábbhagyott, ahogy felfedezte, hogy már oda is értek az étkező ajtaja elé.
- Itt is vagyunk...- közölte a tényt a lány.
- Igen itt.
- Na, akkor hajrá! Ne várassuk a népet! - mondta Heniko határozottan, majd benyitott. A bentiek persze rögtön az ajtó felé pillantottak, ám Heniko nem jött zavarba. - Buon giorno! – köszönt komolyan, azonban nem tudott sokáig az maradni. - A gyengébbek kedvéért jó reggelt – tette hozzá, mire a színpados társai közül sokan nevetni kezdtek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393
