Az örökség továbbadódik

20. Olvadás

20.

A tenger hullámai csapdosták a magas tengerpart szikláit, aminek a tetején egy női sziluett rajzolódott ki a lemenő nap fényében. Olyan rendíthetetlenül állt, mintha csak ő irányította volna a tengert. Leon azonnal tudta, hogy ez csupán egyvalaki lehet: Heniko. A lány, aki pontosan olyan, mint a víz. Szépséges, de szeszélyes. Egyszer vad és megállíthatatlan, máskor pedig nyugodt és csendes. A férfi eddig is tisztában volt vele, hogy a lány nem mindennapi teremtés. Egyfelől kivételesen tehetséges artista, akivel csak kevesen tudják felvenni a versenyt. Sikerei ellenére mégsem dicsekszik, vagy vág fel a tehetségével. Odaadó személyiség, ráadásul olyan szépséggel van megáldva, ami mellet a múzsák is háttérbe szorulnak. Vajon mi lehet az oka, hogy senki sem ismerte ezelőtt? Mért nem halott róla még senki sem? Mért nem tudni semmit a múltjáról? Vajon mi történhetett venne? Leon fejében megállíthatatlanul ezek a kérdések forogtak, s közben el is indult a lány felé.

Eközben Alica szobájában Will vendégeskedett. A mai napot elemezgették ám, míg egyikük így, a másik úgy.

- Nagyon tetszett ez a nap - mondta Will elégedetten majd, elfeküdt Alica ágyán. – Ha következők is ilyenek lesznek, komolyan mondom bérletet is veszek az előadásokra!

- Persze, nyugodtan érezd magad otthon – gúnyolódott Alica látva, hogy Will mennyire kisajátította a szobáját. – A nap meg? Még hogy jó – horkant fel morcosan. – Az egyetlen jó dolog a napban, hogy Kalos engem jelölt ki Leon partnerének – ecsetelte, miközben leült egy ágy közeli székre.

- Kérlek, áruld már el, hogy ti nők miért vagytok, ennyire rákattanva Oswaldra – kérdezte komoly érdeklődéssel, miközben felült. - Most mivel tud ő többet, mint bármelyik gazdag szépfiú?

- Már bocs, drága Will, de ezt sosem fogod megérteni. Te csak egy egyszerű férfi vagy, ezért nem fogod soha felfogni, hogy Leon mitől különlegesebb, mint bárki más. Benne minden megvan, ami egy tökéletes férfiba kell.

- Mért bennem talán nincs? – hökkent meg Will.

- Nincs – közölte Alica nemes egyszerűséggel, mire Will bosszúsan vonta fel egyik szemöldökét. Látszott rajta, hogy várná a további hozzáfűznivalót, de Alica hallgatott.

- Mondjuk, nekem is sok eszem van, hogy pont téged kérdezlek...

- Nem véletlenül akarom megszerezni magamnak – közölte elégedetten, mire Will gúnyosan elmosolyodott.

- Hát... akkor nem árt, ha mindent bele adsz.

- Ezt mégis hogy értsem?!- kérdezte sipítozva.

- Nyugodjál már le – mondta, majd gonoszkodó mosolyra húzta a száját. – Igaz, hogy te sem vagy menthetetlenül ronda, de az az igazság, hogy Henikónak a nyomába se érsz.

- Hogy mered a jelenlétemben annak a kis senkiházinak a nevét emlegetni?! Pláne ilyen mondatkörnyezetben! – támadt a férfinak, ám Willnek ez meg sem kottyant.

- Egyszerűen – mondta, miközben megvonta a vállát. - Az imént, te is arról áradoztál, hogy Leon mennyire tökéletes. Gondoltam, én is elmondhatom a véleményem, mivel férfi szemmel Heniko is az. Sőt. Több mint az!

- Ahelyett, hogy engem kritizálsz, inkább össze kellene fognunk, hogy mindketten megszerezzük, amit akarunk – terelte a szót Alica, mivel bosszantottra, hogy Will a szemére vetette a hatalmas különbséget közte és a lány között.

- Ebben mondjuk, igazad van – helyeselt a férfi, bár magában nagyon jól szórakozott azon, ahogy Alica menekülni akart a szituációból.

- Na, látod! – mutatott rá Alica. – Kezdetnek kitalálhatnál valamit, hogy egyáltalán észrevegyen. Hívd el vacsorázni, vagy mit tudom én... – ötletelt Alica, ami eléggé meghökkentette Willt.