Az örökség továbbadódik

76. Utak

76.

Már mindketten a gépen ültek, de míg egyikük szíve zaklatott, a másiké teljesen nyugodt volt. Az utóbbi tartozott Leonhoz. Biztosan tudta, hogy ha az eddigi tetteinek nem volt semmilyen hatásuk, ezután biztosan megváltozik majd a jelenlegi helyzet közte és a lány között. Eddig úgy volt vele, hogy minimálisra csökkenti a próbálkozások mértékét, ám Heniko reakcióit látva rendkívül felbátorodott. Persze tudta, hogy azért ennyire egyszerű a dolga, mert Stefan távol volt. Leon nem is győzött magában hálát adni az angoloknak, hogy ennyire fontos nekik, hogy megőrizzék az államformájukat.

– Tény, hogy Heniko lenne a leggyönyörűbb és legkarizmatikusabb királyné a világon – állapította meg magában. – Micsoda bűnt követnék el azzal, ha elszeretném az angoloktól... – mosolyodott el az első osztályon ülő nők nagy örömére. – Csakhogy, ha rajtam múlik, erre soha nem kerülhet sor! Valahol persze megértem Spencer érzéseit, de felnyitná végre a szemét! Számára is nyilvánvalónak kellene lennie, hogy Henikót ilyen módon sose tenné boldoggá. Fel sem fogom, hogy hogyan jutott eszébe ilyen helyzetbe sodorni őt! Mert bármennyire tiltakozott a válaszadástól Heniko, ha kitart Spencer mellett, akkor előbb-utóbb itt kell majd hagynia a színpadot. Ez viszont nem történhet meg. Henikónak a színpadon a helye, és nem csak magam miatt. Ő élteti ezt a helyet. A közönségnek és a társulatnak is szüksége van rá. Vajon elhinné, ha egyszer megmondanám neki, hogy bármire képes lennék azért, hogy elnyerjem a bocsánatát? Elhinné, hogy csak az az egyetlen vágyam, hogy védjem és támogassam? Bár inkább a színpadon hibáztam volna ekkorát, mint az életemben. Akkor most nem kellene látnom Heniko csalódott és szomorú arcát. Még mindig nem értem, hogy tudtam ezt megtenni vele. Ám ennek ellenére reménykedem. Mert azt biztosan tudom, hogy ő is érzi ezt az erős vibrálást kettőnk között. – Hirtelen elkezdtek az eszébe jutni a lánnyal töltött közös pillanataik. A kezdeti viták. A pillanat, amikor Kalos egy lakásba parancsolta őket, a vacsora, ahol Heniko leleplezte őt, az első közös partimegjelenésük, a közös vacsorafőzésük, és a sok együtt töltött romantikus légyott. Jelenleg annyira távolinak tűntek, mintha évekkel ezelőtt történtek volna. Így félúton Franciaország felé kezdett erősen feltámadni benne az érzés, hogy talán mégsem volt jó ötlet Henikót elengedni arra az útra. – Borzasztó hosszú lesz ez a két nap... – suttogta.

– Két nap... – gondolta pont ugyanezt Henikó is. – Ennyi időm lesz arra, hogy tisztázzam magamban ezt a káoszt, ami most uralkodik bennem. Muszáj, hogy végre dűlőre jussak magammal és az érzéseimmel is, mert ez minden, csak nem normális. Nem értem magamat. Szentül meg voltam győződve arról, hogy én ezt már rég lezártam. Erre minta mi sem történt volna! Nem tiltakoztam, amikor Leon azt állította ő hívott el. Miért nem tettem? Ott helyben ki kellett volna mondanom, hogy „veled én barátom nem megyek sehova!" Erre mit csináltam? Csak néztem ki a fejemből csodálkozva. Ugyanez a reptéren is. Szinte bepánikoltam, amikor közölte, hogy ő nem jön velem. El kell temetnem azokat az érzéseimet, amik maradványként ott vannak a szívemben. Nincs más választásom – annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy elnyomta az álom. Olyan mélyen aludt, hogy csak fél órával a landolás előtt kezdett újra ébredezni.

Amikor a gép leszállt és az utasok elkezdtek hömpölyögni a terminál felé, Henikónak szöget ütött a fejében egy gondolat, amibe eddig bele sem gondolt. – Várjunk csak egy kicsit. Az mind szép és jó, hogy megérkeztem, de innen vajon hová kellene majd mennem? A levélben nem volt utalás hasonlóra – magyarázta. Éppen a bőröndjét szedte össze a kijelölt helyen, amikor a hangosbemondóból a következőket hallotta meg:

– Heniko Madcap, kérem, fáradjon az információs pulthoz. Ismétlem: Heniko Madcap, kérem, fáradjon az információs pulthoz. Köszönöm. – Heniko ezen elmosolyodott.