Az örökség továbbadódik

16. Angóra feltámadása

16.

Heniko másnap kicsivel később kelt föl a szokottnál, mivel az este elég rendesen belehúzott a gyakorlásba. Jó éjfél is elmúlhatott, amikor visszatért a szállásokhoz, és pihent egy keveset. Reggel azonban nem volt fáradt, mert doppingolta a tudat, hogy hamarosan bemutatják az új előadást. Nagyon várta már, hogy végre színpadra léphessen.

- Jó reggelt, Heniko - köszöntötte Sora az ébredező leányt.

- Neked is, Sora – köszönte Heniko is, miközben nyújtózott egy nagyot.

- Tegnap jó későn jöttél meg - jegyezte meg a szellemlány. – Nem kellene ilyen sokáig gyakorolnod.

- Tudom, de muszáj volt. Igaz, hogy reggel részt vettem az edzésen, de a nap nagy részében lógtam. Ez volt a legkevesebb, hogy pótolom a hiányt.

- Tényleg, merre voltál? - kérdezte Sora, mire Heniko töviről-hegyire elmesélte neki az egész történetet. Azt, hogyan találkozott a gyerekekkel meg Maryvel is.

- Komoly? Hát ez tök jó! - mondta Sora mosolyogva. – Milyen jó gondolat!

- Ugye? Szerintem is! Nagyon szeretem a gyerekeket, úgyhogy nagyon örülök ennek a kis mellék munkának - mondta mosolyogva, majd elkomorodott. – Te, aggódom Fantomért. Már régóta nem láttam. Vagy lehet, hogy velem lenne a baj?

- Hát, én nem tudom, de az az igazság, hogy én se tudom, mi van vele... - válaszolta Sora egyszerűen, miközben meg is vonta a vállait. - De szerintem nem veled van a baj. Csak ő tekereg el folyton.

- Fantom! Fantom - szólongatta Heniko. - Merre vagy? – kérdezte, remélve, hogy a másik házi szelleme erre majd előkerül.

- Told már elő a fejedet, te kéjenc - hívta Sora is "segítőkészen".

- Sora! - szólt rá Heniko gyilkos tekintettel. – Tudod azzal, hogy szidod, egyáltalán nem segítesz!

- Most mi van? – hüledezett Sora. - Ha egyszer az...

- Hát ennyire hiányoztam?- jelent meg Fantom, majd egy rosszindulatú pillantást küldött Sora felé. - Erre a beszólásodra még visszatérünk! - jelentette ki fenyegetően.

- Hú, de félek - válaszolta Sora gúnyosan.

- Hé, elég lesz...- vetett véget a vitának az egyetlen élő személy a szobában. - Igen hiányoztál. Már kezdtem megijedni, hogy elveszett a motivációm a színpad felé.

- Feleslegesen idegeskedtél. Veled egy csepp gond nincs. Világosan látszik, hogy a szíved-lelked adnád a színpadért.

- Igen, azt hiszem, igazad lehet. Nem gondoltam volna, hogy lesz majd egy ilyen hely, ami ennyire fontossá válik majd a számomra. Pedig még nem is léptem a színpadjára, mégis a rabja lettem. Előre félek, mennyire odaleszek érte, miután már felléptem rajta.

- Fantom, ha már itt vagy, tedd magad hasznossá, és jósolj Henikónak!- mondta Sora kissé bántó hangszínen.

- Nem vagyok jósgép - háborodott fel a szellem azonnal.

- Jaj, ne legyél már ilyen - nyaggatta tovább Sora. - Ez a dolgod nem? – vetette a szemére.

- Jól van, fejezd már be! –morogta a kis zöldhajú, majd elővarázsolta a jósgömbjét. – Érdekes módon, amíg éltél, nem volt ekkora nagy a szád – szólt vissza szintén gonoszkodva, mire Heniko csak a fejét fogta. Két házi szellemével sosem voltak unalmasak a napjai. - Nagy veszély közeledik – tért vissza a jósláshoz. - Valaki mindenképpen ki akar majd túrni innen. Nagyon elszánt, szóval minden erődet össze kell majd szedni, hogy felülkerekedj rajta.