Az örökség továbbadódik

70. Stefan lelepleződése

70. fejezet

Kenneth úr még mindig annak a beszélgetésnek a hatása alatt volt, amit nem is olyan régen váltott Stefan családjával.

- Szóval? - sürgette Cecily Kenneth urat, aki eddig frappáns mellébeszéléssel titkolta Stefan hollétét. - Meddig akar még bosszantani az értelmetlen fecsegésével?!

- Bocsásson meg asszonyom, csupán a vén fejemmel már kicsit nehéz felfognom bizonyos dolgokat. Például most éppen azt, hogy hirtelen miért hiányolja ennyire a mostohafiát, amikor eddig majdhogynem tudomást sem vett róla?

- Mr. Kenneth, ne akarjon kihozni a béketűrésemből! Olyannal pedig ne merjen vádolni, aminek nincs is semmilyen valóságalapja! Maga tudhatná a legjobban, hogy a családunk milyen fontos pozíciót tölt be nem csak az országban, de nemzetközi színtereken is. Mi történne, ha valaki felismerné őt? Esetleg elrabolnák? Vállalná ennek a kockázatát?!

- Nem kell emlékeztetnie, asszonyom.

- Akkor ne játsszon a türelmemmel! - támadt neki újra a nő, de a férje ezúttal csendre intette.

- Elég legyen ebből, kedvesem! Kérlek, most távozz.

- De Carl... - A férfi nem szólt újra, csak egy jelentőségteljes pillantással a feleségére nézett.

- Ha megbocsájtanak... - mondta ki, de Kennethre búcsúzóul még vetett egy gyilkos pillantást. Ahogy az ajtó bezárult, Carl felsóhajtott és leült a dolgozószékébe.

- Bocsáss meg a feleségem viselkedése miatt. Mostanában egy kicsit mindannyian feszültek vagyunk.

- Igen, ezt akkor sem sikerült volna figyelmen kívül hagynom, ha akarom. Elég megviseltnek tűnsz, történt valami?

- Fogalmazzunk úgy, hogy az idő nagy úr. Megvisel mindent és mindenkit.

- Persze. Ez igaz. Azonban van egy olyan érzésem, hogy nem csak ez áll a dolog mögött - mutatott rá Kenneth úr. Carl arcán megjelent egy halovány mosoly.

- Előtted semmi nem maradhat titokban. - Az öreg Kenneth erre nevetni kezdett.

- Lehet, hogy nem vagyok már fiatal, de az éleslátás mindig is egyike volt a hasznos tulajdonságaimnak - mondta magabiztosan, de aztán empatikusabb hangnemben folytatta. - Légy őszinte, Carl. Miért látok félelmet a szemedben?

- Egyre jobban érzem, hogy én sem vagyok már fiatal. Pár éve még eszembe sem jutottak ezek a félelmek, ám most minden nap ezekkel kelek és fekszem. - Kenneth úr próbálta megérteni a rébuszok mögött rejtőző valódi okokat, ám egyelőre sehogy sem került közelebb a válaszokhoz. Nem fért a fejébe, hogy miért aggódik pontosan a barátja, sem azt, hogy ehhez mi köze van Stefannak. - Őfelsége, a királynő lemond a trónjáról - bökte ki végül Carl csendes hangon.

- Micsoda? Lemond? - kérdezte Kenneth döbbenten. - De mi okból?

- Nem önként teszi. Az anyám igen erős asszony, azonban a parlamenti hiénák már nem látnak benne mást, mint egy reklámfogást. Éppen ezért az életkorát fitogtatják, mondván, hogy most már inkább a pihenéssel kellene töltenie az idejét, ahelyett, hogy ellenőrzi a miniszterek munkáját.

- Ez furcsa. Eddig úgy tűnt, Őfelsége kezében már nincs is tényleges hatalom.

- Ez csak a látszat. Minden az ő kezében fut össze, csak persze ezt mindenki titkolja. Ő a végső végrehajtó.

- Egy valami viszont nem fér a fejembe. Ha a képviselők ezt véghez viszik, a trónt a koronaherceg örökli meg, aki...

- Igen. Engem koronáznak királlyá.