Az örökség továbbadódik

18. Heniko a vagány

18.

Rosetta elégedetten vigyorgott bele Alica arcába. Már nagyon várta a pillanatot, hogy Heniko csatlakozzon hozzájuk.

- Na, erről beszéltem! – adott hangot a véleményének, amivel mindenki egyetértett. Nem értették a nő nagyképűségét, hiszen számukra világos volt, hogy Heniko több mint tehetséges. Másfelől Alica még csak nem is látta, Henikót munka közben, így érthetetlen volt, hogy miért tartotta képzetlennek, magához képest. Alica eközben végig Henikót méregette. Egyfelől a képességeit találgatta, másfelől, mint női riválist szemlélte. Útibbiról azonnal megbizonyosodhatott, amitől majd felrobbant. Most már értette, miért volt Will ennyire bezsongva. A férfi jelenleg is megbabonázva figyelte Henikót, aki halálos nyugalommal állt a csukott ajtó előtt.

- Szóval akkor te lennél...- kezdett bele Alica.

- Igen, én - válaszolt Heniko határozottan, mire Alica gúnyosan elmosolyodott, és újra beszélni kezdett.

- Szóval, te lennél az az artista, aki a nyomomba se érhet - mondta lenézően, mire a társulat tagjai azonnal sutyorogni kezdtek. Nem tudták felfogni, hogy egy ilyen nő, hogy merészeli azt állítani, hogy Heniko a nyomába sem érhet, amikor éppen ma mutatott be egy olyan mutatványt, ami az egyik legelképesztőbb volt, amit valaha láttak.

- Milyen nagyra van magával - jegyezte meg May, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy Alica is hallja.

- Hogy mondtad? – kérdezte Alica támadóan. – A te, véleményedet tudtommal senki sem kérdezte. Engem csak az érdekel, hogy legyőzzem Henikót. Bár azt hiszem, ez nem lesz olyan nehéz feladat - mondta elégedetten. A többiek már nagyon várták, hogy Heniko végre reagáljon valamit, ám ő továbbra sem szólt.

- Heniko! – szólította meg Kalos. - Gyere ide, kérlek! – Heniko engedelmeskedett a kérésnek, és eddigi hidegvérével együtt lépkedett Kalos asztaláig.

- Kiállsz vele? - kérdezte Kalos, bár biztos volt a lány válaszában.

- Nem – felelte egyszerűen, ami azért meglepte a főnökét. A többiek is csodálkozva néztek hol rá, hol pedig Alicára. Alica is elkerekedet szemmel vette tudomásul, hogy Henikót teljesen hidegen hagyja a pattogása.

- Nem állsz ki? – kérdezte dühösen. – Látom, akkor jól mérted fel az esélyeket - folytatta hencegve. - Érthető, hogy nem akarod leégetni magad, a téged sztárolt barátaid előtt. De azt nem vártam volna, hogy ilyen könnyen félreállsz. Hát, nekem így is jó. Szóval? Akkor miről is szól a darab? – fecserészett, mire Heniko megfogta eddigi nyugodt énét, és egy laza mozdulattal félreállította.

- Felség, kérem, várjon egy pillanatot, máris elmondom – szólat meg Heniko színészkedve, ami eléggé meghökkentette Alicát. Mivel semmit nem tudott Henikóról, azt hitte ennyivel le is rendezték a dolgot. Ám ez a mostani hangsúly sokkal inkább üzente azt, hogy ez csak most kezdődik. – Te! - szólította meg Heniko, olyan lenéző hangsúllyal, mintha csak szidta volna. - Mégis, honnan veszed a bátorságot, hogy idejössz, és azt képzeled, hogy máris tied a színpad? Nem szégyelled magad?!

- Dehogy szégyelli, ő gazdag... - csepegtettet némi információt Rosetta.

- Ó! - lepődött meg Heniko látványosan. - Ez mindent megmagyaráz – mondta, majd újra Alicára pillantott. - Szerintem, ahelyett, hogy válogatás nélkül szidod a társulat tagjait, inkább kérj egy cirkuszt az apukádtól a szülinapodra - tanácsolta, mire Alica tűzvörössé változott a dühtől. A többiek persze felnevettek Heniko szavain.