Heniko egy sokrétű tehetség, akit az élet a Kaleido színpadra sodor. A társulat kezdetben nehezen fogadja, ám főhősünk nem az a lány, aki ettől zavarba jönne. Igen hamar elnyeri a többiek szimpátiáját, és elkezdi rögös útját a sztárrá válás felé. Re...
- Nagyon jó. Kicsit magasabbra a kezedet. Igen, úgy jó. Szép – mondogatta Heniko, miközben végig a kicsik előtt lépkedett. A kicsiknek borzasztóan tetszett az óra, és szívesen csinálták azt, amit Heniko mondott, és mutatott.
- Olyan aranyosak! - mondta mosolyogva Molly. – Egész nap elnézegetném őket.
- Én nagyon lelkesek. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszik majd nekik az óra!
- Jó ötlet volt, hogy felvetted őt – mondta Molly, Henikóra utalva. - Igen, én is úgy vélem. Kicsit sajnálom is, hogy csak fél állásban alkalmazhatom.
- Csak fél állásban? Hogyhogy? Kevesli a fizetést?
- Nem, dehogy. Csak már van munkája a Kaleido színpadnál. A fizetésről pedig csak annyit, hogy határozottan meghagyta nekem, hogy nem adhatok fizetést neki.
- Micsoda? Ez komolyan? – döbbent le Molly.
- Most melyiken vagy jobban meglepődve? – kérdezett vissza Mary mosolyogva.
- Még nem döntöttem el – közölte őszintén a másik.
- Elhiszem. Különleges lány. Hálás lehetek a sorsnak, hogy megismertem őt – mondta, miközben tovább nézték az órát. Heniko nagy lelkesedéssel oktatta a kicsiket. Majdnem annyira lelkesítette az itteni óra, mint régen a cirkuszánál. Élvezte, hogy a kicsik ennyire nyitottak voltak minden szavára. Persze azért figyelnie kellett, hiszen ebben az életkorban nem lehetett túl sokáig lekötni a gyerekek figyelmét, azonban ő könnyen feltalálta magát. Néha-néha kitalált pár játékos feladatot is nekik. - Ez a kislány tényleg lenyűgöző...- mondta Mary némi elképedéssel a hangjában.
- Mért mondod?
- Nézd csak meg. Most elvileg csak játszanak, de mégis kezdik elsajátítani az alapokat. A mozgásuk sokkal tudatosabbnak tűnik, pedig még csak most kezdték. Ráadásul Heniko még a ritmusérzéküket is fejleszti. Nagyon tehetséges!
- Honnan tudsz ennyi mindent? Nem is tudtam, hogy ennyire otthon vagy a tánc tanítás terén.
- Lehet, hogy ez meglep, de régen az volt az álmom, hogy táncosnő legyek. Viszont, mára már egyáltalán nem bánom, hogy nem lettem az. Az, hogy gyerekekkel lehetek, ez az én igazi utam.
- Én mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni – vallotta be Molly is.
- Jól van... mára elég lesz – hallották meg hirtelen Heniko hangját. - Nagyon ügyesek voltatok. A legközelebbi órán már elkezdünk valami jó kis táncot is. Hogy tetszik az ötlet? - kérdezte mosolyogva.
- De Jó! Már alig várom! – hallatszottak hasonló mondatok.
- Jól van, jól van. Értem én a lelkesedést, de itt az ideje visszamenni a termünkbe! – közölte Molly, ami nagyon heves tiltakozást okozott. – Nem nem! Ebből elég legyen! – tartott ki határozottsága mellett. - Tudom, hogy tetszett az óra, de majd legközelebb! – tette hozzá mosolyogva, ezután már jobban sikerült a terem elhagyására buzdítani a gyerekeket.
- Heniko, nagyszerű voltál – dicsérte, Mary, amint ketten maradtak. – Nagyon tetszik, amit a kicsiknek mutattál.
- Köszi, Mary. Ezekre az előkészítő gyakorlatokra építve, később könnyebben tanulnak majd meg nehezebb koreográfiákat is. De leginkább most az a célom, hogy megszeressék a táncot és magát a zenét. Legyen bátorságuk egyáltalán megmozdulni úgy, hogy közben ne legyenek zavarban.
- Szerintem összejött - mondta mosolyogva. – Teljesen elvarázsoltad őket. Bár kérdezhetnék valamit?
- Kérdés? Persze, csak nyugodtan.
- Ha ilyen jól megy a tánc, akkor mért a Kaleidonál dolgozol? Na, nem mintha számon akarnálak kérni, de ilyen tehetséggel, sokkal többre is vihetnéd. Arról nem is beszélve, hogy mennyit kereshetnél...
- Ez nagyon egyszerű, mert nagyon szeretem a színpadot, meg az akrobatikát is. A pénz meg engem nem különben érdekel.
- Értem – mondta Mary, majd hirtelen elmosolyodott. – De azt lefogadom, hogy tapadnak rád a férfiak – tette hozzá kacsintva.
- Á, nem hiszem... - felelte Heniko legyintve. – Különben, mikor is kezdődik a következő óra? – terelte inkább a szót.
- Nézzük csak – mondta, miközben az órájára pillantott. – Az alsósok foglalkozása még egy fél óráig tart, aztán egyből jönnek majd ide.
- Ott van Lola is? - kérdezte kíváncsian.
- Igen – felelte, miközben majdnem elnevetve magát. – Lola nagyon felnéz rád – kezdte mesélni hirtelen jött jókedvét. – Tegnap már alig lehetett bírni vele. Nagyon várta, hogy végre megint találkozzatok.
- Akkor nem okozom neki csalódást. Most nekem is lehetne egy kérdésem?
- Hogyne lehetne!
- Nincs egy kisbolt, vagy büfé a közelben? Még nem, míg igazán reggelizem – vallotta be lesütött szemekkel. Sejtette, hogy Mary nem fog örülni a szavainak.
- Ugye nem arra akarsz célozni, hogy ma még nem is ettél semmit? – kérdezte Mary gyanakodva, ám Heniko szótlansága felért egy válasszal. – Heniko! – szólt rá, mintha csak valami kislány lett volna. - Ha valami bajod lesz, Kalos engem megöl! Most azonnal gyere utánam!
- Igen is! – felelte Heniko, akár egy derék katona.
- Megáll az eszem tőled...- mérgelődött Mary, teljesen megbotránkozva.
- Jól van, na. Bocsánat – szabadkozott a lány, miközben Mary mellett sétált. - Nem nagyon volt időm reggel enni – fejtegette, miközben a büféhez értek, és Mary kikért két szendvicset a lánynak. – A színpadnál is később van csak reggeli. Ó, de finom... - váltott hirtelen témát az első harapás után. Mary hitetlenkedve rázta a fejét, de közben csak mosolygott. Kicsit úgy érezte magát, mintha Heniko is egy lenne az övéi közül. – Ez életmentő volt! – közölte a lány, amint elfogyasztotta mind a két szendvicset.
- Bármennyire mondanám, hogy szívesen, nem fogom – jegyezte meg Mary továbbra is rosszallóan. – Próbálj jobban figyelni az ilyenekre, Heniko! Ne kelljen árulkodnom Kalosnak...
- Értem, értem. Megígértem, hogy figyelmesebb leszek – mondta, miközben újra elindultak visszafelé a teremhez.
- Nagyon helyes! Most, hogy gyakran leszel itt, én is felelősséggel tartozom miattad. Szeretem a legjobban végezni a dolgomat, így erre készülj fel. Most viszont vissza kell mennem a drága papírokhoz.
- Hát nem irigyellek ezért a munkáért... - jegyezte meg Heniko.
- Megnyugtatlak, én sem. Később még benézek hozzátok. Legyél továbbra is ilyen ügyes!
- Oké – mondta Heniko röviden, majd elindult vissza a teremhez. Nem sokáig volt ott egyedül, hamarosan elkezdett hangokat hallani az ajtó felöl.
- Megjöttünk végre – hallatszott az első hang.
- Igen, csak erre vártam - mondta egy másik is, majd benyitottak.
- HENIKO! - kiáltotta egy kislány, és örült tempóban rohant Henikóhoz, és azonnal a nyakába vetődött.
- Nem, dehogy! Csak annyira hiányoztál - mondta lelkesen, majd elengedte példaképét.
- Ennek örülök, viszont most lássunk hozzá a munkához – javasolta, majd a többiekhez fordult. - Aki nem ismerne, annak had mutatkozzam be. A nevem Heniko Madcap, és táncot fogok nektek oktatni. Remélem, jól kijövünk egymással, és jól össze tudunk majd dolgozni. Akkor el is kezdhetjük. Először egy kis bemelegítést gondoltam, aztán elkezdem tanítani az alapokat, amelyek a tánc elengedhetetlen részei. A közeljövőben a balett alapjait fogom megtanítani nektek. Egyelőre ezek a terveim. Nos, akkor vágjuk is bele! – közölte, mire a gyerekek kissé szétszóródtak, hogy jobban elférjenek. Ők is nagyon figyeltek Henikóra, így a bemelegítéssel nagyon gyorsan végeztek. - Jól van. Most mindenki sorakozzon fel, ahhoz a rúdhoz – mondta, miközben arra a rúdra mutatott, amit a tükrös fallal szemben állított fel. A kis csapat szó nélkül odasétált, és felálltak a rúd minkét oldalára. Az első leckék bizony nehezek voltak. Sokaknak meggyűjt a bajuk pár mozdulattal, de nem adták fel a próbálkozást. Lola bizonyult a legszorgalmasabb növendéknek.
- Franciska nagyon szép! – mondta Heniko, mire egy fekete hajú kislány elmosolyodott. - Fordítsd kifelé a lábad, Lola! Finoman a mozdulatot! Nézd! - szólt neki, miközben megmutatta neki is. – Hadd lássam! Ez az! Most tökéletes. Hé, nem csaljuk le a lépést! – szólt oda egy másiknak. - Ha nem megy, inkább szólj, és megmutatom. Nézd csak! – mutatta be neki is, mire a kislány újra megpróbálta. Ezúttal neki is tökéletes lett. – Hoppá! Mi történt? Csak nem sikerült?
- Köszönöm - köszönte meg a segítséget a kis vörös hajú leányzó.
- Semmiség. Ezért vagyok. Bármi nehézséget okoz, nyugodtan szóljatok! - Heniko itt a középső csoportnál is nagyon alapos volt. Egyesével odament mindenkihez, és elmondta, ha kellett megmutatta, a helyes és helytelen dolgokat is. Mindenkivel nagyon türelmes és alapos volt. - Ez az öt testtartás volt. Ezeket mindenkinek tökéletesen tudnia kell, mert ez a balett alfája és omegája! Persze ez még nem minden. Milyen is lenne egy olyan balerina, aki nem képes kecsesen hajlítani a lábát, vagy lábujjhegyre emelkedni? Mindez sok munkát kíván! Ezért a mai napon ezt fogjuk tökéletesre begyakorolni. Első testtartás. Egyenesen tartod a hátadat, miközben összeilleszted a két sarkadat, így – mesélte, közben be is mutatta a mozdulatot. - A kezeteket magatok előtt kell tartotok így gömbölyűen. A hátad egyenes az a legfontosabb. Igen, Lola! Nagyon szép! Mindenkitől látni szeretném! – kérte, mire mindenki megpróbálta felvenni a látott testtartást. - Ez jó lesz, csak egy kicsit arrébb a lábad. Igen úgy úgy! Hé, az a kezed meg hol van? Nem oda. Ide! Nézd, sokkal kecsesebb. – Gyorsan végignézte mindenki testtartását, aztán úgy döntött, hogy megmutatja a következőt is. - A második testtartás. A lábad csípő nagyságú terpeszbe teszed. A karodat meg kinyújtod oldalra, tenyérrel lefelé. Ez azért fontos, nehogy valaki aprópénzt tegyen beléjük – magyarázta, mire minden gyerek kacagni kezdett. - Az túl nagy terpesz lesz – váltott hirtelen témát, amint felfedezett egy hibás állást. – Kisebbet, mert mindjárt orra buksz. Viszont úgy látom, ez jobban tetszik nektek!
- Persze, mert ez egyszerűbb! – vágta rá az egyik kislány.
- Mondjuk ez jogos – felelte, ami újabb nevetést okozott. – Mutatom a harmadikat. A bal lábad a jobb elé hozod így, közben az egyik kinyújtott kezedet felemeled így – ecsetelte közben újra mutatni kezdte, a gyerekek pedig azonnal követték. - A negyedik, ez pedig az ötödik.
- Ez tök szép!
- Igen, nem hiába akartam megmutatni. A következő alkalomra keresek valami jó aláfestő zenét a gyakorláshoz.
- Mutatsz olyanokat, amiket csinálni fogunk majd? - kérdezte Franciska.
- Mutassak? Jó, legyen. Addig, csüccs le a padra, és figyeljetek. - Erre a csapat úgy is tett, ahogy ő meghagyta. – Nos, amit még a közeljövőben tanulunk az a demi-plié, a plié és a féltalp – mesélte, közben mindet megmutatta a kicsiknek. - Ezek nem nehezek, szóval szerintem hamar megtanuljuk majd. Aztán lesz lépés kereszten-előre és oldalt. Ezek agyon fontosak, mert ezekből nagyon szép gyakorlat menetek indíthatók. Lesznek különböző magasságú lábemelések. Aki nem hajlékony az se keseregjen, mert segítek neki is. Nem az a lényeg, hogy ki milyen magasra képes felemelni a lábát, hanem az, hogy ameddig felemeli addig jó-e a tartása, és a kivitelezés. Spiccállás az egyik alap, de akinek nem megy, annak nem kell lábujjhegyre állnia. Aztán a rúdnál is sokat fogunk dolgozni, mert az nagy segítség lesz például pont ezeknél, amiket már említettem.
- De szuper!
- Ez fantasztikus. Alig várom, hogy belekezdjünk.
- Hamarosan ezeket, ti is meg tudjátok majd csinálni – mondta Heniko bátorítóan. - Magas lábemelés rúdnál, és a jó öreg spárga angol és a francia változat is. Karhajlítást is teszünk bele, mert attól nagyon mutatós lesz. Továbbá terpesz lábujjhegyen, kéz a fej fölé.
- Nehéznek tűnik – suttogta valaki.
- Aztán lesz két nagyon nehéz a Piké-forgás és a díszített piké. Ez a kettő nagyon nehéz, mert rendkívül kecsesnek kell látszanod, amit csak tökéletes egyensúly érzékkel lehet megvalósítani. A kedvencetek majd az ugrások lesznek szerintem, de ezek mellett majd összerakunk pár táncot is. Tetszik az ötlet?
- Nekem nagyon! - vágta rá Lola elsőnek.
- Nekem is! - erősítette meg Franciska is.
- Jól van. Kezdésnek akkor ennyi elég is lesz.
- Heniko, te akkor itt fogsz tanítani?
- Eddig úgy néz ki, hogy minden csütörtökön itt tudok lenni, de majd még meglátjuk.
- Lehetnél Mary nénivel a nevelőnk. Minden osztálynak van egy fő és egy helyette nevelője, csak nekünk nem... - célozgatott Lola.
- Ti tényleg szeretnétek, hogy én legyek az? –lepődött meg Heniko.
- Igen, nagyon örülnénk neki! - mondták majdnem egyszerre, ami igencsak meglepte a lányt.
- Hát köszi, de ezt még majd át kell beszélni. Mennyi az idő? Dél? Akkor lassan mennetek kell...
- Akkor ebéd! – kiáltott ujjongva egy kis gömbi kislány.
- Heniko, jössz velünk az ebédlőbe? – kérdezte Franciska reménykedve.
- Még meg kellene várni ezzel Maryt. Ő nem hatalmazott fel, hogy egyedül vigyelek titeket bárhova is – vallotta be Heniko.
- Valaki engem emlegetett? – hallottak hirtelen egy ismerős, kedves hangot.
- Mióta vagy, te itt? - kérdezte Heniko csodálkozva.
- Már egy jó ideje.
- Akkor, Mary néni hallotta az ötletünket is? - kérdezte Lola ragyogó szemekkel.
- Igen, hallottam – felelte Mary egy sokatmondó mosollyal.
- És mit gondolsz róla? – kérdezett Heniko is.
- Hát, mivel végülis már a mi tanárunk vagy, azt mondanám, hogy vállald el, ha van kedved hozzá. Azonban tudom, hogy így is elfoglalt vagy a színpadi munkád miatt, így nem erőltetném a dolgot. Már azért is hálásak vagyunk, hogy itt vagy.
- Szívesen vállalnám.
- Heniko, ez nem kötelességed, ugye tudod?
- De az – vágta rá Heniko szokásos makacsságával.
- Makacs, mint egy szamár – tette szóvá Mary, mire a gyerekek nevetni kezdtek.
- Nem az, csak öntudatos – javította Heniko, mire a gyerekek újra felkacagtak.
- Na jó, gyerünk az ebédlőbe, kolléga...- szólt Mary mosolyogva.
- Oké gyerünk. Már farkas éhes vagyok! – mondta végszóként, mire a kis csapat el is indult.
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393
