Az örökség továbbadódik

55. A mentőakció

55.

Mindeközben Heniko a várost járta, és az eseményeken merengett. Kissé felfoghatatlan volt számára, hogy miért alakult így ez a megbeszélés, amikor nagy jókedvvel vágott neki az egésznek.

- „Remek érvelés, most pedig jöhet az a rész, hogy valójában, miért nem akarok elvállalni." - visszhangoztak a fejében Leon szavai. - „És melyik részével van bajod pontosan?" „Mért így állsz hozzá?" „Ha jobban megnézzük, a személyiségeiteket egészen hasonlítotok. Te sem hallgatsz másokra. Különben szerintem neked nem is Aurórával van bajod, hanem magával a happy enddel.

- Tündérmesék - gondolkodott. - Soha nem tudtam hinni bennük, mégis sok kislány álmaiban ott élnek. Hiszik, hogy megjelenik a szőke herceg fehér lovon és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Furcsa kislány lehettem, hiszen én már kicsiként sem hittem el, ezt a nyilvánvaló közhelyet. Talán a körülményeim miatt, hiszen a hercegnők nem egy árvaházból kerülnek ki. Pedig nagyon vágytam volna, „a boldogan éltek, amíg meg nem haltakra", de a valóságban nem mindig a jók nyernek. - Közben észre sem vette, hogy a tengerpartra ért. Ez nem a megszokott helye volt a színpadnál, hanem egy teljesen új, még számára ismeretlen partszakasz. Egészen lesétált a vízhez és egy nagyobb sziklára ülve figyelni kezdte a vizet.

- Na, Heniko, kérlek... - jutott eszébe Ian egyik könyörgése a régmúltból.

- Ian, nem. Nincs kedvem ehhez. Te is pontosan tudod, hogy a hercegnős meséktől feláll a szőr a hátamon!

- Az nem baj. Attól még prímán hozod majd a főszerepet - közölte a férfi nagy mosollyal.

- Azt mondtam, hogy nem!

- Pedig gyönyörű hercegkisasszony lennél - mondta, majd egy csókot lehelt szerelme ajkaira.

- Nem. Ezzel sem veszel le a lábamról - tiltakozott a lány, kitartóan.

- Kérlek... Ez a kedvenc mesém - könyörgött tovább Ian, fejét odahajtva Heniko vállára.

- Ezt a szöveget már két előadásnál is eljátszottad - emlékeztette Heniko.

- Nem tehetek róla, hogy sok kedvencem van... - válaszolt Ian ártatlanul, miközben csintalanul pillantott a lányra.

- Halljam. Ezúttal melyik vacakra akarsz rávenni?

- Ez nem vacak, hanem egy klasszikus! Különben a Hamupipőkére.

- Egy hatalmas sablon történet, amiben a koldusból királynő lesz. Roppant eredeti!

- Jézusom, Heniko! Csak egy kicsit érezd át a helyzetét...

- Szóval beszélgessek egerekkel? - kérdezte, mire Ian arca szörnyülködőre változott.

- Félek nem a dolog lényegét ragadtad meg...

- Hát sajnálom - vont vállat a lány, mire Ian arca szomorúra váltott. Heniko nézte-nézte egy darabig, és érezte, hogy kezd megenyhülni a szíve. - Na, jó megcsinálom - jegyezte meg nagyon halkan, amire Ian azonnal felkapta a fejét.

- Tessék? - érdeklődött, mintha nem hallotta volna jól. - Mintha hallottam volna valamit...

- Megcsinálom - ismételte a lány sokkal halkabban.

- Bocs, de kicsit süket vagyok. Szóval mit is mondtál?! - faggatózott tovább, mire Heniko nagyon begorombult. Pontosan tudta, hogy Ian már csak szórakozik vele.

- MEGCSINÁLOM, TE SÜKET ÖREGÚR! - kiabálta. - Sikerült végre meghallanod?

- Igen hallottam és imádlak - ölelte szorosan magához.

- Ez az, szorítsd csak ki belőlem minden szuszt, hogy ne kelljen eljátszanom Hamucipőt - gúnyolódott fennhangon.

- Nem szorítom. Csak kimutatom, mennyire nagyon szeretlek - mondta belemosolyogva a lány nyakába.

- Aha, képzelem. Figyelj, nem lehetne, hogy én legyek inkább a herceg? Nagyon király herceg lennék, de tényleg! - bizonygatta.

- Hogy én Hamupipőke? - vette Ian fontolóra. - Hm. Ha Don belemegy még azt is elvállamom, csak veled lépjek színpadra.

- Hát igen - tért vissza a valóságba Heniko. - Ian... tényleg mindenre rá tudott venni. Mennyit könyörgött, hogy játsszam el a tündérmeséket. Más biztos nem erőlködött volna annyit, mint ő, pedig akkoriban sokkal makacsabb is voltam, mint most. Ennek ellenére ő megértett és elfogadott ilyennek. Bár így belegondolva én is változtam az ő kedvéért. Talán meg kellene tennem ugyanezt Leon kedvéért is, hiszen ő is csak nekem akar jót. Erre én csak vívok. - Hirtelen elmosolyodott a gondolatra. - Különös. Megértés szempontjából Leon teljesen más, mint Ian volt. Ian kiegészített a nyugodtságával, ellenben Leon inkább lángra lobbant. Neki is mindenre van válasza, pont, mint nekem. Vajon, hogy tudott ennyi ideig hideg maradni egy ilyen szenvedélyes ember, mint ő? Leon Oswald teljes lényében egy rejtély. Talán azért is vonzz ennyire magához. Pedig azt hittem, soha többet nem leszek szerelmes, erre megjelent, és tornádóként kavarta fel az érzéseimet. Lehet, hogy nem volt annyira igazam a megbeszélésen. Végülis nem mindegy mit kell játszanom, amíg színpadon lehetek? Attól még, hogy nekem nem, a közönségnek fontosak a mesék. - Fáradtan sóhajtott egyet. - Na, jó. Ha a közönség aludni akar látni, akkor alszom nekik egyet. De ezért az lesz a minimum, hogy én is megkapom a darabom! Elő akarom adni a Bonnie és Clydeot, méghozzá Leonnal. Ez a darab lesz az, amiben megmutathatjuk, mikre vagyunk képesek úgy igazán! Akarom! Nagyon akarom! - Azzal a friss gondolattal a fejében úgy döntött, hogy beszél a franciával és Kalosszal is. Ahogy felért a partról és elindult visszafelé, sorra vette, hogy vezeti majd fel a beszélgetéseket. Annyira belemerült a gondolataiban, hogy majdnem szívrohamot kapott, amikor elhúzott mellette egy hangosan szirénázó tűzoltóautó, majd utána nem sokkal egy mentő is. - Vajon mi a fene lehet, hogy ennyire nagy a rohanás? Talán valami baleset? Azt hiszem, megnézem ezt magamnak - gondolta ki, majd elindult a vijjogó autók után. Esélye sem volt arra, hogy eltévessze az irányt, mert öt percenként újabb kocsi haladt el ugyanabba az irányba, amerre ő is tartott. - Elnézést - szólított meg egy idősebb nénit, aki éppen szemből érkezett. - Nem tetszik tudni, mi történt, hogy ennyi tűzoltót és mentőt látni?

- De tudom, kedveském. A Vincent Thomas Bridgehez igyekeznek - tájékoztatta kedvesen.

- Valami baleset történt? - érdeklődött tovább Heniko.

- Nem. Egy fiatal lány le akarja vetni magát a hídról.

- Öngyilkos akar lenni?!

- Csak remélni tudom, hogy nem lesz tragédia. Olyan fiatal még, előtte az egész élet.

- Köszönöm szépen. Viszontlátásra - köszönt el gyorsan Heniko, majd futva indult tovább. Igazából maga sem tudta, hogy miért megy oda, mégis tiszta erejéből rohant. A hídhoz érve, azonnal feltűnt neki a hatalmas tömeg. Mindenki azt latolgatta vajon mi lesz ennek az ügynek a végkifejlete. Henikónak persze nem volt elég a latolgatás, ő tenni akart valamit.

- Megálljon, kisasszony! Arra nem mehet! - állította meg egy tűzoltó.

- Uram, nagyon fontos teendőm van arra... - magyarázta.

- Mint maga is láthatja, elég veszélyes a jelenlegi helyzet.

- Mit tudnak arról a lányról?

- Már keresünk az információkat, de eddig nem találtunk semmit. Félő, hogy le fog ugrani, ezért kérem, inkább távozzon. Biztosítani akarjuk a helyszínt.

- Mi lenne, ha beszélnék vele? Talán elérhetném, hogy ne így legyen - ajánlotta, mire a negyvenes éveiben járó férfinak döbbenten kerekedtek el a szemei.

- Már megbocsásson kisasszony, de magának elment az esze?!

- Nem. De lehet, hogy csak egy beszélgetésre van szüksége.

- Szó sem lehet róla! - vágta rá a férfi. - És még ha valami csoda folytán rá is venne, akkor se tudnám biztonságosan feljutni oda!