Az örökség továbbadódik

64. Féreg

64.

Heniko bármennyire is szerette volna kipihenni a több napos alvatlanságát, ezen az estén sem került sokkal közelebb a célhoz. Sora nem volt rest, ismertette is ezzel a ténnyel, amint a lány felült az ágyában.

- Rosszabbul nézel ki, mint én, pedig én már meghaltam!

- Ennyire azért nem vészes a helyzet... – kontrázott rá Fantom.

- Majd a hidegzuhany megszépít – vont vállat a lány álmos szemekkel.

- Nem kellene ma inkább pihenned? – érdeklődött a szellem lány.

- Sora, egész este pihenni próbáltam és ez lett az eredménye – mondta, miközben végig mutatott magán. – Szerinted használt ez nekem bármit is?!

- Mondjuk ez jogos. Egy elütött macska is jobban fest nálad. – Heniko nagyokat pislantott a bájos hasonlatra.

- Na, jó. Én inkább lezuhanyozom – jelentette ki, majd a fürdőbe vonult.

- Bocsi, Heniko! – szólt be Sora a lány után. – Nem úgy gondoltam!

- Hát... azért elég nehéz ezt máshogy értelmezni – szúrta oda Fantom.

- Kösz szépen, Fantom! – csattant fel Sora. – Régebben persze az én pártomat fogtad!

- Régebben te voltál az, akit támogatnom kellett. Most már nem így van! – Sora még a száját is eltátotta a döbbenettől.

- Hálátlan, kis dög! – kiáltotta neki mérgesen.

- Srácok, ha egy mód van rá, ne kiabáljatok! – szólt rájuk Heniko, aki éppen most lépett ki a fürdőből. – Ez egyáltalán nem hiányzik az idegeimnek.

- Jó, jó bocsánat! – szabadkozott Sora. – De néha olyan idegesítő! – morogta.

- Hm...- hümmögött fel Fantom hirtelen, mire Sora sokatmondóan rápillantott. Először azt gondolta, hogy a hang neki szólt, ám a szellem nem vele, hanem a kártyáival volt elfoglalva.

- Mit akar jelenteni ez a „hm"? Csak nem láttál valami érdekeset? – Heniko erre felnevetett.

- Érdekeset? Amilyen napokon túl vagyok, én már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán lát valamit a lapokban.

- Ez a lap azt jelenti, hogy a boldogság közelebb van hozzád, mint gondolnád... – közölte Fantom, mire Heniko homloka ráncokba szaladt.

- Nincs valami lejárati vagy szavatossági idő azokon a lapokon? – érdeklődött elég hitetlenül.

- Az én jóslataim mindig a közeljövőre utalnak!

- Mindig, mi? – gúnyolódott. – A jövő egyelőre túl nagy falat ahhoz, hogy foglalkozzam vele. Bőven van elég bajom a jelen kezelésével – magyarázta, miközben elkezdte befűzni magán a fűzőjét. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. – Mondjuk, azt hiszem, igazad van. Végülis a színpad elég közel van hozzám – állapította meg, majd gyorsan befejezte az öltözést. – Na, jók legyetek! Elmentem dolgozni – köszönt el, majd kilépett az ajtón. A két szellem sokatmondóan összepillantott.

- Nem a színpadra gondoltál – közölte Sora.

- Nem.

- Stefan, igaz?

- Igen, de erre majd neki kell rájönnie...

- Akkor Leonnak és neki már tényleg semmi esélye? – kérdezte kissé szomorúan.