Az örökség továbbadódik

51. Álom után

Álom után

Néha szinte maguktól jól alakulnak a dolgok. Egy mély pillantás elég. Ahogy a két fiatal tekintete szinte eggyé forrt. A fénylő éjszakai égbolt látványa, egymás közelsége és máris ott van ez a talányos érzés, ami mindkettejükben lobogott. Olyan megfoghatatlan, mégis közeli élmény, ami szinte simogatta a lelküket, és felébresztette bennünk a csók iránti vágyat. Egy tökéletesen időzített pillanat. A szenvedély és a szerelem vette át az irányítást a józanész felett, hogy egy régen áhított tüzes csókban egyesültek. Akár egy tökéletes álom. Álom? Talán ez túl szép volt, hogy igaz legyen. Mert ha valaki azt akarja, hogy az álma valóra váljék, először fel kell ébrednie. A kép halványodni kezdett és végül teljesen szertefoszlott. A lány lassan kinyitotta a szemét. Úgy érezte magát, mintha csak most keltették volna egy mély altatásból. Hirtelen nem tudta mi történt vele, vagy hol is volt, vagy egyáltalán hol van jelen pillanatban.

- Csak egy álom lett volna? Álmodtam volna mindent? – gondolkodott, miközben lassan körbe nézett, majd ülő helyzetbe tornázta magát. Ám nem volt a legjobb ötlet a jobb karjára támaszkodni, mert azonnal belenyilallt a fájdalom. – Áú! – nyögött fel, majd gyorsan elvette róla a testsúlyát. - Ezt igazán beképzelhettem volna – panaszkodott magának. – Viszont, akkor nem minden volt álom... – Hirtelen aztán bevillantak neki a Leonnal töltött pillanatok, de aztán majd sokkot kapott a felismeréstől. - Egy pillanat! Én meg mégis hol vagyok?! - Nézett körbe ezúttal már sokkal alaposabban. Egy hatalmas szobában találta magát, ahol ezelőtt még sosem járt. Berendezése rendkívül kifinomult igényű tulajdonosról árulkodott. – Hűha. Ez a szoba döbbenetes! Hatalmas! Nagyobb, mint az egész lakásom a színpadon! És ez a rendezés... Egy pillanat. Leon! - esett le Henikónak. - Meg kell találnom Leont! – határozta el magát, majd ki is ugrott az ágyból, és a hozzá legközelebbi ajtóhoz ment. Ám, amint kinyitotta, nem éppen az a látvány fogadta, amit várt. – Ó, ez a fürdő! Ó, te jó isten, hogy néz ki ez is! Mint egy wellness központ vizes része! - ámuldozott, ám hamar visszatalált az eredeti céljához. – Biztosan a kettes ajtó lesz az igazi – reménykedett, de amint feltárta azt az ajtót is, megint csalódnia kellett. – Ez...ez egy gardrób?! – Nézett hatalmas szemekkel. – Ez nem is szekrény, inkább egy bolt! Az én összes ruhám befér egy szekrénybe, itt meg a felsőnek van külön legalább egy! Inkább ki is jövök, mielőtt eltévednék a benne - mondta, majd kijött és bezárta maga után az ajtót. Ekkor elindult afelé az ajtó felé, amit még nem próbált. Már éppen nyúlt volna a kilincsért, amikor az kinyílt. Egy rövid, fekete hajú, mosolygós lánnyal találta magát. Henikót annyira váratlanul érte a találkozás, hogy még köszöni is elfelejtett. Ellenben a másik cseppet sem zavartatta magát.

- Jó reggelt, kisasszony - üdvözölte csilingelő hangon.

- Jó reggelt - ismételte Heniko, hangszínének halványabb és zavartabb verziójával.

- Bízom benne, hogy az igényinek megfelelt a szoba - folytatta a barna szemű.

- Igényeimnek? - kérdezett vissza Heniko, majd ahogy kimondta, már le is esett neki a tantusz. - Ja, vagy úgy! - Emelte meg a kezét egy zavart gesztussal. - Izé, persze. Bár azon kívül, hogy aludtam meg eltévedtem benne, mást nem csináltam. - A másik lány felnevetett Heniko szavaira.

- Kegyed, nagyon őszinte - jegyezte meg a házvezetőnő elnyomva a nevetést. – Kérem, ne érezze magát zavarban. A nevem, Celia - mutatkozott be barátságosan. - Az Oswald ház házvezetőnője vagyok.

- Mi?! Oswald ház? - csúszott ki Heniko száján az első gondolata. - Ez Leon háza?!

- Így van. Ez az úr amerikai villája, de Franciaországban is van egy - váltott Celia tájékoztató üzemmódra, amivel tovább fokozta Heniko sokkját.