Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

8. rész

Kiabálás. Valaki segítségért esedezik, szinte már zokogva könyörög. Ijedten nézek körbe, de nem látok senkit és semmit. Amíg hirtelen elém nem villan egy kép. Logan meggyötört arcát látom, Jack szinte cafatokra tépi őt, szeme kéken izzik. Amint megpillantom őket felém indul és nekem ront. Ellenkeznék, de testem meg sem mozdul. Utolsó leheletemmel még látom ahogy Jack szeme vörössé válik.

Izzadtan, zihálva ébredek a saját ágyamban. Hogy kerültem haza? Pár perc után sikerül csak rendeznem a légzésem. Kimászok az ágyamból és egy gyors zuhany után felöltözöm normális ruhába. Még mindig semmilyen emlékem nincs arról, hogy mégis hogyan kerültem haza, az előtte történtek is homályosak.

Telefonom farzsebembe csúsztatom és leindulok a lépcsőn, és egyből nappali felé veszem az irányt. A kanapén a fiúk tévéznek, lehuppanok Jack és Logan közzé és mind a kettőnek agyon puszilgatom az arcát. Boldogan pattanok fel a fiúk mellől és megyek a konyhába. Mind a ketten értetlenül néznek utánam. Néha Jack káromkodik amíg megpróbálják leszedni a tömérdek nyálat az arcukról. Én csak nevetve csinálom a forró éltető nedűt, a kávét. Mire kész leszek a kávéval már a nappaliból sem hallatszik a szitkozódás. A kedvenc bögrémbe öntve a nedűt indulok fel a szobámba. Leülök az ágyra és megiszom bögre tartalmát.
Felhúzom a pólóm, a hasam körbe van tekerve, már teljesen át van vérezve a kötés. Bezárom kulccsal a szobám ajtaját és leveszem a pólóm és letekerem a kötést, megnézem a sebem. Mit ne mondjak, elég csúnya és a fertőtlenítő is rendesen csípi.
-Maya? Minden rendben? Vér szagot érzek.-kopog Jack.
-Igen.-válaszolok szűkszavúan.
Elkezdem bekötni a hasamat újra, mire lehúzom a pólóm alját akkor jön be Jack a pótkulccsal.
-Nem gyógyulsz.. Nagyon fáj?-lép elém és fogja meg a kezem.
-Elviselhető.-húzom el testrészem.
-Neked az vagy másnak is?-néz a kukára.
-Nekem az.-az íróasztalomhoz lépek.
Megfogom a gyújtóm és meggyújtok vele egy lapot, nem kell hogy más is érezze vérem szagát. Az égő lapot a kukába dobom elégetve ezzel a véres kötszert. Felkapom a cigim és kikerülve Jacket a teraszra indulok. Meglepetésemre azon a széken ahol szoktam ülni Logan ül. Levágódok egy másik székre, amit meg is bánok. Az arcom fájdalmasan eltorzul, de hamar rendezem vonásaim.
-Hogy vagy?-veszek elő egy szál cigit és meg is gyújtom azt.
-Jól vagyok és te?-kivesz egy szálat a felé nyújtott dobozból.
Felhúzom a pólóm alját így látja a bekötött oldalam, csak egy oh hangot ad ki. Vállat rántok és letüdőzöm a cigit, nem igazán beszélünk többet. Elszívom a cigim és bemegyek a házba. Egyből a szobám felé veszem az utat, felérve leülök a zongorám elé, és játszani kezdek a hangszeren. Egy egyszerű dallamot ismétlek újra és újra, kezd összeállni a fejemben egy dal. Szenvedéllyel játszom, mert egyszerűen imádom. Kikapcsol és megnyugtat, kijátszhatom az összes bánatom, bár most fájó oldallal elég nehéz beleélnem magam. Több mint nyolc éve zongorázom, olyan ez nekem, mint egy függőnek a szín tiszta heroin. Gyógyszer a bánatra a szomorúságra. Az utolsó billentyűket ütöm le, és már vége is, elillant egy szempillantás alatt. Ez a pár boldog perc a semmibe veszett..

Zack lakása felé közeledem, régen jártam erre, mostanság ő volt nálunk. Lassan megyek a lépcsőn, az oldalam még mindig fáj, mintha egyáltalán nem gyógyulna, pedig már napok teltek el. A negyedikre érve bekopogok a középső ajtón. Pár másodperc telik el csupán amikor megjelenik az ajtóban Zack, félmeztelenül, kócos hajjal hogy beengedjen az ajtón. Egyből a kanapéra telepedek, Zack pedig közvetlenül mellém.
-Szia!-hajtom fejem a vállára.
-Szia szívem!-belepuszil hajamba.
Lényegtelen dolgokról beszélünk, addig amíg el nem fektet a kanapén. Felnyögök, Zack pedig pólóm alá vezeti kezét, óvatosan végig simít az oldalamon, viszont keze megakad a kötésen. Felhúzza a pólóm és bekötött oldalam kezdi tanulmányozni.
-Még mindig nem gyógyult meg?-rám emeli gyönyörű szemeit.
Az én íriszeimből minden szó nélkül olvassa ki a választ, az arcomon megjelenő grimasz miatt pedig arra is rájön hogy mekkora fájdalmaim vannak.
-Miért nem gyógyulsz?..-suttogja maga elé.
-Nagyon fáj?-néz ismét szemeimbe.
Csak némán bólintok, ő az első akinek elárultam. Őszintén szólva borzalmasan fáj. Zack lábam közé ül és megfogja kezem, összeszorított fogakkal tűri a fájdalmam. Amikor már látom hogy alig bírja, elhúzom tőle kezeimet. Éppen elég az ha nekem fáj, nem kell mindkettőnknek fájnia.
-Maya hagyj segítsek még!-nyúl újból kezemért.
Elrántom onnan testrészem és az arcára simítok, úgy bújik bele a tenyerembe mint egy ártatlan kiskutya.
-Már így is többet segítettél, mint kellett volna.-mosolyodom el.
Ajkaira hajolok és birtokba veszem puha párnáit, mint a méz, pontosan olyan édesek számomra.