Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

25. rész

Blake mellett térek magamhoz, valamikor az éjszaka közepén. Ahogy megmozdulok Blake is felébred és közelebb húz magához. A nyakamba fúrja a fejét és mély levegőt vesz, de szinte azonnal hátrébb is húzódik tőlem. -Mit keresett nálatok Justin?-fintorodik el.
Pár perce csendben fekszem és nézek magam elé. Rajtam maradt az illata annak a pöcsnek..
Úgy érzem mintha ugyanaz az ember lennék, mint aki akkor voltam amikor Justin tönkretett. Megérdemelte volna hogy betörjem a fejét a padlón, de nem leszek olyan, mint ő.
-Újra tönkre akart tenni.. meg akart ölni..-suttogom.
-Mi az hogy újra?-tapint a lényegre.
-Egyszer már sikerült tönkretennie.. engem.. ő.. szóval..-motyogom.
A könnyeim újra utat törnek maguknak, ha akarnám sem tudnám visszafogni őket. Ahogy az emlékek újra utat törnek az elmémben, megborzongok. Olyan mélyen elnyomtam magamban Justin emlékét, hogy most ahogy felszakad a seb újra olyan mintha átélném azt a napot.
-Nem kell elmondanod!-simít hátamra a mellettem ülő.
Egy aprót bólintok és a pólóm alját kezdem piszkálni, Blake hol a hátamat hol az oldalamat simogatja. Halkan szipogva próbálom lenyugtatni magam, több kevesebb sikerrel.
-Honnan ismered Justint?-nézek rá.
-Ő a testvérem..-húzza el a száját.
-Nekem meg az "exem"-mutatok macska karmokat.
Nem igazán nevezném azt kapcsolatnak ami köztünk volt, bár ő úgy hívta. Még az emlékét is gyűlölöm. Gyűlölöm amit tett velem, hogy hozzám ért és én hagytam neki. Fiatal voltam és szerelmes, bárcsak valaki hamarabb figyelmeztetett volna.
-Akkor téged hívott Maymay-nek..-suttogja maga elé.
Bólintok egy aprót és újra úrrá lesz rajtam a zokogás. Lehajtott fejjel próbálom minél kisebbre összehúzni magam. A sírás kezd dühvel párosulni, még kérkedett is azzal amit velem tett.. a helyében a föld színéről is eltűnnék.
-Shh... semmi gond, nem bánthat többé! Nézz rám kérlek..-simít arcomra.
Lassan emelem rá a tekintetemet, könnyeim még mindig áztatják arcomat, amit ő készségesen le is puszil onnan. Halványan elmosolyodom és enyhe pír lepi el az arcom.

Nem tudok aludni, fogalmam sincs hogy percek vagy éppen órák óta forgolódom az ágyban. Óvatosan Blakere pillantok, látszólag alszik. Halkan kimászok az ágyból és megindulok a konyha felé. Halk lépések szűrődnek ki az ajtó mögül, valaki van itt. Óvatosan a levegőbe szagolok, hátha megtudom ki a hívatlan vendég. Justin..
-Mi a faszt keresel itt?-nyitok be a konyhába.
-Oh Szia! Már vártam mikor bukkansz fel!-vigyorodik el felém fordulva.
Megragad egy kést és a legközelebbi falhoz szorít engem. A konyhai eszközt szorosan a nyakamhoz tartja. Ha megszólalnék, simán elvágná a torkom, de muszáj lesz valahogy szólnom Blakenek.
-Szóval a drága öcsikém változtatott át?-ragadja meg az arcom.
Ahogy hozzámér szemeim izzani kezdenek. Rosszul vagyok a közelségétől, elkap a hányinger ahogy hozzám ér.
-Kár érted.. pedig igazán jó ember voltál!-vigyorodik el.
-Megdugni is jó volt! Főleg amikor sikítottál és könyörögtél hogy hagyjam abba..-suttogja a fülembe.
Ökölbe szorítom a kezem és a körmeim tenyerembe mélyesztem. Csak semmi hirtelen mozdulat, mert az akár végzetes is lehet. Valahogy jeleznem kell Blakenek hogy baj van.
Jobb kézzel beleütök a falba egy nagyot, aztán mégegyet. Kérlek Blake..
Újra emelem a kezem, de mielőtt bármit is tehetnék megállítanak.
-Próbáld meg mégegyszer és itt helyben megöllek!-sziszegi fogai között.
-Arra esélyed sem lesz!-terem az ajtóban Blake.
-Enged őt el!-sziszegi fogai között.
-Jaj öcsi, ezt te sem gondoltad komolyan!-nevet fel az előttem álló.
-Ölj csak meg! Nincs mit vesztenem!-nevetek fel.
-Gyerünk! Ölj meg!-tolom közelebb a nyakam.
Justin meg sem mozdul, sikerült meglepnem. Remélem Blakenek hamar eszébe jut valami ötlet, mert én csak az elterelés vagyok.
-Gyáva vagy, azért használtál ki engem hogy egy kicsit is úgy érezd hogy valaki szeret! Te szimplán csak egy magányos seggfej vagy! Gyerünk ölj meg!-köpöm a szavakat.
Egyre közelebb lépek hozzá, szinte már sarokba szorítottam őt. Kiütöm a kezéből a kést és a nyakánál fogva a falra kenem. Elönti az agyamat a düh, reflexből szorítok rá.
-Többé nem irányíthatsz! Sőt! Most elhúzol a francba, és akármikor meglátsz messzire elkerülsz! Nem vagyok gyilkos, de még lehetek! Előttem egy örökkévalóság arra hogy kinyírjalak!-morgom az arcába.
-Értve vagyok?!-ordítok rá.
Egy aprót bólint, de hangot nem ad ki, most fordult a kocka, megtudta végre hogy milyen ha sarokba szorítják.
-Nem hallottam! Értve vagyok?-kérdezek rá újra.
-Igen!-suttogja.
-Takarodj innen!-lököm az ajtó felé.
Pillanatok alatt tűnik el, úgy ahogy jött. Lehajtom a fejem, meg kell nyugodnom. Blake magához ránt és szorosan megölel, eddig bírom. Hangosan felzokogok és úgy kapaszkodom Blake pólójába mintha az életem múlna rajta. Ezt már hamarabb meg kellett volna tennem, a lelkem könnyebb lett.