Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

18. rész

-A legjobb barátommal is ez volt, még sok sok évvel ezelőtt, de mai napig élénken emlékszem rá. Elgyengült, és a fény szépen lassan kezdett kihunyni a szeméből. A te szemed sem ragyog már úgy.. akkora fájdalmai voltak, hogy a végén már szinte könyörgött azért hogy öljem meg..-néz rám.
-Sajnálom.-bólintok egy aprót.
Csak most van időm jobban megnézni.
Amikor mellettem állt már feltűnt hogy jóval magasabb nálam, körülbelül száz kilencven centi magas lehet, barna haja és barna szeme van. Annyira mainak és fiatalosnak néz ki, hogyha nem tudnám hogy vámpír és több mint hétszáz éves, nem mondanám meg róla. Emberi kor szerint nem túl sokkal idősebb nálam, talán huszonhat lehet.
-Szóval meg fogok halni?-gondolkozok el.
-Hát ez igazán szuper..-csapom össze a tenyerem egy kínos nevetés közepette.
-Sajnálom hogy nem tudok semmi pozitívval szolgálni, de ha gondolod segítek valami megoldást keresni. Miután elveszítettem a barátom, feladtam a megoldás kutatását, de valahol még megvannak a régi kutatásom eredményei.-fogja meg a kezem.
Elmosolyodom, de elveszem a kezem úgy csinálva mintha csak a hajam igazítanám meg. A sebem már begyógyult, viszonylag még gyorsan is.
-Eddig még nem láttalak, hogy hogy most itt vagy?-kérdezek rá.
-Egy ismerőshöz jöttem, és lehet maradok is, tudod nem tudok egy helyen sokáig lenni, évekkel ezelőtt már éltem itt, ezért szívás ha nem öregszel!-nevet fel.
-Hát igen, sok felé járhattál már.-mosolyodom el.
-Szinte már mindenhol, volt rá jó pár évem hogy körbe utazzam a világot.-ránt vállat, mintha mi sem lenne természetesebb.
Pár másodperc csend után megszólal újra, bár közel sem azt mondja amire számítok.
-Egy igen dühös és kétségbeesett vérfarkas közelít felénk jobbról.-néz a fák közé.
Értetlenül felhúzott szemöldökkel nézek rá, majd követve a tekintetét a fák közé meredek.
-Érzem a szagát, erre fújja a szél.-szippant a levegőbe.
Egy bólintással jelzem, hogy már én is érzem, az érzékeim sokkal gyengébbek lettek.
-A lépteit is hallom, szinte már trappol és fújtat, gondolom ő a barátod!-néz rám.
-Igen, de honnan tudod?-nézek rá nagy szemekkel.
-Érzem rajtad a szagát, teljesen átvetted, a sajátodat elnyomja olyan bűzzel van.-fintorodik el.
Ahogy mondata végére ér Zack fékez le előttünk, morogni kezd a mellettem ülő vámpírra.
-Hé nyugi! Nincs semmi baj! Segített nekem.-lépek elé.
-Örültem neked Maya, majd még találkozunk, mindenben a segítségedre leszek!-meghajol és el is tűnik.
Vannak apró jelek amik elárulják hogy tényleg nem fiatal már, a meghajlás is ilyen, ma már nem szokás.
-Mi a francot kerestél egy vámpír mellett?-sziszegi.
Fújtatva ragadja meg a karom és indul ki az erdőből. Erősen szorítja a kezem és rángat maga után.
-Engedj már el!-rántom el a kezem.
-Mi bajod?-fordul velem szembe.
-Neked mi a bajod? Mi a franc bajod van Blake-el?-kérem számon.
-Mióta nyomulsz vámpírokkal? Utálják a fajtánkat!-kezd el kiabálni velem.
-Hát téged nem csodálom, ha utálnak..-morgom az orrom alatt.
-Menj akkor a kis vérszívóhoz!-hátat fordít nekem és elmegy.
-Szuper..-motyogom az orrom alatt.
Úgyis haza kéne már mennem, nem kerülhetem örökké Jacket. Lassan, de hazafelé veszem az irányt, valószínűleg nagy lebaszás vár rám. A tizenhét éves öcsém oktat ki, mondhatom szuper, de még így is azt kívánom hogy bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám.
Úgy érzem megint csendes napok várnak rám, és magamat ismerve Zacket sem fogom keresni. Kell egy kis nyugalom, nekem is és neki is van mit átgondolnia.

Túl hamar érek a ház elé, halkan nyitok be, bár tudom hogy úgy is meghallanak. Ahogy belépek Jack egyből előttem terem. Lerúgom magamról a bakancsom és kikérülve a szobámba veszem az irányt. Nem haragszom rá, de nincs kedvem beszélgetni vele. Az ágyamon a táskám és telefonom fogad, amit még Zackhez vittem. Szóval kirakott, minél hamarabb megszabadult tőlem, hát mondhatom ez igazán fantasztikus.
-Maya, végre itt vagy!-ront be Jack a szobámba.
-Sajnálom az elmúlt időszakot.. bunkó voltam, úgy hogy meg sem érdemelted.. és sajnálom hogy Zackel is így bántam, és bántottalak miatta, nem rossz ember, csak új volt..-ölel meg.
Eltörik nálam a mécses és hangosan felzokogom. Jack a hátamat simogatva ölelget percekig. Egyszerűen képtelen vagyok megszólalni, mint a sírástól, mint a meglepődöttségtől. Nem gondoltam volna hogy Jack bocsátot kér tőlem.
-Mi a baj?-tol el kicsit magától.
Erőszakosan letörlöm a könnyeim és halványan elmosolyodom.
-Összevesztünk Zackel és...-megállok a mondat közepén.
Joga van tudni, de nem tudom hogy közöljem vele, egy újabb akadály került az életembe. Azt hiszem itt az ideje őszintén beszélnem vele.
-És?-simít kezemre.