Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

24. rész

-Justin?..-megremeg a hangom ahogy kiejtem a nevét.
A kanapén ül és egy tenyérbe mászó vigyor terül el az arcán. Olyan szívesen letörölném onnan..
Erőt veszek magamon és felveszem az álarcom. Próbálom minden érzelmem elrejteni, nem robbanhatok, most nagyon nem..
-Mit keresel itt?-kérdezem ridegen.
Jack meg sem szólal, Logant védi maga mögé húzva. Egyre dühösebb vagyok, valahogy muszáj lesz lehiggadnom.
Miért engedte be ezt a patkányt a házba!?..
-Azt hallottam haldokolsz, gondoltam könnyítek a dolgon! Örömömet lelném benne, mint más dolgokban is!-vigyora szélesebb lesz.
Az enyhe utalás a múltra még jobban kizökkent, de nem hagyhatom őt nyerni. Inkább figyelmen kívül hagyom az utolsó mondatát, az álarcom rendületlenül marad arcomon.
-Mint látod, tökéletesen jól vagyok! Szóval húzz el innen! Most!-förmedek rá.
Meg sem mozdul, ettől pedig egyre dühösebb leszek. Lehajtom a fejem mikor szemeim izzani kezdenek, hiába veszek pár mély levegőt, semmit sem hat. Állati ösztöneim előjönnek, de nem változom át teljesen. Justin felpattan és előttem terem, már fel vagyok készülve a gúnyos hangjára.
-Ezaz! Áruld csak el hogy mi lett belőled! Hogy mekkora szörnyeteg lettél!-suttogja a fülembe.
-Itt egyedül csak te vagy a szörnyeteg!-sziszegem fogaim között.
Ellököm magamtól és morogva közelítek felé. Nem érdekel ha meglátják a szemem, joguk van tudni hogy mi történt velem. Justin hátrál pár lépést, talán ő sem erre számított. Fogalma sincs hogy mibe kezdett most bele. Egy óvatlan pillanatban megbotlik a kanapé szélébem és seggre esik.
-Addig tűnj el, amíg lehetőséged van rá!-morgom állatias hangon.
Látszólag meg sem ijed tőlem, így közelebb lépek hozzá és mellé gugolok.
-Azt mondtam tűnj el!-ordítok rá.
Hirtelen mozdulattal verem a fejét a padlóba, elég szép kárt okozva ezzel, bár a padlót sokkal jobban sajnálom, mint őt.
-Anya, apa.. gyerek..-ismételgetem.
Mire lenyugszom és újra felé nézek már hűlt helye van a vendégünknek. Úgy eltűnt, mintha sohasem lett volna itt, csak a padlón lévő repedés árulkodik. Mély levegőt veszek és próbálom lenyugtatni magam. Óvatosan Jack és Logan felé fordulok, akik elképedve néznek rám.
-Mi a franc van veled? Mi van a szemeddel?-ugrik elém Jack.
-Mindent elmesélek, de csak nyugodt környezetben, teljesen nem tudom még irányítani..-motyogom.
Testvérem egy bólintással válaszol és visszaül Logan mellé, én pedig velük szemben. Mély levegőt veszek és belekezdek a mesébe.
-Majdnem meghaltam, ugye találkoztam apával.. ő kérte meg Blake-et hogy segítsen nekem.. ő egy ősi vámpír, ezért volt a múltkor olyan fura szagom, és ezért vagyok még itt..-nézek rájuk.
-Mit tettél? Mit tett veled?-sziszegi a foga között.
-Megmentett. Megölt és megitatott a vérével.-hajtom le a fejem.
-De akkor.. akkor átváltoztál..-motyogja.
-Igen, hibridé.. félig vámpír, félig vérfarkas vagyok.-villantom meg szemeim.
-Sokkal gyorsabb és erősebb vagyok, viszont még meg kell tanulnom kontrollálni magamat.-magyarázom normális hangerőn.
-Mi a hátránya?-teszi fel a következő kérdést.
-Számomra nem hátrány, de egy életre össze lettem kötve Blake-el, hiszen végülis ő a teremtőm már ha ezt lehet így mondani.-mosolyodom el halványan.
-Már megint Maya? Hogy a francba van ennyi eszed?!-emeli fel a hangját.
-Élni akartam, miattad! Inkább örülj hogy itt vagyok!-sziszegem fogaim között.
-Inkább haltál volna meg!-üvölt az arcomba.
Egyre dühösebb vagyok, álmomban nem gondoltam hogy ilyet fog a fejemhez vágni.

Villámgyorsan szaladok ki a házból, egyenesen be az erdőbe. A legelső fát veszem célba és addig ütöm amíg a vérem be nem téríti. Üvöltök és tombolok, mindent letarolok ami az utamba kerül.
-Hé kicsilány! Elég volt!-kapja el kezemet Blake.
Zokogva bújok a mellkasába. Bódítóan hat rám az illata, percek alatt elillan a dühöm. Sírásom nem hagy alább ezért Blake szorosabban ölel magához.
-Azt mondta hogy meg kellett volna halnom! És igazha vahhan.. nehm khéne élhneem..-próbálok beszélni.
Az értelmes szavak elkerülnek, és nincs is kedvem gondolkozni. Minden egyes porcikámat átjárja a fájdalom, darabokra hullok..
Megpróbálok Blake légzésére koncentrálni és utánozni őt. Mindent bevetek hogy megnyugodjak, de hiába minden, nem sikerül.
-Nincs igaza, csodálatos vagy és nekem szükségem van rád!-dörmögi a fülembe.
Blake benyúl a pólóm alá és a derekamat kezdi simogatni. Ez már hatásos módszer a megnyugtatásomra. Mély levegőket veszek és próbálom visszaszerezni önmagam, Blake türelmesen vár és simogatja hol a hátam hol az oldalam. Ahogy a pulzusom normalizálódik úrrá lesz rajtam a fáradtság. Nincs több adrenalin. Ha Blake nem tartana, összeesnék és elájulnék. Túl sok volt a mai nap..