Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

29. rész

El sem hiszem hogy ennyire sínre került az életem. Egy baj van vele csupán, mégpedig az hogy éreztem már így, de valahogy akkor mindig elromlott valami. Félreértés ne essen, szeretek Blake-el lenni, és úgy érzem jobb is mint Zackel, de nem tudok még úgy megbízni benne ahogy kellene.. Nem akarom hogy mégegyszer megtapossák a szívem, viszont azt is tudom hogyha nem nyitok Blake felé akkor egy idő után megunja. Egy idő után megun próbálkozni, egyszóval rám un. Amit végképp nem szeretnék, szóval össze kell szednem magam, ha mellette akarok maradni. Mindennél fontosabb lett nekem ez a férfi, ami még számomra is hihetetlen.
-Min gondolkozol?-fogja meg a kezemet gondoltaim személye.
-Azon hogy milyen szerencsés vagyok hogy itt vagy, és hogy mennyire meg kell változnom azért hogy ne veszítselek el.-mosolyodom el megszorítva kezét.
-Miért kéne változnod?-néz rám nagy szemekkel.
-Mert meg fogsz unni, mégpedig azért mert félek közel engedni magamhoz bárkit is.. Zack után nem tudok úgy megbízni benned ilyen téren, mint kellene, persze tisztában vagyok vele hogy te nem olyan vagy mint ő, csak mégis nehéz még..-a végét már egészen az orrom alatt motyogom.
-Én ezt megértem, semmi baj nincs ezzel! Több mint hétszáz éves vagyok, átéltem már dolgokat, és nem vagyok már egy gyerek.-mosolyodik el halványan.
Minden szó nélkül magához ölel, a lehető legközelebb bújok hozzá, már egy papírlap sem férne el köztünk.

Blake szemszöge

Olyan hülye ez a lány, miattam nem kell megváltoznia. Persze, kicsit bizonytalan még velem szemben, de ez idővel szépen lassan változik majd, és előttem az örökkévalóság hogy várjak rá. Azt érzem, most hogy itt van a karjaim között, képes lennék rá várni akármeddig, csak végre az enyém legyen teljesen. Akármennyi időbe is teljen, addig fogok küzdeni amíg teljesen meg nem bízik bennem, és remélem utána egy életen át velem marad. Az elmúlt hétszáz évben csak egyszer éreztem hasonlót. Annak is már több mint kétszáz éve.. Nagyon hosszú ennyi idő, néhány időszakra már nem is emlékszem belőle. Áldás és átok egyben az öröklét, de az ilyen pillanatok miatt megéri. És itt van ő, aki akár egy örökkévalóságig elkísérhet ebben a nyomorúságos életben.
-Szeretlek!-nyomok puszit homlokára.
-Én is szeretlek!-halványan elmosolyodik és csak néz a szemeimbe.
Újra magamhoz szorítom az apró testét, soha nem akarom elengedni ezt a lányt. Terméséből adódóan igazán törékenynek tűnik, de ez a külső könnyen megtévesztheti az embereket, ő a legerősebb ember akit csak ismerek.
Egész nap el sem mozdulok mellőle, minden lépését követem és hol ölelem hol csókot lopok tőle. Annyira megváltoztatta ez a lány az életemet, hogy az valami hihetetlen.

Jack szemszöge

Maya szokás szerint megint eltűnt, bár nem nehéz kitalálni hogy a vámpírral van. Komolyan mondom jobbnál jobb embereket szed össze. Egyszerűen nem hiszem el hogy ennyire nem tanul semmiből. Folyamatosan olyan helyzetekbe sodorja magát, ami miatt megütheti a bokáját. Viszont, ha ő így látja jónak, akkor nem tudok mit csinálni már. Egyszer majd hazajön, addig is mi tartjuk a frontot itthon Logannel. Végülis egész jól elvagyunk ketten is, suli után azt csinálunk amit akarunk, néha főzünk valamit, vagy rendelünk, attól függ hogy hogy jön pénzünk a munkából.

4 nap múlva

Fáradtan sétálunk haza Logannel, vége megint egy hosszú napnak. A házban megint csend fogad minket, csak a szokásos, viszont most mégis aggasztó. A hideg végig fut a hátamon, de ahogy látom nem csak nekem. Barátommal egymásra kapjuk a tekintetünket, valami nagyon nem stimmel.
-Te is érezted?-húzom fel a szemöldököm.
-Igen..-néz körbe Logan.
Mindketten a nappali felé pillantunk, meghallok egy halk lélegzetet. Logan felhúzott szemöldökkel néz rám, valószínűleg ő nem hallja azt amit én.
Talán mégsem annyira üres a ház, mint azt hittük. Magam mögé húzva Logant indulunk meg óvatos léptekkel az említett helyiség felé. Ahogy belépünk egy oldalán fekvő farkas tárul szemeink elé. Fehér bundája úszik a vérben, szinte már teljesen vörös színben pompázik. Maya..

Gondolkodás nélkül mellé sietünk. Mi a franc történt már megint ezzel a lánnyal?
-Hozz kérlek két vizes törölközőt!-nézek Loganre.
Szó nélkül feláll mellőlem és elsiet. Egyenlőre még nem nyúlok nővéremhez, meg kell bizonyosodnom róla hogy az ő vére van rajta vagy esetleg valaki másé. Amint visszaér Logan elveszem tőle az egyik törölközőt és elkezdem megtisztítani Maya bundáját. Egy két kisebb karcolásnál többet nem találok rajta, már most sajnálom azt a lényt akinek a vérével így be volt borítva. Látszólag a nővérem sem úszta meg épp bőrrel, de végre rendesen gyógyul. A lélegzete is kezd normalizálódni, de még mindig csukott szemmel piheg. Egyre jobban úrrá lesz rajtam a kíváncsiság, felhúzott szemöldökkel pillantok fel páromra, akiben valószínűleg hasonló gondolatok zajlanak le, mint bennem.