Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

11. rész

Maya szemszöge

Már három napja itthon vagyok. Egyre jobban érzem magam, de még mindig nem jöttem rendbe teljesen. Az oldalam is fáj még, és nem tudom miért nem gyógyulok, de úgy érzem ideje meglátogatnom Deatont. Hívnám magammal Zacket, de így is most ment el nemrégen, nem rángatom vissza. Általában éjszakánként jön át csak. Nem tudom mi történt, de Jack nem igazán viseli el a jelenlétét. Felöltözöm és kicsit megigazítom a hajam, sminkeléssel most egyáltalán nem foglalkozom. Az utam egyből a konyhába vezet. Kitöltöm magamnak a kávém és meg is iszom. Mire végzek Jack kócos feje jelenik meg a lépcső aljába.
-Jó reggel!-köszönök neki.
-Reggelt! Hová mész?-mér végig.
-Deatonhoz.-egy apró bólintással nyugtázza hogy értette. És ezzel abba is marad a beszélgetésünk, tudja jól hogy úgyis megosztok vele mindent ami rá tartozik, nem kérdez fölöslegesen túl sokat. Én elindulok az ajtó felé, Jack pedig visszamegy az emeletre.

Percek alatt a doki rendelője előtt találom magam, pedig egyáltalán nem siettem, nem is igazán tudnék.
-Deaton!-szólítom meg a férfit.
-Itt vagyok!-lép ki az egyik ajtó mögül.
-Oh Maya, miben segíthetek?-int az egyik vizsgáló felé.
-Valami baj van velem, egyszerűen nem gyógyulok, vagyis de, viszont nagyon lassan.-ülök fel a vizsgáló asztalra.
-Át tudsz változni?-támaszkodik meg velem szemben.
-Kezdjük először a szemeiddel.-bólintok.
Becsukom a szemeim és koncentrálok, amint kinyitom őket Deatonra nézek.
-Tényleg baj van..-suttogja.
Egy éles fájdalom hasít a fejembe, egyből oda is kapok.
-Mi a franc történik?-szűröm fogaim között.
Előbukkannak hegyes fogaim és szemeim is izzani kezdenek. Borzalmasan fáj, pedig az átváltozás fájdalommentes kellene hogy legyen.
-Mi történik velem?-nézek kétségbeesetten a velem szemben álló férfira.
Közelebb lép hozzám, én viszont akaratomon kívül is rámorgok.
-Sajnálom. Én.. én nem..-kezdek mentegetőzni.
-Tudom Maya! Nem gond, viszont le kell nyugodnod! Így nem tudok segíteni!-lép egyre közelebb hozzám.
Kifújom a bent tartott levegőm.
-Három dolog nem maradhat rejtve, a nap, a hold és a titok!-ismétlem folyamatosan.
Szépen lassan sikerül megnyugodnom, de a fejemben ugyanúgy mantrázom továbbra is.
-Nézz rám Maya!-parancsol rám Deaton.
-Mi volt ez?-kérdezem, de a hangom megremeg.
Deaton egy pillanatra elgondolkozik, majd levesz egy könyvet a polcról és rövid keresgélés után kinyitja egy oldalnál. Pár percig olvas, végül gondolkozva csapja össze a könyvet, de még mindig nem szólal meg.
-Mióta nem gyógyulsz rendesen?-kérdezi.
-Már akkor sem gyógyultam rendesen amikor Alice elintézett.-felelem.
-Őszintén elmondom neked, szépen lassan elveszíted az erőd, a szemed már nem ragyog úgy mint régen, és nem tudod kontrollálni az átváltozásod. Nehéz megmondani hogy ez mitől lehet, de mindenesetre elveszíted az állati ösztöneidet.-néz rám.
-És most mi lesz? Mit tudok tenni ellene?-suttogom.
-Elvileg nincs rá orvosság, bár én még csak életemben egyszer találkoztam hasonlóval. Egyetlen egy dologról hallottam, ami ha nem is fordítja vissza teljesen a folyamatot, de lényegesen lassítja, ha iszol egy vérfarkas véréből, igaz ti nem vagytok vér ivó faj, de segíthet időt nyerni, ahhoz hogy rájö...-félbeszakítom.
-Nem! Nem fogok inni egy vérfarkas véréből, egyik szerettemet sem fogom megcsapolni!-jelentem ki.
-Egyenlőre más megoldást nem látok. De igyekszem keresni valamit rá.-bólint egyet.
-Köszönöm!-viszonzom gesztusát.
Egy rövid ölelés után, utánra enged, de természetesen csak azután hogy a lelkemre köti hogy bármi van azonnal hívjam.

Zack ajtaján kopogok, de nem méltat ajtót nyitni nekem. Pár perc telik el mire kidugja a fejét a résnyire nyitott ajtón. Amint meglát széles mosolyra húzza száját és behív a házba. Ekkor tűnik fel hogy csak egy melegítő nadrág van rajta. Becsukja mögöttem az ajtót és egyből derekamra fog, ezzel közelebb húzva magához. Felmorranok a fájdalomtól, és fogaim is előjönnek szemeim pedig izzani kezdenek. Lehajtom a fejem, nem merek felnézni. Zack viszont államnál fogva emeli fel a fejem.
-Mi történik veled?-méregeti arcomat.
Hirtelen suhan át valami az arcán, de nem tudom hogy mi, mire meg tudnám fejteni el is tűnik. Minden szó nélkül a kanapéhoz indul, engem maga után vezetve. Időközben szemeim újra normális színt vesznek fel és fogaim is visszahúzódnak. Leül a kanapéra és az ölébe húz magával szemben. Óvatosan teszi kezeit csípőmre.
-Nagy a baj ugye?-néz szemeimbe.
Némán bólintok egyet. Oldalamat kezdi óvatosan simogatni, ezzel nyugtatva engem és szerintem magát is.
-Ugye nem az történik veled amire gondolok?..-kérdezi bizonytalanul.
-Elveszítem az állati ösztöneim és az erőmet.-húzom féloldalas mosolyra a számat, bár egy cseppet sem őszinte.
Most nem fáj, addig amíg a karjaiban vagyok tudom hogy semmi baj nem érhet.