Néma rocker csaj ·Javítás Alatt·

28. rész

-És mi a helyzet Maya?-néz rám munkatársam.
-Nem sok minden, unalmas az életem.-húzom el a számat.
Legalábbis elég ha ő csak ennyit tud, senkinek nem kell értesülnie arról hogy mi van velem. Így is túl gyorsan terjednek a hírek, és mindenki ide gyűlik aki kicsi is haragszik rám valamiért.
Ma sem vagyok túlzottan bőbeszédű a munkatársakkal, mint általában soha. Egyszerűen nincs mit mondanom nekik, és ők sem érdekelnek engem különösebben hogy visszakérdezzek.

Fáradtan, de mégis tele energiával sietek Blake lakása felé. Már két napja nem láttam, őszintén szólva nagyon is hiányzik. Egyre jobban kezdem megszeretni őt. Bár elég sokáig  kételkedtem abban hogy Zack után tudok-e majd szeretni még. Valami eltört bennem akkor amikor Zack elhagyott, és akkor tovább tört amikor visszajött ellenőrizni a "tulajdonát". Nem egy tárgy vagyok hogy csak úgy birtokoljon.. Egyszerre vagyok dühös és csalódott vele kapcsolatban. Csalódtam benne mert nem hittem hogy ilyen ember, és dühös vagyok magamra mert nem vettem észre hamarabb hogy ILYEN ember.
Észre sem veszem, de könnyek folynak végig az arcomon. Erőszakosan törlöm le mikor a ház elé érek. Kopogás nélkül lépek be a házba és levéve a cipőmet Blake keresésére indulok.
-Blake?-ordítom el magam.
Nem mintha nem hallanám őt, de könnyebb ha ő jön elém, nincs kedvem sétálni.
-Itt vagyok!-lép ki a fürdőből.
Hanyagul lóg egy törülköző a derekán és mosolyogva figyel. Hatalmasat nyelve mérem végig, olyan tökéletes. Széles vállai, egyre keskenyedő dereka, és azok a kockát a hasán, egyszerűen mesterien tökéletessé teszik őt. Egy pillanat alatt előttem terem és arcomra simít.
-Mi a baj? Miért sírtál?-pásztázza aggódva az arcomat.
Némán megrázom a fejem, jelezve hogy nem fontos és jobban a tenyerébe fúrom a fejem. Úgy simulok az érintésébe mint egy ártatlan kiscica, de én közel sem vagyok ártatlan. Minden szó nélkül magához húz és úgy ölel mintha muszáj lenne. A könnyeim újra útnak erednek, Blake óvatosan elenged és a kezeibe kapva megindul velem a szobájába. Óvatosan letesz az ágyra és a szekrényéhez megy. Felvesz egy alsót és egy melegítő nadrágot, immáron felöltözve fekszik mellém és ölel meg ismét.
-Mond el mi történt! Hátha tudok segíteni!-nyom puszit hajamba.
Halkan szipogok párat, ezzel nagyjából összeszedve magam, már amennyire képes vagyok rá.
-Ne haragudj rám hogy nem mondtam el hamarabb..-suttogom.
Blake biztatóan elkezdi simogatni a hátam, tisztában vagyok vele hogy mérges lesz rám, az ő helyében én is az lennék.
-Semmi baj nem lesz, csak mond el hogy segíteni tudjak!-mosolyog rám.
-Zack visszajött..-motyogom az orrom alatt.
Érzem izmait megfeszülni körülöttem, olyan mint egy ugrásra kész vadállat.
-Mit tett?-sziszegi fogai között.
Felül és várakozóan néz rám, már közel sem mosolyog és a kedves tekintete is hamuvá lett. Az összes szó a torkomon akad miközben kicsit feljebb húzom magam.
-Mit csinált veled?!-kiabál rám.
Ijedten rezzenek össze és húzom fel a térdeim.
-Igazából.. semmit.. csak annyit mondott hogy jött megnézni ami az övé.. de mikor nem találta meg a nyomát..-motyogom darabokban.
-Akkor mi volt?-néz rám szikrákat szóró szemekkel.
-Semmi.. túlságosan.. nem is tudom, nyugodt volt..-húzom magam össze még jobban.
A következő kérdése viszont borzalmasan meglep és megsért egyben.
-Miért nem mentél vissza hozzá? Látszólag még mindig jobban érdekel ő mint én..-minden érzelem nélkül beszél.
-Miért mentem volna? Te ezt most komolyan gondolod? Utálom őt!-emelem meg enyhén a hangom.
-Teljesen komolyan!-fúrja tekintetét az enyémbe.
-Mi van veled? Miért vagy ilyen velem?.. hiszen én szeretlek..-motyogom az orrom alatt.
Amit felfogom hogy mit mondtam vörös arccal hajtom le a fejem. Érzem magamon a tekintetét, és tudom ha felnéznék undort látnék szemeiben. Hogy is gondolhattam hogy majd pont ő fog belém szeretni.
Percekig csak csendben ülünk, amit én megelégelek így felállva távozni készülök. Hirtelen terem előttem és fogja kezei közzé az arcomat.
-Mit mondtál?-néz rám csillogó szemekkel.
Meglep arckifejezése, de nem tudok sokáig foglalkozni vele mert újra zavarba jövök.
-Tudod te jól..-sütöm le szemeimet.
-Igen, de hallani akarom mégegyszer!-mosolyodik el.
-Szeretlek!-emelem rá tekintetem.
-Én is szeretlek téged!-suttogja ajkaimra. A szívem hatalmasat dobban ahogy rámar ajkaimra. Óvatosan kezét derekamra vezeti és közelebb húz magához. Újra és újra ugyanaz a gondolat villog az agyamban.
Szeret engem..