Egy füves mező, meleg napsugarak, lágy szellő. Kitárt karokkal állok és érzek, hogy igazából mit is? A szabadságot.
Ha jobban vissza gondolok, volt ott egy erdő is, amin keresztül vezetett egy keskeny út. Szerettem ott lenni. Az erdőn túl volt egy mező, és állítólag található volt ott egy kút is a horizontális vonalon. Hogy valóban volt e ott kút, mai napig nem tudom, soha nem találtam meg, de az is lehet rossz helyen kerestem. Az biztos, most már egyre több idő kell, hogy vissza emlékezzek arra a mese szép helyre, hiába gondolok rá minden nap, egy idő után már ez sem elég. A régi emlékeket felváltják az újak, vajon pár év múlva már valóban nem fogok emlékezni semmire? Az nem lehet.
