Mint minden reggel ma is időbe keltem. Igazából sosem szoktam elaludni, ha egyszer előfordul, akkor az ősök úgy néznek rám, mintha nem is az ő gyerekük lennék. Olyankor édesanyám kedvesen megkérdezi, hogy ki vagyok és mit tettem a fiával. Kész vicc. Olyankor tisztára úgy csinálják, mintha egy törvényt szegtem volna meg. Mondok egy példát.... mondjuk bementem a NASA-hoz engedély nélkül. Hm.... igen ez a jó példa az aggódalmukra.
Elintéztem a reggeli teendőimet, majd a suli egyenruhámba, táskástól mindenestől lebattyogtam reggelizni. Meglepetésemre sehol senki. Ilyenkor anyukám a konyhába szokott tenni venni. Aztán ért a felismerés és homlokon csaptam magam. Anyának ma van az első munkanapja, hisz talált munkát és sikeresen felvették. Bár ezen nem lepődök meg, nagyon kedves, mosolygós asszony, sok -sok Élet energiával.
Elindultam gyalog a suliba, ami csak pár percre van tőlünk. Akármilyen hülyén is hangzik szeretek suliba járni.
Mikor beértem a terembe leültem a helyemre és vártam a csengőt.
-Helló Süti! -köszönt drága pöttömöm, Jimin.
-Helló, répa???? -néztem sárga hajára, mert tegnap még eskü fekete volt. Ez a gyerek mindig meg tud lepni. Egyszer kihullik a haja ,de én hiába beszélek, mintha a falnak mondanám, hogy menj arrább.
-Ne piszkálj! -vágott egy durcis fejet.
-Nem hat meg. Már immunis vagyok rá. -mondtam egy nyelv nyújtással.
