Reggel korán ébredtem vagy inkább nem is aludtam. Nem tudom. Ahogy lementem a konyhába találtam egy cetlit.
Szia!Délután találkozunk. Tae.
-Hát ez hihetetlen!-mérgelődtem. Arról volt szó,hogy beszélgetünk ma és válaszol a kérdéseimre.Erre lelép.
Nagy gondolat menetemet az ajtó nyitódása zavarta meg.
-Ki az?
-Én.-válaszolta egy hang. Ami,ha jól sejtem,Taehyungé.
-Vissza jöttél?-kérdeztem a már velem szemben álló Tae-tól.
-Nem.Inkább haza jöttem.-mosolygott rám.-De tegnap megígértem,hogy válaszolok a kérdéseidre.-vált komollyá az arckifejezése.
-Khm...igen.Valójában egyetlen egy kérdésem lenne.
-Hallgatlak.
-Te vagy V?
Hirtelen olyan csend lett,hogy hallottam ahogy az óra mutató kattog,a légy ahogy zümmög,akár a méh. Olyan hosszúnak tűnt ez a csend és minél hosszabbra nyúlt egyre inkább tűnt a válasz igaznak.
-Igen.-válaszolta Tae. Azt hiszem félig örültem,félig őrjöngtem magamban. A kávé amit akkor ittam a padlón kötött ki. És mintha felpofoztam volna Taehyungot. A könnyeim szinte marták a szemeim és úgy hittem a szobám négy fala közt elbújhatok az érzéseim elől,Tae elől és talán még a világ elől is. Becsapva éreztem magam,egy gyenge embernek aki ráadásul még naiv is.
Hatalmas csalódást éreztem,és úgy hittem ha elbújok,talán a csalódás is megun majd az ajtómon kopogtatni azzal az ürüggyel,hogy beszéljük meg a dolgot.
