Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Miért hagysz mindig faképnél?

Végtelennek tűnő öt perc volt míg egymás mellett állva bámultuk az óceánt. Shawn szorosan mellettem állt. Összeértek karjaink, hallottam ahogy nagyokat sóhajt mégsem néztem rá. Nem akartam látni a tekintetében a reményt, mert féltem, hogy ha meglátom elgyengülök és olyat teszek amit később megbánok.

Hirtelen feltámadt a szél és engem kirázott a hideg. Reflex szerűen összébb húztam magam mire Shawn ellépett mellőlem és kikerült a látószögemből. Lehajtottam fejem, elege lett a csendből, talán már indulna, azonban a következő pillanatban éreztem ahogy vállamra teríti a zakóját és végig simítva karomon megfogta kezem és vállamnak támasztotta homlokát. Szemem lehunyva vettem egy nagy levegőt majd viszonoztam ujjai érintését és végig simítva kézfején felsóhajtottam.

- Cassie?

- Igen?- fordultam hátra lassan.

- Miért ilyen nehéz ez?

- Azért mert megnehezítjük - mosolyodtam el - Tudod általában ha egy pár szakít, akkor azon van, hogy minél kevesebbet találkozzanak, érintkezzenek, beszéljenek egymással. Mert túl akarnak lépni a fájdalmon, a sérelmeken, a kapcsolatukon. De mi mit csinálunk, nézz magunkra. Itt állunk egy kilátóban éjszaka, bámuljuk a város fényeit, összebújva táncolunk és ez....ez az ami nem normális egy szakítás után. Ezért olyan nehéz.

- Azért olyan nehéz - kezdte majd elhallgatott - Szóval, nem gondolod, hogy azért olyan nehéz mert nem tudjuk elengedni egymást? Mert tudjuk, hogy nekünk együtt kellene lennünk ahelyett, hogy játsszuk ezt az elmebeteg játékot aminek tudjuk, hogy az lesz a vége, hogy egy olyan kapcsolatban kötünk ki valaki mellett amiben nem lehetünk boldogok - mondta és teljesen egyet kellett vele értsek. Mert ez történik most.

- Azt gondoltam, hogy ha megpróbálok a barátomként rád tekinteni majd könnyebb lesz de az az igazság, hogy csak rosszabb. Mert szeretlek és úgy éreztem szükségem van arra hogy a közelemben legyél, mert az az igazság, hogy az első találkozásunktól kezdve sokáig csak rád számíthattam ezen a helyen és ezáltal egy olyan kötődés alakult ki feléd amit nem tudok csak úgy megszakítani, de mostmár azt is tudom, hogy azzal is csak ártok mindkettőnknek. Mi lenne akkor a jó megoldás Shawn? Ami mindkettőnknek jó és nem okoz fájdalmat nekünk. Mert jelen pillanatban ami neked jó lenne nekem nem megy, nem vagyok képes rá, ami viszont nekem lenne jó az neked okoz fájdalmat - mondtam mire elmosolyodott. Nagy nehezen rávettem magam, hogy ellépjek tőle és elindultam a lépcsőn . Ahogy leértem kiléptem az ajtón és nagy levegőt véve elindultam a víz mentén.

- Hová mész Cassie?- szólt utánam.

- Haza, Shawn.

- Miért hagysz mindig faképnél?- kiabált újra mire megtorpantam és megfordultam.

- Azért, mert ha nem teszem meg, hagyom hogy a szívem felül kerekedjen az eszemen. Többé nem okozhatsz nekem fájdalmat - mondtam fejem rázva majd újra hátat fordítottam neki és tovább indultam. Valójában fogalmam sincs merre megyek, csak minél távolabb akartam kerülni tőle. Tudtam, hogy jön utánam ezért nem is fordultam hátra egyszer sem.

Azon töprengtem vajon mire gondolhat, mi járhat most a fejében? Megálltam és beszívtam az óceán felől érkező hűvös levegőt. Szemem sarkából láttam, hogy megáll és engem figyel.

- Haza kísérlek - szólalt meg váratlanul. Hívok egy taxit és haza viszlek, majd elköszönünk és úgy teszünk mintha ez az este meg sem történt volna - mondta hűvös hangon. Szóval ez járt a fejében. Nem mondtam semmit, csak bólintottam és elindultam a közelben lévő parkoló felé. Séta közben hallottam, hogy Shawn telefonál. Taxit hívott.