Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Kibékültetek?

Talán nem túlzás ha azt mondom, hogy éjfélre eléggé kifáradtunk ahhoz, hogy csak a plafont bámulva feküdjünk összebújva. Szinte nem is láttam, csak meredtem magam elé, kiélveztem a pillanatokat és azt hiszem ő is ezt tette csak ő közben ujjaimmal játszadozott. Felnézve rá láttam, hogy mosolyog. Boldognak láttam, pont úgy mosolygott rám mint azelőtt, az a mosoly amivel mindig levett a lábamról. Imádtam bele gondolni, hogy én teszem boldoggá. Én is elmosolyodtam majd felkönyökölve arcához hajoltam. Apró puszit leheltem rá majd szemébe néztem.

- Holnap elutazol...

- Igen, annyira nincs kedvem most elmenni, most, hogy itt vagyok, veled, újra együtt.

- Nekem is jobb lenne ha melletted ébredhetnék reggelente, a karjaid között, ahogy magadhoz ölelsz, de azt hiszem ezt már kibírjuk.

- Nagyon remélem, hogy nem gondolod meg magad amíg távol vagyok.

- Nem fogom - ráztam fejem mire felemelte fejét és megcsókolt.

- Nem is sejted mennyire fájna ha mégis megtörténne - ült fel és mikor közelebb ültem hozzá gyengéden végig simítottam arcán és csak néztem őt. Tudtam jól, nekem is fájna , nem tudom, hogy tudnám elviselni a hiányát. Most menni fog, mert tudom, hogy hamarosan újra látom, de ha tudnám, hogy soha többé nem láthatom abba bele őrülnék.

- Nem fog - simogattam nyakát.

- Nagyon szeretlek.

- Én is szeretlek téged - hajtottam fejem mellkasára mire csak elkezdte hajam simogatni, majd hajamról áttért vállamra miközben már erősebben vont magához. Lehunytam szemem és ellazultam.

Shawn szemszög..

Itt fekszik a karjaim között, újra érezhetem őt, úgy mint azelőtt. Úgy simul hozzám mint régen, érzem, hogy ő épp úgy akarja ezt mint én. Szüksége van rám és nem akar elveszíteni, és én is így érzek, nem akarok nélküle létezni. A fiúk ki röhögnének ha nekik mondanám, de ez az igazság, míg Cassievel fasírtban voltunk úgy éreztem nem vagyok egész ember, nem láttam értelmét reggel felkelni még akkor sem ha tudtam, hogy este telt házas koncertem lesz. Nem, Cassie nélkül annak sem volt értelme.

Annyira szeretem ezt a lányt, soha nem gondoltam, hogy ez ilyen lesz, az hogy megtalálom az igazit majd ilyen reakciókat és érzéseket vált ki belőlem. Ő már a lényem része...

Elaludtam, bár hogy mikor és hogyan azt nem tudom. Arra emlékszem, hogy Cassiere gondoltam, hogy mennyire szeretem és hogy kaptam egy második esélyt, van esélyem megvalósítani a terveimet.

Reggel gyengéd simogatására ébredtem. Még mindig karjaim közt feküdt, előttem, mellkasomhoz simulva. Hajába temetve arcom mordultam fel mire felkacagott. Tovább simogatta karom majd puszilgatni kezdte mire jobban magamhoz húztam.

- Nem akarlak itt hagyni - suttogtam fülébe. Megszorította kezem és felsóhajtott.

- Én sem akarom, hogy menj, ezt akartad hallani?

- Hogy őszinte legyek igen, ezt akartam - fordítottam magam felé és haját hátra simítottam. - Ígérj meg valamit.

- Mit?- mosolyodott el.

- Mindennap beszélünk, nem számít mennyire fáradtak vagyunk, ha csak néhány üzenetet váltunk , az is elég, de beszéljünk mindennap. Tudni akarom mi van veled, hogy hogy érzed magad, oké?

- Megígérem, mindennap beszélünk majd. 

- Főzök egy kávét, addig öltözz fel - érintette orrát enyémhez.