Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Még jó...

Los Angelesben landolva kicsit elment a kedvem az élettől. Bele gondolván, hogy Shawn már csak az estét tölti velem, hogy néhány nap múlva vizsgáról vizsgára szaladok és valószínűleg élni sem lesz kedvem. Még annyi sem mint most.

Tudatosan lassítottam a légzésem miközben Shawnhoz bújtam. Ő csak gyengéden simogatta karom és oldalam miközben homlokom és hajam puszilgatta. Éreztem ahogy szíve kezd a normál tempóban verni.

- Mit szeretnél karácsonyra?- néztem fel és kézfejét cirógatva elmosolyodtam.

- Téged.

- Engem már megkaptál.

- Akkor nincs semmi más amit szeretnék. Rád van csak szükségem.

- Ezt nem csinálhatod.

- Tényleg nem akarom, hogy felesleges holmikra költs. Én pasi vagyok, a tárgyak nem jelentenek túl sokat, persze egy-két kivételtől eltekintve.

- Akkor mégis mit szeretnél?

- Mint mondtam, téged. Otthon az Ontario tónál van egy faház. Ismerem a tulajdonosát, ők csak nyáron járnak oda így megkérdeztem tőle, hogy ott tölthetnénk-e ketten néhány napot.

- Tényleg?

- Igent mondott. Szeretném ha eljönnél hozzánk, egy napot együtt tölthetnénk anyáékkal, csak mert rágja a fülem miatta és aztán elmehetnénk a tóhoz kettesben, három napra. Szilveszterkor lesz egy fellépésem itt így muszáj visszajönnünk. Mit gondolsz, elég nagy ajándék lenne az ha kettesben lehetnénk, fotósok, kíváncsi fülek és tekintetek nélkül három napig?

- Tökéletes lenne. Nagyon szeretném - mosolyogtam.

- Akkor fixálom az ismerősömmel. Így meg van az én ajándékom neked és a te ajándékod nekem. Az, hogy veled lehetek sokkal többet ér egy óránál vagy más tárgynál.

- Köszönöm, annyira édes vagy. Szeretlek Shawn.

- Én is téged Nyuszifül. Mindennél jobban.

- Annyira jó, hogy végre láttad hol nőttem fel. Úgy érzem ahogy telik az idő nincs amit ne tudnánk egymásról.

- Igen, kicsim... Kérdezhetek valamit?

- Hát persze.

- Nem fogsz megharagudni?

- Nem, dehogy.

- De dühös sem leszel, ugye?

- Shawn, mit csináltál amiről nem tudok?

- Én semmit, esküszöm. Alexis.

- Alex? Mit csinált?

- Mondott valamit.

- Mit mondott?

- Az apáddal kapcsolatosan, mikor a turmixodért mentél a pizzériában. Örömét fejezte ki, hogy végre egészséges és kiegyensúlyozott vagy - mondta mire csak néztem őt majd felültem és hátra simítottam hajam. Nem akartam a szemébe nézni, annyiszor elakartam már neki mondani de mindig azt gondoltam, hogy csalódna bennem. Lehunytam a szemem és sóhajtottam. - Hé édes, én csak azt szeretném tudni miért nem meséltél nekem arról?

- Nem tudom. Úgy éreztem az egy olyan része az életemnek amit elakarok temetni, amit elakarok felejteni. Féltem, hogy utána másképp néznél rám, nem is tudom, attól tartottam, hogy nem szeretnél annyira?

- Gyönyörűm, miért ne szeretnélek? Az egyedüli ember akit most még a szokásosnál is jobban utálok az az apád. Nem te tehetsz arról ami történt. Gyere ide vissza, nem kell róla beszélned ha nem akarsz - húzott magához és karjai közt tartva kicsit megnyugodtam.