Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Jóvá teszem...

Mikor Shawn vasárnap reggel írt, hogy tízkor száll le a gépe nagyon boldog voltam. Szinte rögtön kocsiba ültem és elindultam hozzá. Egy csinos ruhát vettem fel amitől könnyen megtudok szabadulni ha úgy alakulna. A hajamat kiengedtem és feldobtam egy kis szempillaspirált is.

Már elmúlt tizenegy mikor a nappaliban a kanapén elnyúlva meghallottam, hogy az ajtónál zörög. Felpattantam és közelebb sétáltam. A falnak támasztottam vállam és hajamat megigazgatva vettem egy nagy levegőt majd kifújtam. Az ajtó kinyílt és mikor megláttam Shawn csillogó szemeit rögtön elmosolyodtam. Ahogy ő is. Ahogy találkozott tekintetünk ajkai boldog mosolyra húzódtak, ledobta bőröndjét majd az ajtót belökve elindult felém és magához ölelt.

- Szia édesem.

- Szia - súgtam miközben beszívtam finom illatát, mire elhúzódott - Hiányoztál.

- Te is nekem, alig vártam, hogy lássalak. Gyönyörű vagy - mért végig majd arcomat kezdte el simogatni. Érintése hatására feléledtek a gyomromban a pillangók, hatalmasat nyeltem és nagyot sóhajtottam.- Szerelmem - suttogta már ajkaim közé majd gyengéden megcsókolt.

- Annyira vágytam már erre - pillantottam rá mire elmosolyodott és ruhámat feljebb húzva simított végig combomon.

- Gyere ide - emelt ölébe combomnál fogva majd egyik karjával tartott míg másikkal a háló ajtaját nyitotta ki. Az ágyra ledobva érzéki mosollyal ajkain nézett rám. Én pillanatok alatt kibújtam a ruhából és félre dobtam míg ő is csak a ruháitól szabadult meg. Feljebb kúsztam az ágyon mikor betérdelt mellém majd lassan lefeküdt és magához húzott. Nem mondott semmit, és nem is csinált semmit, csak bámultuk egymást. Az a néhány perc olyan varázslatos volt, csak mi léteztünk, senki más, úgy éreztem senki sem veheti el tőlem. Shawn az enyém, és én az övé vagyok. Senki iránt nem tudnám ezt érezni. El sem tudom képzelni, hogy mással bújjak ágyba, mást csókoljak. Ahogy államon végig simított elmosolyodtam.- Szeretlek.

- Én is szeretlek téged - emeltem kezem arcához majd végig simítva állán mosolyogva csókoltam meg. Rögtön karjaiba zárt és gyengéden simogatott amivel csak még inkább az őrületbe kergetett. Az övé akartam lenni, érezni akartam ahogy testünk eggyé válik de ő csak húzta és húzta. Mintha csak élvezte volna, hogy szenvedni lát, na jó, képletesen szólva szenvedni, de akkor is borzalmas volt. Minden idegszálam megfeszült és érte könyörgött, majd mikor végre befejezte a kínzásomat elégedetten nyögtünk fel mindketten. Minden egyes mozdulattal csak jobban és jobban akartam.

Shawnnal jó néhányszor megtapasztaltuk már azt, hogy milyen egyszerre átlépni a mennyország kapuján, de a mostani mindent vitt. Levegőért kapkodva dőltünk hátra az ágyban, egymás mellett fekve a plafont bámultuk. Majd keze megtalálta enyémet és rámnézett. Egyszerre kezdtünk el kacagni mire mellkasára húzott és ahogy meghallottam dübörgő szívét végig simítottam hasán.

- Nekem csak te kellesz, nem akarok mást, csak téged - néztem fel rá mire ajkai újra rátaláltak enyémre. Magához szorított és sóhajtott.

- Csodálatos lány vagy, imádlak - dörgölte orrát enyémhez.

- Milyen volt az út?

- Hosszú, fárasztó , a rajongók viszont nagyon jó fejek voltak. Bár hiányoztál, eszméletlenül.

- Te is nekem. Olyan jó végre a közeledben.

- És neked milyen volt a heted? A suliban minden oké?

- Hosszú de elviselhető. Andrew nem terhelt le nagyon így egész jól állok mindennel. A suli elég uncsi volt. Az előadások, olyan lassan akartak elmenni hogy csak bámultam az órámat és imádkoztam hogy menjen el az áram vagy ilyesmi...- mondtam unottan. - Ja és próbálom összehozni anyát Daniellel.