Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Te voltál a legfontosabb...

Miután Shawn Londonban maradt én pedig haza jöttem egyszer beszéltünk telefonon. Valójában Andrewt hívtam de Shawn vette fel. Először kicsit meg is ijedtem és megszólalni sem nagyon tudtam de mikor harmadjára szólított meg megköszörültem a torkom és próbáltam kedves lenni. Természetesen észrevette, hogy fura vagyok de kimagyaráztam magam. A végére egész kellemesen elbeszélgettünk, én kérdeztem a programjairól, ő pedig a vizsgáimról.

Időközben megcsináltam négy vizsgámat és már csak egy volt hátra, mégpedig pénteken. Addig már csak három nap van. Próbálok a munkára koncentrálni de nem igazán akar menni. Két hét telt el a koncert óta, a duettünk és az együttlétünk óta. Akárhányszor csak eszembe jut az ahogy megérintett és megcsókolt mindig igyekszem arra gondolni, hogy Shawn ezután csak mint barát lehet jelen az életemben.

Nagyon büszke voltam rá amiért az Armani felkérte őt egy közös munkára. Shawn személyisége, kisugárzása nagyon megnyerő, imádni fogják az emberek abban a reklámban is, és Milánóban is.

Andrew is haza jött hétfőn így ismét együtt dolgozunk. Kezd minden a helyére kerülni. Sokat dolgozom a marketinges csoporttal, rengeteget segítettek nekem a vizsgáknál. Egy eladási statisztika készítésében elmerülve dúdolgattam mikor valaki megállt az asztalomnál. Nem néztem fel csak folytattam az írást. Gondoltam majd megszólal ha akar. De ez nem következett be.

- Tessék?- néztem fel de mikor megláttam Karent elkerekedtek szemeim és felpattantam.- Szia.

- Szia drágám - kerülte meg az asztalt és ölelt magához.

- Te mit keresel itt? Mármint, hogy örülök, hogy látlak csak nem értem...

- Nos, Shawn tegnap este jött vissza és mi ide utaztunk néhány napra. Annyira jó téged látni, kerestelek telefonon és üzenetet is hagytam de nem válaszoltál.

- Sajnálom, őszintén szólva akkoriban senkinek sem válaszoltam. Leakartam nyugodni és nem is tudtam mit mondhatnék nektek.

- Tudod, hogy nagyon szeretlek téged, és hidd el, nagyon sajnálom amiért így alakult. Shawn nálad alig ha találhat megértőbb és támogatóbb barátnőt, olyat meg akivel ennyire egy húron pendül kizárt.

- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Ez nagyon sokat jelent nekem. De mondd, a többiek merre vannak.

- Shawnnal a stúdióban, gyere, nagyon szeretnének látni.

- Rendben, menjünk - vettem magamra a kis blézerkémet majd kézbe véve telefonom indultunk a lifthez.- Hogy vagy egyébként?

- Egész jól. Mostanában sokat aggodalmaskodtam Shawn miatt de Manuel mindig mondta, hogy nyugodjak meg. A fiam felnőtt és majd megoldja a saját problémáit, ha meg nem megy neki akkor úgyis szól. Ezért sem erőszakoskodtam, tudtam, hogy nehéz neked is. Összetörte a szíved és tudom, hogy nehéz volt neked meghozni már azt a döntést is, hogy barátok legyetek. Folyamatosan a közeledben érezni...

- Karen, én csak nem tudom mit tegyek. Shawn nagyon fontos nekem, és szeretem őt. Bár tudnék benne bízni mert akkor esküszöm én magam kérném meg őt, hogy kezdjük újra. De nem megy, ezért azt gondoltam ha úgyis együtt kell dolgoznunk és biztosan találkozunk még akkor legalább próbáljunk meg barátok lenni. Tudom, hogy Shawn még mindig ugyanúgy szeret engem, és csak remélem, hogy ezzel nem okozok magunknak még nagyobb szenvedést.

- Azért én reménykedhetek még abban, hogy egy nap újra együtt látlak titeket.

- Erre nem tudok választ adni - mondtam és ahogy megálltunk a stúdiószoba előtt végig simított karomon. Mintha csak azt mondaná, ne félj, rám bármikor számíthatsz. Ahogy benyitottam egy kisebb tömeg fogadott. Shawn és Lia a keverőpultnál álltak és hallgattak valamit, Manuel és Andrew beszélgettek a kanapén, ott volt még John és Dean is. És mi, ahogy beléptünk köszöntem mindenkinek egy sziasztokkal, majd Manuelhez léptem.- Hogy vagy?- öleltem meg.