Vissza az iskolába

6.6K 270 2
                                    

Miután anya lerendelt minket az emeletről felvilágosított minket és az egész negyvenöt perces előadás amit tartott rémesen ciki volt. Képzeletbe körülbelül százszór temettem el magam és az sem segített a helyzeten mikor anya burkoltan megfenyegette Adamet. Barátom megserezzent és nem úgy tűnt mintha megijedt volna, de megértő volt egész végig és volt mikor ő is beszélt arról, hogy nem akarja elsietni és, hogy vár rám. Mondanom se kell, hogy milyen vörös volt az arcom. Egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon Adam ezek után szakítani fog, csak mert nem hinném, hogy minden nője anyja leültette a kanapéra és elbeszélgetett vele arról, hogy a szexet nem szabad elsietni és ezekhez hasonló monológok. Mikor anya végre befejezte minden mondanivalóját és végre kettesbe hagyott minket, én meg sem mertem mozdulni, Adam ugyan kereste a tekintetemet, de én mindig úgy fordítottam az arcom, hogy ne lássa. A szünet utolsó délutánát együtt töltöttük pár barátunkal, mivel holnap már suli ezért kora este Adam hazavitt . A kocsiba még üldögéltünk pár percet majd egy hosszú csókváltás után besiettem a házunkba. Még most is alig hiszem el, hogy Adam King a pasim, vajon sikerűl egyszer felfognom?

Álomittasan fordultam a másik oldalamra, hogy kikapcsoljam az ébresztőmet ami kitartóan újra meg újra lejátszotta a kiválasztott zeneszámot ami sokkal inkább arra hasonlított mintha a madarak megveszetten csiripeltek volna minstem a tavaszi madarak lágy ébredésére. Nagyot nyújtózkodtam majd megnéztem az órát 6:52, basszus így elkéshetek sokkal előbb szoktam kelni.
Miközben magamra rángattam a kiválasztott ruháimat,amit még tegnap este készítettem elő, azon gondolkoztam, hogy vajon hányszor nyomtam ki az ébresztőt aztán azon kezdtem töprengeni, hogy a többiek mit fognak szólni ha meglátnak engem és, hogy Adam még mindig velem van. Annyira bestresszeltem, hogy ki se akartam lépni a lakásból, de anya olyan dühössen nézett rám, hogy jobbnak láttam inkább elindulni.

Mikor odaértem az iskolához beléptem a hatalmas kovácsoltvasból készűlt kapun és az udvaron lévő kisebb nagyobb csoportok közűl próbáltam kiszúrni Adamet vagy Tiffanit, de egyikőjüket se láttam, sőt Adamék csoportja még csak itt sem volt a parkolóban hiányzott a motoruk kusza szabályszegő leparkolása.
Mégegyszer körbenéztem majd csalódottan arrébb sétáltam egy olyan helyre ahol nem állnak sokan sőt ahol nem állt senki. Hol a fenébe van Tiff? Lehetseges , hogy lehuzta magát. Saját vizuális gondolatomon nevettem fel mikor valaki rám ugrott én meg a hírtelen jött nyomástol a földre estem a barátnőmmel együtt. Csak ő csinál ilyet nevetve és egymásba kapaszkodva kászálodtunk fel a földröl mikor megérkezett Adamék bandaja, hogy honnan tudom, egyszerű. A kintlévő diákok közül mindenki elhallgatott majd hírtelen mindenki közeledni kezdett feléjük .
-El kell mondanom valamit.-Mondta Tiff miközben feszült pillantásokat vetett a barátom mellett álló Jamesra. Adammék még nem vettek észre minket szóval nyugodtan tudtunk csajos dolgokrol beszélni.
-Rendben mondd csak, de ha megbántott remélem tudod, hogy kinyírom és nem érdekel milyen népszerű és az sem, hogy a rajongó tábora utánna engem vesznek célpontba.-Mosolyogtam rá és kiváncsian vártam , hogy megszólaljon.
-James megcsókólt és megkérdezte , hogy leszek-e a barátnője. Tegnap este eljött elénk, felhívott és azt mondta menjek le. Előszőr azt hittem csak szivat, de aztán mikor kénéztem az ablakomon megláttam. Lisa, annyira más velem és annyira szerelmes vagyok.-Barátnőm mosolya egyre csak szélesedett ahogy mesélt és le sem bírta venni tekintetét az említett fiúról. Én viszont jól lebuktattam magunkat, pedig próbáltam visszafogni magamat, de nem sikerűlt. A kelleténél egy kicsit hangosabban kiáltottam fel és Tiff nyakába ugrottam.
-Tudtammm! Annyira éreztem, meg is mondtam, de te persze mindig csak a szemedet forgattad. De nagyon haragszom rád, miért nem írtál a történtek után?-Most már halkan kacarászba megcsíptem az oldalát és tudomást sem véve a kiváncsi és gúnyos tekintetektől megindultunk Adamék kisebb "táborához".

-Mivan csajok csak nem megvolt az első kaland?-Kiabálta az egyik évfolyamtarsunk mire én egyből befogtam a számat és haragos tekintetem a személyre szegeztem. Troy az egyik legparasztabb fiú az évfolyamba pedig egész normálisan néz ki ahoz képest, hogy milyen rossz híre keríng az iskolába. Mikor meghallottam barátom mély haragos hangját egyből megindultam feléjük és egyre csak azon voltam, hogy a torkomba egyre csak növekedő gombócot visszanyeljem. Nem hagyhatom, hogy Adam röktön az első napon megverjen valakit különben az igazgató kicsaphatja. Ez már a sokadik eset az évben, hogy valakit megvert és, hogy őszinte legyek egyszer a fegyelmiknek a beírásoknak és az igazgató jó szívének a nagyrésze is elfogy. Túl sok minden van már a rovásán elég egy újabb büntetés és kiis csaphatják végleg és én nem bírnám ki nélküle, de ahogy elnézem jó pár másik lány is igy van. Talán tüntetéseket és jótékonysági rendezvényeket is szerveznének csak az iskola imádott rossz fiúja térhesen vissza micsoda csetepaté lenne belőle Megragadta Troy galléros pulcsiját és nekifeszült.
-Most legyen nagy a szád hülye gyerek.-Mondta barátom ijesztően mély hangon és mielőtt még bármit is tehettem volna bemosott neki egy hatalmasatt,Troy hátrahökölt, de szerencséjére elkapta az egyik haverja a hátát mire a bevert arcu évfolyamtársam megragadta megmentője vállát és arrébb lökte. Miután visszanyerte egyensúlyát Adamnek esett és úgy ütötték egymást mintha csak ökölvívók lennének.
-Hagyd abba Adam, hagyd abba!.-Megérintettem a vállát, de hiába. Lesöpörte a kezemet és továbbra is arra az idiótára összpontosított.-James a francba is szedd le Adamet Troyról!-Sípákoltam és kihátrált a tömegből. Nem bírtam nézni Adam fájdalomtól eltorzúlt arcát mikor Troy olyan pontokat talált el az arcán vagy a testén ahol érzékeny. Adam minden ütése egyre erősebbé vált és egy pillanatra tényleg attól tartottam, hogy agyonveri szegény srácot. Tényleg csak ennyi miatt képes lenne valakit így megverni? Nem, nem hinném itt valami más is van. Rá sem ismertem a barátomra, mikor James végre leráncigálta barátját Troyról megláttam Adam ködös sötét tekintetét, feszűlt zúzodott arcát, felrepedt dús ajkát és kissé véres öklét na meg persze szakadt és koszos ruháiról nem is beszéltem. Magára húzta fekete puloverét és sebes léptekkel felém tartott, de én persze makacsul menekűltem előle. Nem ismertem rá és megvoltam réműlve, szemeimből patakokba folytak a könnyek és reszketve megráztam a fejem.Tiffáni megértette miért vagyok ilyen és ezért hálás voltam hiszen egyik lány sem szeretné azt látni, hogy a barátja egy veszélyes örülté változik és közben olyan álapotba kerűl ő is amitől a szívem megszakad. Tiffani elé sétált és megpróbált vele beszélni, de Adam rá sem bagózott csak jött utánam sebes léptekkel. Végűl két nagy lépésel utolérte az én tacsko lépéseim majd megragadta a karom és mellkasahoz ölelt. Rettentően mérges voltam rá, de mikor megéreztem testéből áradó melegséget és beszívtam illatát belesimúltam a karjaiba és a sírástól reszketve próbáltam megszólalni, de nem volt egyszerű hiszen az udvaron lévő diákok fele már körénk is álltak és hallgatóztak. Rémes ez a hírtelen ért leflektor fény a többiektől. Rémes az összes akik most itt állnak körülöttünk és nem hagynak nekünk semmi teret. Bosszúsan körbenéztem majd átkulcsoltam Adam nyakát és lehúztam magamhoz, hogy a fülébe tudjak suttogni.
-Mondd ezt miért kellett? Miért jó ha valakit agyonversz csak mert beszól? Belegondoltál abba, hogy ebből milyen nagy bajod lehet? Kicsaphatnak az iskolából, Troy feljelenthet. Soroljam még?-Hangom meg meg remegett és megpróbáltam egy kicsit elhúzodni tőle és a tömegtől, de nem engedte.
-Senki sem szólhat be annak akit szeretek, senki sem szólhat be Neked!-Adam izmai újra megfeszűltek és újra megakart indulni Troy felé, de most sikerűlt megakadályoznom. Magamhoz öleltem olyan erősen amennyire csak tudtam majd megcsókóltam mindenki szemeláttára. Nem tartott sokáig, de elég volt ahoz, hogy Adam lenyugodjon. Egy utolsó pillantást vetett Troyra majd a körénk álló tömegre, de amint ajkamat ajkaira nyomtam ellazult és magunknak utat törve megindultunk a többiekhez akik vagy a motort vagy az iskola falát támasztották.

Rossz fiú (Befejezett)ÁTÍRÁSOù les histoires vivent. Découvrez maintenant