Három szív egyszerre szól

11.

Az idő megállt, és úgy éreztem hatalmas súly nehezkedett rám. Hirtelen olyan érzésem lett,hogy el kel onnan mennem, rohannom kell, s úgy is tettem. Hirtelen pattantam fel,nem szóltam semmit, csak elrohantam. Nem néztem,hogy utánam jönnek-e, nem gondolkoztam azon, hogy az ott hagyott ételt majd nekik kell kifizetni a semmiért, egyszerűen csak félelmet éreztem. Berezeltem, mint egy pisis kislány. Nem voltam felkészülve rá, hogy hirtelen felfogják tenni ezt a kérdést.
Sokáig futottam, s már távol voltam az étteremtől, s a fiúktól is. A futás jót tett, már nem éreztem akkora félelmet, inkább csak szégyenérzetem volt. Megálltam, s kifújtam magam, majd folytattam az utamat gyalog, mivel buszra már nem volt pénzem.
Vége? Soha többé nem fogom látni őket? Eddig tartott? Mindent elrontottam?
Ezek a kérdések cikáztak a fejemben. Most biztos megutáltak, talán nem kellett volna elrohannom, talán megbeszélhettük volna, gondoltam magamban. Az ember mindig utólag tudja meg,hogy jól döntött-e, és én akkor, a séta közben rájöttem, hogy én a lehető legrosszabbul döntöttem. Szerettem őket, ezt tudtam mindvégig, de akkor miért rohantam el?
A félelem miatt. Azelőtt kevés kapcsolatom volt, de soha nem voltam együtt kettő emberrel egyszerre, s bár tudtam,hogy működne a dolog, a természetem megakadályozott abban, hogy igent mondjak.
Egy óra gyaloglás után hazaértem. Nem csináltam már semmit, csak lefeküdtem aludni.

*
Eltelt 2 nap, a fiúk nem kerestek, és én sem kerestem őket. Biztos voltam benne,hogy az eddig kiépített kapcsolatunknak teljes mértékben vége van.Azért amikor rájuk gondoltam, mindig összeszorult a szívem, és átkozni kezdtem magam, hogy mennyire hülye voltam. 

A negyedik nap munkából mentem haza,elég hamar végeztem, így három órakkor már vége lett a műszakomnak. Amikor hazaértem rögtön át is öltöztem, s nekikezdtem főzni.   

Nem telt el sok idő, kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Nem tudtam ki lehet az, hisz nem vártam se futárt, se kaját nem rendeltem. Mivel volt rajtam egy kötény, amit mindig hordok amikor főzök, megfogtam egy kiskést, és az ajtóhoz léptem. Az ajtón volt egy kis kukucskáló. Én kilátok, de ők nem látnak be. Nagyon hasznos kütyü. Amikor odaköltöztem az első héten ha hallottam valami hangot, vagy akármit, már csüngtem is a kis nézőkén, ugyanis nagyon féltem. Mikor megláttam kik azok, azonnal eltettem a kést a kötényen lévő zsebbe. A 2 fiú volt az, ott álltak az ajtó előtt,s várták,hogy kinyissam nekik az ajtót. Nem tudtam mit tegyek, kinyissam vagy ne? Gondoltam magamban, ám mikor láttam, hogy fordulnának el,hogy elmenjenek, kinyitottam az ajtót. Azonnal rám néztek, s kissé el is mosolyogtak. Taehyung keze a zsebében volt elrejtve, ám Jungkook kezében egy nagy rózsacsokor volt. Milyen klisések.
-Sziasztok –Mondtam halkan, s úgy éreztem,hogy kezd sülni az arcom. A szégyenérzet ismét visszajött, de a fiúkon nem láttam semmit. Nem láttam,hogy lenézően pillantanának rám, nem láttam,hogy mérgesek lennének, épp ellenkezőleg. Szemük csillogott, s sugárzott arcuk.
Ők is köszöntek, s én beinvitáltam őket. Az első,hogy nálam vannak, és én még rendet sem raktam. Jimin, te lusta dög!
A konyhába vezettem őket, mivel az étel amit felraktam a tűzre még mindig ott volt, és nem akartam, hogy leégjen vagy valami. Ahogy odaértem a pulthoz kivettem a kést a zsebből hogy ne tűnjön fel nekik.
-Jiminie, ezt neked hoztuk, mert a rózsa a kedvenced. – Mondta Taehyung, s Jungkook már nyújtotta is felém a csokrot. Én mosolyogva vettem el.
-Köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna azok után, amit tettem. – Hajtom le a fejem szégyenemben.
-Mit tettél? Ott hagytál minket, de Jimin, ez teljesen normális. Gondolom megijedtél, a helyedben én is azt tenném, de most azért jöttünk, hogy ezt mind megbeszéljük. – Magyarázta Jungkook. Felnéztem rájuk, de nem tudtam mit mondani. Kihúztam nekik 2 széket, hogy üljenek le, s ők így is tettek. Visszafordultam a fűzhelyen lévő kajához, s megkavartam, nehogy lesüljön.
-Mindjárt kész a kaja, és akkor beszélhetünk. – Mondtam nekik háttal. Éreztem, ahogy néznek, éreztem, hogy pirulok, pedig nem is csináltak semmit.
-Hiányoztál nekünk Jimin. – Szólalt meg Taehyung, amire én lefagytam. Hiányoztam? Én? De hát miért nem mérgesek rám? Miért jöttek ide? Miért nem mondtak le rólam? Miért?
Mikor kész lett a kaja, levettem a tűzhelyről, s lábastól ráraktam az asztalon lévő deszkára. Adtam nekik tányérokat, s én eléjük ültem. Mindenkinek szedtem a kajából, ám ahogy az evésre került a sor, el is ment az étvágyam. Ők először hezitáltak hozzá látni a kajához, azt hitték, hogy beszélni fogok hozzájuk, ám mikor látták, hogy ez nem így van, nekikezdtek enni.
Néztem őket, és gondolkodás nélkül megszólaltam.
-Egy esély, próbáljuk meg, ha így akarjátok ti is. De ha nem tetszik kilépek. – Mondtam komolyan, s ők hirtelen kapták felém a fejüket. Még a szájukban a falatot is elfelejtették lenyelni úgy meglepődtek a hirtelen kijelentésemen.
-Ez azt jelenti, hogy megpróbálhatjuk együtt? Most már mind a hárman együtt vagyunk? - Kérdezte Jungkook teli szájjal, olyan volt mint egy kisgyerek. Sugárzott aráról az öröm, és bár alig lehetett érteni mit mond, nagyon aranyos volt. Felkuncogtam rajta, nem tehettem mást, hisz olyan kis vicces látványt nyújtott.
-Igen azt jelenti, már ha még lehet lehetőségem, hogy hozzátok tartozzak. – Néztem Taehyungra, hisz ő nem szólalt meg.
-Mi lennénk a legboldogabbak,. –Mondta mosolyogva, s egy szalvétával letörölte a szószt az ajkairól.

*
Estig ott maradtak nálam, s még el is mosogattunk. Ha nem egyedül kell majd csinálnom mindent, arany életem lesz.
Megnéztünk egy filmet, amolyan pihenés képpen. Egyikünk fejében sem fordult meg,hogy horrort nézzünk,az annyira sablon. Mindig mindenhol az van, hogy a szerelmesek horrort néznek, aztán az egyik félni kezd, és odabújik a másikhoz. Mi nem így tettünk. Mi vígjátékot néztünk, amin mindannyian jókat nevetgéltünk. A Norbit című filmet néztük meg, nagyon vicces volt!
Ahogy a fiúk készülődtek hazamenni, kikísértem őket a kocsijukhoz. Be is szálltak, ám lehúzták még az ablakot, s én odahajoltam, hogy halljam mit mondanak.
-Majd kinézünk egy időpontot, hogy mikorra költözz oda hozzánk –Mondta Taehyung, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Mi? De hát erről nem volt... - Taehyung és Jungkook egy nagy köszönéssel beindították a motort, s már el is hajtottak.
-Szó – Mondtam magamnak,hisz nekik már nem tudtam elmondani, mert a mondatom közepébe vágtak.
Én erre nem voltam felkészülve! Odaköltözni? Mi Jöhet még ezek után?

-------------

Nincs átolvasva, ha láttok helyesírási hibát kérlek jelezzétek, hogy tudjam javítani! ^^