~ Prológus ~

1.5K 101 48
                                    

" Eltévedtem! Folyton hajtok, pihenés nélkül, a durva felhőszakadásokban. Eltévedtem. A kijárat nélküli bonyolult világban. Eltévedtem... Nem számít mennyit bolyongok, hinni akarok az utamban! "

( BTS - Lost )


- Jimin szemszöge - ( Fél évvel később )


Fogalmam sincsen, hogy hanyadszorra is próbáltam el ismét a DNA koreográfiáját, de biztos voltam benne, hogy tíz fölött jártam, ugyanis már jócskán folyt rólam a víz. A pólóm teljesen átizzadt, így arra is gondoltam, hogy megszabadulok tőle, de mivel emiatt Jin biztos megölt volna, így inkább magamon hagytam. Szaporán lélegezve sétáltam a hangszórókhoz, hogy kikapcsoljam a zenét, ugyanis muszáj volt egy kis szünetet tartanom, hogyha nem akartam megölni magamat.

- Megjötteeeem ! - vágódott ki az ajtó, mire ijedten rezzentem össze, majd fordultam a belépő Taehyunghoz és JungKookhoz. Amint megláttak, majd leesett nekik, hogy milyen állapotban is voltam, mind a ketten rosszallóan rázták meg a fejüket. Kook egy széket megfogva húzta mellém, majd leültetett rá és elment tölteni nekem egy kis vizet. Eközben Tae beállt mögém és masszírozni kezdte a vállamat. Összeráncolt szemöldökkel néztem magam elé, de inkább nem szóltam semmit. Mindez túl fura volt, hogy ennyire gyorsan reagálni tudjak rá.

- Mi van veletek ? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben elfogadtam Kooktól a pohár vizet és belekortyolva fordultam hátra a két vigyorgó fiú felé. - Komolyan nem értelek titeket... - ráztam a fejemet.

- Csak azon gondolkoztunk, hogy milyen jó hyung is vagy és...

- Mit csináltatok ? - szakítottam félbe Taet nevetve, mire Kook tarkón vágva morrant fel.

- Én megmondtam, hogy észre fogja venni.

- Jól van na - masszírozta most a saját nyakát a fiú, majd torkát köszörülve nézett felém félve. - Figyelj... Ne légy mérges. Ki akartam mosni pár plüssünket és úgy gondoltam, hogy befér amellé a nagy Pikachu mellé még pár kisebb, csakhogy arra nem gondoltam, hogy olyan nagy dolgot nem kellene belerakni így... - harapta el a mondat végét barátom, ugyanis idegesen beletúrtam a hajamba, hogy ezzel visszafogjam magamat és ne kiabáljak vele. Nem ő tehetett róla, csak kedveskedni akart. Tulajdonképpen egy hülye plüssnek meg se kellett volna hatnia engem, de az nem csak egy közönséges plüss volt... Az volt az egyetlen, ami maradt Tőle.

- Mindegy mi lett vele - legyintettem megjátszva azt, hogy minden rendben, ami mindkét fiút furán érintett.

- Nem vagy...mérges ? - kérdezte JungKook, mire megráztam a fejemet és vállamat megvonva mentem a géphez, hogy ismét bekapcsoljam a dalunkat.

- Miért lennék ? Az csak egy plüss - válaszoltam érzelemmentesen és megakadályozva a további kérdezősködésüket, benyomtam a zenét. Beálltam a kezdő pozícióba, és mikor eljött az én részem is, beszálltam a táncba. A tükörben bámultam magamat, miközben belül végig azt kántáltam, hogy menjenek el, hagyjanak most magamra a többiek. Nem akartam ennyi idő után is kimutatni a vele kapcsolatos érzelmeimet, ugyanis nem akadályozhattak meg ezek az életben. A teljesítményem az eltűnése utáni időszakban így is rengeteget romlott, így nagyon nehéz volt visszaküzdenem magamat a szintemre. Néha pedig a fölé. A felejtés érdekében állandóan gyakoroltam, a fiúkkal voltam és megpróbáltam nem gondolni rá. Álmaimban mégis mindig megjelent és ez kikészített. Túl kellett volna lépnem rajta. El kellett volna felejtenem. Ő már eltűnt, de az én életem folytatódik tovább. Ő sem akarná, hogy továbbra is kikészítsem magamat miatta.

You Never Walk Alone / Befejezett /Where stories live. Discover now