You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 2 ~

" Elengedlek, elfordulok. Kitöröllek az emlékezetemből. De a fejemben lévő vastag illatod miatt, végtelenül fáj, és magam vagyok a fájdalom. "

( Monogram - Lucid Dream )

Egy órával később már otthon gubbasztottam az ágyamon és sírva szorítottam magamhoz Pikachut. Igazából én magam sem tudtam biztosra, hogy jót tettem e azzal, hogy ismét találkoztam velük. Az én lelkemen segített, hisz megköszönhettem nekik a dolgokat, mégis... Akárhányszor beugrott Jimin könnyes arca, összeszorult a szívem. A szavai miatt pedig csak még jobban összetörtem.

" - Te mégis... Még mindig szellem vagy ? - kérdezte el nem eresztve a kezemet, mintha csak ezzel akart volna itt tartani. Pedig még nem is mehettem volna tovább, hisz NamJoonnál még voltak.

- Nem - ráztam a fejemet elmosolyodva. - Eléggé hosszú történet, de már élek - magyaráztam, mire Jimin lassan bólintott, bár még nem igazán ébredt fel a sokkból, amit a jelenlétem okozott. Meg is értettem. Fél évre eltűntem, aztán képes voltam így visszatérni. Szörnyű ember voltam.

- Ugye nem tűnsz már el ? - kérdezte, miközben lassan aláírta az albumomat. Ezt hallva ugyan hirtelen bennem ragadt a levegő, de végül egy mosolyt varázsolva az arcomra, megráztam a fejemet. Sajnálom, hogy hazudnom kell neked. - Ne is tedd, mert különben mérges leszek - szűkítette össze a szemeit, majd mielőtt még elengedett volna ismét megszólalt, olyan halkan, hogy csak én hallhassam. - Várj meg minket a hátsó bejáratnál.

Erre képtelen voltam mit reagálni, így csak bólintottam és már tovább is csusszantam NamJoonhoz. Ő láthatólag nem lepődött meg, hisz volt ideje felkészülni rám, ezért csak szélesen mosolyogva írta alá az albumomat és fogadta el a " Best leader " feliratú kitűzőt.

- Jó sok meglepetést tudsz okozni - magyarázta, majd csodálkozva nézett a felé tolt borítékra. - Ez meg mi ? - nézett fel rám homlokát ráncolva, mire azonnal beharaptam az ajkamat és lesütöttem a szememet.

- Magyarázat... Nektek - vezettem a pólójáról az arcára a tekintetemet, ami, mint azt előre sejtettem, elég nagy értetlenséget mutatott.

- Mégis miről ?

- Az... Majd kiderül a levélből. Kérlek, csak akkor mutasd meg Jiminnek, mikor már visszatértetek a dormba - magyaráztam, majd még utoljára megszorítottam a kezét és lejöttem a színpadról. Hátat fordítottam nekik, ott hagytam őket, mégsem bántam. Mert ez volt a helyes. A fanmeeting további részén már nem maradtam. Nem voltam képes rá. "

Hazudtam neki, de csak a jó szándék vezérelt. Mégis... Szörnyen éreztem magamat. Mindez nem önfeláldozás volt, csak ésszerűen kellett gondolkoznom. Eddig is rengeteg gondot okoztam nekik, nem akartam ezek után is a nyakukon lenni. Annyi dolguk volt és semmi szabadidejük. Nem szerettem volna, hogyha továbbra is foglalkoznak velem. Nekik a saját dolgaikra kellett koncentrálniuk, nekem pedig arra, hogy ismét megszokjam az életet.

Eléggé sokáig szomorkodtam a szobámban, miközben a telefonomon egymás után szólalt fel újra a Serendipity. Nagyon szerettem ezt a számot. Jiminnek gyönyörű hangja volt, ami fokozatosan nyugtatott le engem. Nem baj YeJin. Jól cselekedtél, jó döntést hoztál.

- YeJin ? - kopogott anya az ajtómon, mire azonnal megtöröltem a szememet és egy mosolyt erőltetve az arcomra szóltam ki.

- Gyere !

- Beszélni szeretnék veled - jött beljebb és komolyan fürkészve az arcomat, leült az ágyam szélére és kezemet megfogva simított végig a kézfejemen. - Pár napja már gondolkozunk apáddal, hogy mi is legyen a továbbiakban. A pszichiátered pedig azt mondta, hogy szívesen folytatnád a tanulmányaidat. Igaz ez ?