You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 18 ~

" Miért nem engedsz elmenni ? Vissza akarsz tartani engem. Menj el, menj el. Távol akarok maradni tőled. Mégis közelebb kerülök hozzád. "

( NU'EST - Let Me Out )

Esküszöm, az a matrac, amin egész éjszaka aludtam, vagy ezerszer kényelmetlenebb volt, mint a BTS régi kanapéja. Pedig azon sokkal több éjszakát kellett eltöltenem. A nyakamat úgy elaludtam, hogy mozgolódásom közben Mingyut is felébresztettem, aki álmos szemekkel nézte, hogy mégis mit műveltem.

- Tudtad, hogy ez a matrac nagyon kényelmetlen ? - kérdeztem egy ásítás keretében.

- Igen - vágta rá azonnal és fejét a párnájába nyomta. Ha gonosz lennék, akkor most azt mondanám, hogy fulladjon meg... De nem haragudhatok rá azért, mert kimondott egy igazságot. Sóhajtva kifújtam egy jó nagy adag levegőt és kezemmel továbbra is a nyakamat masszíroztam. - Gyere közelebb - szólalt meg hirtelen Mingyu, aki egy ideje már engem bámult. - Szörnyű látni a szenvedésedet... - tette hozzá és lassan leült az ágya szélére, maga előtt megpaskolva a matracomat. - Már mondtam, hogy nem foglak bántani - nézett felém unottan, mire nagyot nyelve közelebb kúsztam és leültem háttal neki a matracra. - Arrébb vinnéd a hajadat ? - söpörte pár tincsemet előre, mire morcosan megfogtam a hajamat és előre vittem, majd kezemet hátul hagytam a fejemnél, hogy ne rángassa a kezemet, miközben segít a nyakam fájdalmán. Normál esetbe nagyon nem örültem volna, hogy egy ilyen bunkó alak akár csak hozzám ér, de szükség törvényt bont, és mivel a többiek már elmentek a dormból, így csak ő maradt, hogy segítsen nekem. Annyival jobban örültem volna mondjuk Jiminnek, de amíg össze voltam kötve Mingyuval, még csak a közelébe se mehettem. Ez pedig mindennél jobban elszomorított. Esküszöm semmi kedves szót nem hallottam ebben a majdnem két napban, amíg vele voltam. Egy csomót szenvedtünk már eddig együtt, de mind közül ez volt a legrosszabb. - Na, jó - sóhajtott fel hirtelen a fiú és elvette kezét a nyakamtól. - Megmondanád nekem, hogy mégis miért félsz tőlem ennyire ? - kérdezte meg hirtelen, mire azonnal hátra fordultam és hitetlenkedő szemekkel néztem vissza rá.

- Ezt most komolyan kérdezed ?

- Nem, csak viccnek szántam - forgatta meg a szemét.

- Állandóan szekálsz, mindig az ellentettjét csinálod annak, amit kérek tőled és elég sokszor majdnem nekem ugrottál... - na meg közöd van YuRihoz is, akit valaki megölt és az akár te is lehettél volna. Főleg úgy, ahogy hozzád viszonyul. A második részét ugyan csak fejben tettem hozzá, de emiatt néha nem kicsit tartottam a fiútól. Nem néztem volna ki belőle, hogy bárkit is bántana, de akkor is...

- Ettől függetlenül nem bántanálak - túrt hajába idegesen. Ami pedig meglepett, hogy úgy látszott, kényelmetlenül érezte magát. - Nem bírlak, de nem ártanék neked. Lány vagy, így természetesen úgy is viszonyulok hozzád...

- Hát eddig nem nagyon vettem észre - szűkítettem össze a szememet, mire kezét felemelve megbökte a fejemet, így eldőltem a matracomon. - Yah ! Na ezért nem érzem, hogy másképp bánnál velem...

- Miért, akkor mit kéne csinálnom ? - kérdezte teljesen komolyan, ami miatt elképedve ültem fel és vártam, hogy azt mondja csak viccelt, de nem. Valóban kíváncsian nézett rám, ami miatt nem bírtam ki nevetés nélkül. - Most meg mi van ? - nézett rám úgy, akár egy őrültre, de képtelen voltam nem nevetni ezen a szituáción.

- Nem igen barátkoztál még lányokkal, ugye ? - döntöttem félre a fejemet mosolyogva, ami miatt Mingyu megrökönyödve nézett rám.

- Nem igazán vágytam a társaságukra - vonta meg a vállát úgy, mintha mindez semmiség lenne, közben viszont sütött róla, hogy kényelmetlenül érezte magát.