You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 11 ~

" Már felnőttél, szóval ne viselkedj úgy, mint egy gyerek. Gyere közelebb, mutasd meg a valódi éned. Ne habozz, mert talán elveszíthetsz. " 

( PLAYBACK - Want You To Say )

Az idő így, hogy rátaláltam két igen kedves emberre, szinte felgyorsult és párat pislogtam, már elérkeztem ahhoz, hogy én álltam kint a nagy fehér ajtó mellett, arra várva, hogy az előttem lévő lány befejezze az előadását és válaszolgasson a megfigyelők kérdéseire. Kyung a legutolsók között volt, Ji pedig pár emberrel előttem járt bent, őt viszont azóta nem is láttuk. A szobából egyre csak fogyatkoztak az emberek és fogalmunk sem volt, ez jót jelentett e. A legnagyobb valószínűségűnek azt tartottuk, hogy átterelték őket egy másik szobába, mivel nem akarták, hogy bármit eláruljanak a bent történtekről. Ezzel engem túlságosan nem nyugtattak meg, így hasamban egy jókora görccsel álldogáltam és vártam a sorsomra. Ha már ennyit küzdöttem, akkor nem most fogok meghátrálni. Menni fog, menni fog... Nagy levegő YeJin, nagy levegő.

- Aish... Bárcsak itt lenne Jimin - motyogtam, miközben hátammal nekidőltem a falnak és néha-néha nekiütögettem a fejemet. Nem jól esett, inkább csak elterelte a figyelmemet mindenről. Rettentően izgultam, az idő pedig mintha megállt volna. A várakozással töltött perceim szinte évezredeknek tűntek, ezalatt pedig szorongásom egy olyan szakaszába jutott, hogy a hányinger kerülgetett. Legszívesebben YeongSu kezét szorongattam volna, vagy Jiminnel beszéltem volna, de most egyikükre sem számíthattam. Ezt magamnak kellett megoldanom. Csakis magamnak. Nem várhattam mindig el, hogy valaki mellettem legyen. Szellemként is szinte csak magamra számíthattam. Egyedül harcoltam a belsőmet marcangoló emlékekkel, mégha közben a BTS környezetébe kerültem, akik valamelyest elfeledtették velem a bajomat. Épp ezért nem okozhattam nekik csalódást. Menni fog. Vettem egy jókora levegőt, majd fogaimon keresztül kiengedtem és szép lassan elléptem a faltól. Hallottam, hogy az ajtó másik oldalán mozgolódni kezdtek, így nagyot nyelve szemeztem a fehér ajtóval és vártam, hogy kinyíljon, ezzel túlesve ezen a megpróbáltatáson, ami eldöntötte a jövőmet. Erre a gondolatra viszont szinte egész testemben megfagyott a vér és éreztem, ahogy tenyerem izzadni kezdett. Ez nem jó, már megint képes voltam saját magamat ilyen állapotba hozni. Az ajtó kitárult, én meg legszívesebben hátat fordítottam volna neki és a szobában várakozó emberkéknek is, de a lábam már nem mozdult, ledermedtem. Szinte lassított felvételként láttam, ahogy egy szőkés hajú lány szomorú szemekkel lépett ki mellettem, majd ment el valamerre egy staffossal. Ezzel egy időben engem finoman beinvitált a fiúk menedzsere, én viszont hirtelen megfogtam az ajtó kilincsét és hátrébb léptem. Tettemre a fiatal férfi értetlenül bámult rám, ami miatt szorosan lehunytam a szememet és elmormogtam Buddhához, meg Istenhez meg minden angyalhoz, szellemhez, valami segítő emberkéhez egy rövid imát. Megőrültem ? Naná... Hogy ezt észrevette e a menedzser ? Ledöbbent arca láttán csak erre tudtam következtetni.

- Öhm.. Minden re-

- Persze ! - vágtam rá egy kissé talán hangosabban és nagyobb energiával, mint akartam volna, így hangom miatt a férfi azonnal összerezzent, de sóhajtva nyugtázta, hogy legalább elindultam befelé.

Az első, amit feltérképeztem, hogy a szoba mégis hogy nézett ki. Egyik oldalán tükör húzódott végig a fal mentén, a padlót világos parketta fedte, a falak fehérek voltak. Azon az oldalon, ahol nem a tükör volt, állt egy hosszú faasztal, mögötte négy ember ült, akik komolyan bámultak felém, habár szemeikben egy kis biztatás tükröződött. Gondolom viselkedésem váltotta ki ezt belőlük. Az asztal mellett egy kamera állt, ami pirosan villogott jelezve, hogy vett engem. Miután jól feltérképeztem a helyet, jobban szemügyre vettem az asztal mögött ülő embereket is. A legszélén a fiúk koreográfusa ült, mellette az egyik producerük, harmadikként Bang Shiyuk foglalt helyet, a legvégén pedig... NamJoon ült, kezével megtámasztva a fejét, érdeklődve nézve rám. No, no, no, no, no... Arról nem volt szó, hogy ő is itt lesz. Így csak még több nyomás helyeződik rám. Mi lenne, ha itt helyben elájulnék ? Vágyakozva néztem a parkettára, de végül fejemet megrázva lazítottam el egy kicsit magamat és egy visszafogott mosolyt varázsolva az arcomra néztem körbe a jelenlévők arcán. - Jung YeJin vagyok - hajoltam meg a lehető legtisztelettudóan, mindeközben pedig lófarokba fogott hajam is előrelendült, olyan nagy hévvel tettem mindezt.