~ 19 ~

584 67 53
                                    

" Nehéz játékos vagyok, nincs szükségem nyomásra. De ha az utamba állsz kiállok magamért ! "

( Pentagon - Runaway ) 


- Tehát ha négyzet alá teszed a számot, akkor mit kapsz eredményül ? - tette fel ezt a kérdést NamJoon valószínűleg nem először, mire zavartan pislogva lepillantottam a füzetemre és nyüszítve leraktam rá a fejemet.

- Ez nekem nem megy... - motyogtam, mire a leader megértően megsimogatta a hátamat és teljesen nyugodtan, el nem fogyó türelemmel ismét magyarázni kezdett nekem. Viszont látva, hogy meg sem mozdultam sóhajtva elhallgatott és várta, hogy végre felemeljem a fejemet.

- Tartsunk inkább egy kis szünetet, hozok neked teát - állt fel lassan a székéről és fejemet megpaskolva kisétált a szobájából. Én sóhajtva lehunytam a szememet és a lapok tipikus illatát beszívva emlékeztem ismét vissza arra a napra. Azóta egy szabad percem nem volt annyira aggódtam.

" Mégis honnan tud Mingyu rólunk ? Pedig eddig olyan jól titkoltuk... Szinte a sírógörcs szorongatott, miközben a fiú önelégült arcát néztem. Lassan elhajolt tőlem és sóhajtva megingatta a fejét.

- Legalább tagadhattad volna - magyarázta, de én képtelen voltam akár csak egy szót is kinyögni. Azt a pillanatot kerestem, amikor lebukhattunk volna, de egy ilyen nem volt. Mostanában mégcsak nem is találkoztunk. Akkor mégis hogyan... - Most biztos azon gondolkozol, hogy honnan tudom - dőlt ismét a mosdókagylónak és meg sem kellett szólalnom ahhoz, hogy folytassa. - Tény és való, biztos nagyon vigyáztatok, csakhogy nem volt túl jó döntés a folyosó kellős közepén enyelegnetek, mégha úgy tűnt nincs is ott senki - magyarázta szórakozottan mosolyogva, ami miatt csak egyre rosszabbul éreztem magamat.

- Szóval ezért csináltad... - jutott eszembe, hogy milyen is volt velem Jimin közelében.

- Esküszöm az nem direkt volt, de pont jól jött ki - vonta meg a vállát. - Ne nézz így rám - sóhajtott fel még mindig igen kétségbeesett tekintetemet látva. - Nem mondom el senkinek. Nem rám tartozik. A pletykákat meg utálom - vallotta be, ami miatt egy kicsit kezdtem volna fellélegezni, csakhogy folytatta. - Viszont azt sem akarom, hogy ő tudjon róla, hogy tisztában vagyok a kapcsolatotokkal.

- Azt akarod, hogy féltékeny legyen ? - döbbentem le és fájdalmasan elmosolyodva néztem rá. - Így is állandóan ártanak neki, miért akarsz még te is ?

- Én nem neki akarok ártani, hanem azt akarom, hogy végre leszállj rólam - javított ki, ami miatt már tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy inkább nevessek.

- Mingyu, te a csapattársam vagy. Nem fogom tétlenül nézni, hogyha megsérülsz vagy valami bajod van. Nem azért vagyunk, hogy ezt szó nélkül nézzük - léptem hozzá közelebb és észrevéve a mosdókagyló mellett lévő tapaszokat, a kezembe vettem belőle egyet és a ledöbbent fiú mögé lépve szemügyre vettem a sérülését. Elkerekedett szemekkel bámultam a lila foltot és a fémvödör által hagyott vörös csíkot. Döbbenetemből felébredve, lassan kinyitottam a tapasz zacskóját és jobban megnéztem, hogy hova lett volna érdemes rakni belőlük. Szó nélkül felraktam a hátára a tapaszokat és nagy meglepetésemre egyáltalán nem ellenkezett. Csöndben tűrte, amit csináltam és jól döntött, ugyanis egyedül nehezebb lett volna mindezt megcsinálnia. Én is csináltam régebben ilyet és nagyon kényelmetlen volt saját magamnak felrakni. Nekem viszont senki nem volt, aki segített volna. - Kész is - léptem el tőle és félve vártam a reakcióját, ami... Ami szimplán egy nevetés volt. Viszont ez nem az a szokásos rosszindulatú, hanem ténylegesen szívből jövő. Nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Őszintén meglepett ez az oldala, amit ugyan csak kis ideig, de megmutatott magából.

You Never Walk Alone / Befejezett /Where stories live. Discover now