You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 29 ~

" Csak jól érzem magam. Megpróbálok kiáltani, még akkor is, ha egyedül kell csinálnom! Egy részem ebben a rossz álomban van, ami folyamatosan megismétli önmagát... "

( BTS - I'm Fine )

Másnap korán reggel dörömböltek már az ajtónkon, míg Ji továbbra is mélyen aludt, én fejemre szorítottam a párnámat annak reményében, hogy így a hang is megszűnik. Viszont mivel nem így lett, kénytelen voltam kikelni a puha takaró alól és elbotorkálni az ajtóig. Először nem is láttam semmit, ugyanis a hirtelen felállás miatt megszédültem, erre még az is tett egy lapáttal, hogy az ajtót kinyitva beáramlott a nagy fény mennyiség a sötét szobába. Szememet dörzsölve próbáltam hozzá szokni a hirtelen fényhez, majd néztem kérdőn Mingyura és Kyungra.

- Miért jöttetek ilyen korán ? - nyüszítettem fel, ugyanis tegnap este még sokáig Jiminnnél voltam és beszélgettünk egy rakat dologról, de főleg magunkról. Úgyhogy éjjel négy volt, mire visszalopóztam a Jivel közös szobánkba. Így nem csoda, hogy fáradt voltam.

- Te a reggel tízet koránnak nevezed ? - igen, ha az ember csak éjjel jut az ágyba... - Öltözzetek és gyertek le reggelizni, amíg még lehet. Utána kivisznek minket a sípályára - magyarázta Mingyu és már el is indult a liftek felé. Kyung mosolyogva bólintott és már csapattársunk után is sietett. Én sóhajtva becsuktam magam után az ajtót és visszasétáltam az ablakhoz és a függönyöket széthúzva engedtem be egy kis fényt. Ahogy megpillantottam a havas tájat, hirtelen nagy izgalom jött rám, így máris könnyebb volt a készülődés. Az már nehezebb volt, hogy YeonJit is kiszedjem az ágyból. Kellett jó pár perc, mire egyáltalán csak mozgolódni kezdett, majd még jó pár mire kinyitotta a szemét, szerintem fél óráig ébredezett. Én már addigra rég felöltöztem, de nem akartam egyedül hagyni, így megvártam, amíg ő is elkészül.

- Szerinted jól nézek ki ? - fordult felém, mire felnéztem a telefonomból és mosolyogva bólintottam. Egy fekete farmert viselt, amibe betűrt félig egy fehér, bolyhos pulcsit. Egyszerű volt, de szerintem illett Jihez.

- Csak nem tetszeni akarsz valakinek ? - hecceltem, mire azonnal lenézett zokniba bújtatott lábára.

- Nem erről van szó. Csak úgy gondoltam, hogy nem árt, ha nézek is ki valahogy. Még ma meg akarom köszönni neki, hogy tegnap ott maradt velem. Tudom, hogy csak azért tette, mert megsajnált, de ettől függetlenül nagyon jól esett - mondta zavartan, mire azonnal felálltam és vállát megfogva néztem a szemébe.

- Ettől függetlenül te tehetsz azért, hogy közelebb kerülj hozzá. Mondjuk a barátja légy vagy ilyesmi. Nem ritka, ha egy ügynökségen dolgozók összebarátkoznak egymással. Oké, tény, a rivalizálás is sokszor előkerül, de nem hinném, hogy bármelyikőtök ilyen fajta lenne - ráncoltam a szemöldökömet, mire Ji halványan elmosolyodott és hirtelen magához ölelt.

- Köszönöm unnie... Ha téged is bánt valami, nyugodtan mond el, én meghallgatlak - magyarázta, mire csak lassan bólintottam és elhúzódtam tőle.

- Na, menjünk, mert a végén nem marad nekünk kaja - dörzsöltem össze a kezemet.

Ahogy leértünk az étkezőbe, megláttuk, hogy rajtunk kívül mindenki más is most reggelizett, ami már inkább volt nevezhető korai ebédnek. Leültünk ahhoz az asztalhoz, amire a mi szobánk száma volt kiírva és bár tudtam, hogy a csapattársainkkal együtt fogunk ülni azért reménykedtem egy kicsit abban, hogy Jiminékhez közel kerülünk. Ehhez képest ők több asztallal arrébb foglaltak helyet. Bár kicsit elszomorodtam miatta, de megnyugtatott a tény, hogy az egész napot velük fogjuk tölteni. Valamiért úgy éreztem, hogy az éjjeli beszélgetésünk csak ismét közelebb vitt egymáshoz minket. Mostanában nem volt időnk akár csak találkozni is egymással, de hála ennek a kis kiruccanásnak, bepótolhattuk azt az időt is.