You Never Walk Alone / Befejezett /

~ Epilógus ~

" Ezek a szárnyak a fájdalom során lettek, de a fény irányába repülnek. Habár, nehéz és fáj is, ha repülhetnék, repülnék is, hogy többé ne féljek ! Meg fogod a kezem ? Te és én, ha együtt vagyunk, akkor tudunk mosolyogni ! " 

( BTS - You Never Walk Alone )

- 1 év múlva -

Azt hiszem elmondhatom, hogy igen mozgalmas egy év állt mögöttünk. Mind a Young Wingsel, mind Jiminékkel sok emléket szereztem. Mochival vettünk is közösen egy albumot, amibe az első fizetéseim által vett fényképezőgép képeit ragasztgattam bele. Hol Mochinál, hol pedig nálam volt ez az album. Attól függően, hogy melyikünk utazott el. Sejthetitek, hogy Jiminnél több időt töltött. Két kedvencem is volt a képek között. Az egyik az volt, amin épp a közös kilátónkon kiabáltam torkom szakadtából. Mochi találta ki ezt a terápiát annak érdekében, hogy könnyebben megszabaduljak az engem nyomasztó problémáktól.

- Jimin egy idióta ! - kiáltottam pont ezen alkalommal, mikor a kép is készült. Mochi teljesen lesokkolódva és értetlenül engedte le a kamerát és vette ki belőle lassan az elkészült fotót.

- Ez most komoly ? Az első gyakorlás alkalmával is engem szidsz ? - lépett lassan mellém és a képet a zsebébe vágva fogta meg a derekamat és kezdett el csikizni. Én azonnal lerogytam a földre és szinte sikítozni kezdtem, a könnyeim is kicsordultak, de Mochi csak tovább kínzott. - Szóval mit is mondtál ? - puszilt bele a fülembe és ugyan már nem csikizett, de kezeit továbbra is oldalamon tartotta a válaszomtól függően cselekvésre késztetve őket újra.

- Jól van, jól van - mondtam kifulladva és összehúzott szemekkel néztem mosolygó szemeibe. - Engedj el, fel kell állnom a kiabáláshoz - magyaráztam, mire lassan elengedett és karba tett kézzel várta következő lépésemet. Torkomat megköszörülve húztam ki magamat és megfogva a fakapaszkodót lehunytam a szememet. - Jimin egy szadista... Ááá, hagymj ne ! Oké, befejeztem, befejeztem - nevettem miközben próbáltam leszedni magamról a fiú ujjait, amik makacsul az oldalamon jártak fel-le. - Szeretlek, szeretlek - mosolyogtam rá és nekinyomva ajkaimat puha szájához állítottam le végre.

- Kikészítesz... - sóhajtott fel, miközben karját körbe fonta derekam körül és úgy nézett le rám gondterhelt tekintettel.

- Tudom - vigyorogtam és kezeimet zsebébe bújtatva próbáltam felmelegíteni őket, ugyanis ősz lévén már eléggé csípős szél fújt ilyenkor. Főleg ezen magaslatokban.

Másik külön kedvencemként az szerepelt, amin Mochi épp futott le egy domb tetejéről velem a hátán. Emlékszem, annyira féltem abban a pár percben, hogy még a könnyeim is kicsordultak közben.

Tavasz lévén jó ötletnek gondoltuk, hogy kimegyünk kicsit a természetbe, ezzel megszegve kicsit az ügynökségnek tett ígéretünket, miszerint nem randizunk nyilvánosan. Nem is nevezhettük randinak, ugyanis a többi BTS tag is velünk volt. Úgy gondoltuk, hogy egy kihaltabb parkba jó ötlet eljönnünk este felé, amikor senkit se érdekel, hogy éppen ki van a közelében.

- Annyira jó lenne, hogyha már én is tudnék futni - sóhajtott fel Hobi, aki irigykedő pillantással leste Taehyungot, aki épp YeonTant üldözte fel és le a dombon.

- Hm... Azt hiszem ez megoldható - jutott hirtelen valami az eszembe és minden aegyo tudásomat bekészítve közelítettem meg Jint, aki épp egy hátizsákból pakolta ki a pokrócra a hozott ételeket. - Jiiin - nyújtottam el a nevét a lehető legaranyosabban, mire azonnal ledermedt és kíváncsian egyben talán félve nézett fel rám. - Teljesítenéd egy kívánságomat ? Hm ? - döntöttem félre a fejemet.