You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 30 ~

" Mindig azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy az örökké bonyolult, meg akarom próbálni, próbáljuk ki örökre ! "

( BTS - Love Maze )

Biztos nagyon menőnek nézhettem ki, hogy így nyugtatgattam Mingyut, de közben belül annyira féltem, hogy nem sikerül, vagy valami badarságot mondok. Ahogy beléptem a szobámba, azonnal levetődtem az ágyamra és újra meg újra felidéztem, hogy mik is hagyták el a számat pár perccel ezelőtt. Tuti nem mondtam semmi hülyeséget... Ugye ?

- Aish... - fordultam hátamra és úgy bámultam a plafonról lelógó csillárt. Annyira szerettem volna segíteni neki, hogy lehet túlzásokba estem. - Mit tegyek ? Lehet most még jobban fog utálni, mint eddig. Ááá - túrtam a hajamba és vagy negyedórán keresztül vetődtem ide-oda az ágyban, remélve, hogy meg nem történtnek vehetem majd az erkélyen történteket.

Túlságosan is beleőrültem a dolgokba egyedül, úgyhogy kénytelen voltam elhagyni a szobát, mielőtt fel s alá kezdtem volna rohangálni a szobában. Ugyan lenéztem az éttermi részbe, hátha találkozok valaki ismerőssel, de csak idegen vendégek vacsoráztak. Én nem éreztem valamiért éhesnek magamat, így inkább kimentem a hotelból, hogy körülnézzek a környéken. Titkon pedig reméltem, hogy belefutok a fiúkba. Biztos voltam benne, hogy nem értek még vissza a forgatásról, épp ezért kicsit kezdtem aggódni miattuk, ugyanis ahogy ment le a Nap, egyre hűvösebb lett az amúgy is fagyos idő.

Magamat átkarolva ballagtam a bokámig érő hóban és kerestem a többieket, akiknek tényleg semmi nyomuk nem volt. Bezzeg egy rakat ismeretlen ember sétált fel mellettem a sípályákhoz. Én meg se mertem kockáztatni, hogy odamenjek és aztán balesetet okozzak a szerencsétlen énemmel. Inkább a biztos sétálóúton maradtam, ahol egyébként sokkal jobban lehetett közlekedni, hisz le volt már taposva a hó. Ez viszont azt is jelentette, hogy sokkal csúszósabb volt, így minden egyes lépésemnél egyensúlyoznom kellett az életben maradásomért.

- BTS, merre vagytok ? - dudorásztam remélve, hogy kevésbé fognak vacogni a fogaim a hideg miatt. Körbe pillantottam és mivel senkit nem láttam a fák sűrűjében, így halkan énekelni kezdtem. Igazából Jimin szólószámát, amit nagyon szerettem, mert iszonyatosan illett hozzá, ő is olyan gyengéd volt, mint amilyen hangulatot a szám árasztott magából. Bár én nekem még nem volt olyan képzett hangom, mint neki, de mivel szerettem énekelni, így nem tudtam visszafogni magamat. Ahogy így elszórakoztattam magamat az útnak egyszer csak vége lett és a fák is megszűntek egy részen, ahogy elértem egy tisztás féleséghez, amit természetesen most hó fedett. Egy meglepett sóhaj szökött fel belőlem, mikor megpillantottam egy forgatóstábot, mellettük egy lakókocsival, amiből épp kilépett egy ismerős alak. Igen, én még ekkora távolságból is rájuk ismertem.

Lassan közelebb sétáltam és mivel úgy tűnt, hogy már pakolták el a dolgokat, így annyira nem aggódtam amiatt, hogy zavarni fogok.

- YeJin ? - nézett rám nagy szemekkel NamJoon, mire mosolyogva felemeltem jéggé fagyott kezeimet és integettem neki. - De hát te... Mit keresel itt ? Nem forgattok ti is ?

- Mi már végeztünk, és unatkoztam, úgyhogy elindultam csak úgy valamerre és végül itt kötöttem ki - nevettem fel zavartan és szemem sarkából próbáltam rájönni, hogy vajon még ki lehetett bent a lakókocsiban.

- Jimin azonnal visszament egyedül, mikor végeztünk. Gondolom miattad, de úgy látszik elkerültétek egymást - szólalt meg azonnal, mikor észrevette, hogy nem csak ráfigyeltem. Bűntudatosan lehajtottam a fejemet, mire halkan felnevetett és megpaskolta a fejemet. - Visszasétálok veled, mit szólsz ? - döntötte félre fejét, mire azonnal értetlenül bámultam meleg, barna szemeibe, amik vidáman csillogtak ahogy rám nézett. Sokkal jobban nézett ki, mint egy éve, ami megmelengette a szívemet. Boldogsággal töltött el őket ilyennek látni.