You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 31 ~

"Ne mosolyogj rám, ne ragyogj rám, mivel nem kerülhetek közelebb hozzád..."

( BTS ft. Steve Aoki - The Truth Untold )

Futva érkeztünk meg a hotelhez, ami előtt már Kyung, Mingyu és a menedzserünk is fagyoskodva ácsorgott. Mingyu komoran bámult felénk, míg Kyung épp telefonált valakivel, WooJin menedzser pedig felvont szemöldökkel nézett hol rám, hol pedig Taehyungra. Hoppá... Másoknak annyira nem volt természetes a barátságunk. Viszont abban a helyzetben nagyobb gondunk is volt, így a menedzserünk csak sóhajtva elfordította rólunk a tekintetét és az épp telefont lerakó Kyungra bámult.

- Na, mit mondtak ?

- Nem láttak a sípálya környékén egy olyan lányt sem, akinek a személyleírása megegyezne YeonJiéval - ingatta meg a fejét, majd ahogy észrevett engem, kíváncsian várta hátha én azóta megtudtam valamit. Erre csak megráztam a fejemet, ami miatt csalódottan szorított rá telefonjára és masszírozta meg a halántékát.

- Most mi legyen ? Nélküle nem mehetünk haza - szólalt meg Mingyu, de úgy tűnt mindenki ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő.

- Én azt nem értem mi történt vele... Te tudsz valamit YeJin ? - fordult hozzám a menedzserünk, mire azonnal lefagytam és még csak nem is mertem a mellettem hirtelen lefagyó fiúra pillantani. Csak nem nyöghetem ki, hogy Tae üldözte el...

- Ami azt illeti... - vett egy mély levegőt a BTS tag, mire szemeim azonnal kétszeresükre tágultak és oldalba bökve fejeztem be helyette a mondatot, amit egyébként ő nem így zárt volna.

- Sajnálom, de szerintem miattam történt minden. Kicsit összevesztünk és utána azt mondta kimegy levegőzni. Nem gondoltam volna, hogy eltűnik - vágtam bűnbánó fejet, amit WooJin menedzser persze el is hitt, ellenben két csapattársam furán kezdett el méregetni. Kyungot nem is reméltem, hogy becsapom, és Mingyu is ismert annyira, hogy tudja, én nem voltam az az összeveszős fajta. Főleg nem Jivel, akivel mindig csak nyugodt beszélgetéseink voltak.

- Jól van - vett egy mély levegőt a menedzserünk, miközben megigazította a szemüvegét. - Akkor most azt csináljuk, hogy párokban neki állunk keresni őt a környéken. Egyenlőre ne említsük másoknak, mert akkor csak még nagyobb galiba lenne belőle. Nyugodjatok meg. Rá fogunk találni - nézett végig rajtunk a férfi olyan szemekkel, amik legalább egy kis reményt adtak mind a négyünknek. Mégha jelenleg ő sem tudta Ji hol is lehet pontosan, próbálta a kezében tartani a dolgokat. Mert neki ez volt a feladata. Csak még jobban felnéztem emiatt rá, és úgy tűnt Kyung is próbált példát venni róla, hogy leaderként tudjon ilyen nyugodt maradni szorult helyzetben.

- Szerintem szólni kéne még pár embernek - kötött bele a tervbe hirtelen Mingyu és karját összefonva maga előtt mutatott rá a tényekre teljesen higgadt hangon. Olyan volt, mintha egyáltalán nem is aggódott volna. Pedig Ji az ő csapattársa is volt. Bár el tudtam képzelni, hogy csak nagyon jól titkolta az érzéseit. - Ha még párban is keressük YenJit, akkor soha az életben nem fogunk ennyien ráakadni. Több emberre van szükségünk.

- A fiúnak igaza van - bólintott rá Tae, aki a megérkezésünk óta először szólalt meg. - Ennyien nem fogjuk megtalálni hamar. A környék pedig nagy és sötétben csak még nehezebb dolgunk van.

- Jó, jó - túrt a hajába idegesen WooJin menedzser és telefonját elővéve riasztotta a többieket. Ugyan hallottuk, hogy elég nagy leszúrást kapott, amiért képes volt elveszíteni az egyik tagunkat, ő próbált nyugodt maradni és elviselni a szidást.