You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 39 ~

" Életemben először megpihenek. Visszaszerzem rég elveszett mosolyom. {...} Az első lépés, amit önmagamért teszek. "

( SNSD-Oh!GG - Fermata )

Elég nagy felfordulást keltett a cégnél SeungMin ügye, úgyhogy az eddigi fotózások mind semmissé lettek és kereshettek új fotóst nekünk. Ez volt a kisebb gond, a nagyobb...a szüleim. A Big Hit egyébként is adott nekünk egy hét szünetet tekintettel arra, hogy velem mi történt, valamint, hogy Mingyu is érintett volt a dologban. Mind a kettőnknek meg kellett jelennie a bíróságon, így nem akart az ügynökség még a gyakorlásokkal is plusz terhet rakni ránk. Ezek mellett anya, apa és YeongSu is beállítottak a Big Hithez rögtön a kórházból kikerülésem után és akkora patáliát rendeztek az igazgatónál, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Nem mintha Bang PD tehetett volna arról, hogy majdnem megfojtottak. Senki sem tudott SeungMin ezen oldaláról. Ha tudtak volna róla, akkor egyébként sem ő lett volna a fotósunk.

Szerencsére Bang Sihyuk tökéletesen megértette a szüleimet, így nyugodtan tudta kezelni a helyzetet és a beszélgetés végén mind a három családtagom kiegyensúlyozottan sétált ki az idős férfi irodájából. Ettől eltekintve próbáltam kerülni őt egy ideig. A családom túlságosan is kínos helyzetbe hozott, mégha meg is értettem őket. Végül annyival elbúcsúztak tőlem, hogy sokkal többször fognak hívni mostantól és elvárták, hogy én is így tegyek. Nagyon jól esett a törődésük, így nem tudtam nem mosolyogva megölelni őket. A Lee SeungMin eset tehát így záródott le. Mindannyiunk számára.

- Még mindig nem tud róla ? - nézett rám Mingyu, miközben segítettem neki megpucolni az almákat Kyung másnap esedékes szülinapja miatt, amire a fiú almás pitét akart sütni, mert leaderünknek az volt a kedvence.

- Holnap jönnek haza Kínából, így, hogy egy héttel meghosszabbították a kint létüket. Természetesen még nem meséltem róla neki az itt történtekről és senki más nem is tette - raktam bele lassan a tálba a már kész almát és elmosolyodva pillantottam YeonJire, aki a nappalit díszítette serényen. Kyung a barátnőjénél volt és csak másnap jött vissza a dormba, hogy együtt tudjunk ünnepelni. Bár ő megkért minket, hogy ne verjük nagy dobra a dolgot. Mégiscsak a leaderünk volt. Ennyit már megérdemelt.

- Biztos, hogy ki fog akadni - világosított fel a fiú arról, amitől én is eléggé tartottam. Ugyanis Jiminnek egyáltalán nem meséltem a majdnem egy hete történtekről és nem is sejtett semmit, ugyanis mindenkinek megtiltottam az ügynökségen, hogy akár említést tegyen róla bármelyik velük kint lévő staffosnak vagy akárkinek, mert akkor könnyen eljuthatott az ő fülébe is. Már csak azt reméltem, hogy a híreket legalább ebben a pár napban nem olvasta.

- Beszéltem Taehyunggal és nem hiszem, hogy tudnának róla - jött mellénk Ji és lopott egy szeletet a már felvágott almákból.

- Remélem is - sóhajtottam.

- Megnéznéd a sütőt YeonJi ? - szólt a lányhoz Mingyu, mire csapattársunk azonnal ugrott és eleget tett a fiú kérésének. Visszafojtott mosollyal figyeltem a jelenetet és néztem Mingyura, aki Jihez lépve ellenőrizte le a pite állagát és kezdte el oktatni arról, hogy mikor mondhatjuk rá, hogy jó.

Nem tudom pontosan micsoda, de valami megváltozott Mingyuban a történtek óta és egy fokkal barátságosabbá és felszabadulttá vált. Megmaradt az idegesítő beszólogatós és oltogatós oldala, de már nem gondolta úgy, hogy mindenre fapofát kellett vágnia. Yuri szavai elegek voltak ahhoz, hogy lassan, de meginduljon valamilyen változás benne. Nem is változás. Inkább, hogy olyan legyen, mint régen. Mi hárman pedig igazán boldogok voltunk ezt látva. Mert végre elmondhattuk, hogy kezdtünk egy csapattá válni. Minden nehézség ellenére is.