You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 25 ~

" Ma este elmosódnak az emlékeim. Miért válik ismét minden nehezebbé ? (Magányos vagyok) "

( The Rose - Sorry ) 

Mingyu kijelentését követően síri csend telepedett közénk, ami miatt szememmel legszívesebben jó hosszú ideig elhallgattattam volna azt az érzéketlen srácot. Viszont belül több dolog miatt is elfogott hirtelen az aggodalom, így visszafojtott lélegzettel pillantottam Jimin felé, aki időközben összekulcsolta kezeinket és maga mellé húzott. Dühös tekintettel méregette Mingyut és látszott, hogy nagyon erősen próbálta megválogatni a szavait. Mochi nem igazán bírta, ha valaki félősnek nevezte, pedig néha tényleg az volt. Főleg, ha visszagondoltam a szellemnapjaimra. Ő volt talán az egyik legjobban megrémülve tőlem és a legtovább is.

- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar lebuktatod magadat - fűzte hozzá még csapattársam és gúnyosan elmosolyodva nézett rám. Sejtette, hogy hova fogunk kilyukadni és a nézéséből számomra is egyre világosabbá vált.

- Miért hangzik úgy a szavaidból, hogy tudtál rólunk ? - vonta fel fél szemöldökét Jimin, mire Mingyu lazán rávágta, hogy mert egészen idáig tudta. Ekkor Mochi felém fordította a fejét és szemét lehunyva vett egy mély levegőt. Eközben kezemen lévő szorítása csak erősödött. - Te tudtad, hogy rájött ? - kérdezte most tőlem, mire zavartan lesütöttem a szememet és inkább a padlót kezdtem el tanulmányozni. Nem tudtam neki hazudni, igazából nem is akartam, de tudtam, hogy ki fog akadni. Én is ezt tettem volna a helyében. - Értem - engedte el lassan kezemet, mire automatikusan felkaptam a fejemet és elszorult a torkom az arcától. Száját szorosan összepréselte, míg szemei színtiszta értetlenséget tükröztek. - Tehát tudtad és mégsem szóltál. Pedig láttad rajtam, hogy zavart, amiért a közeledben volt, és ha jól sejtem köze volt hozzá annak, hogy rájött.

- Okos. Valójában mindezt arra használtam, hogy végre ne zaklasson, de hiába mondtam neki, hogy elcseszem a kapcsolatotokat, ő mégsem tágított - forgatta ki a dolgokat Mingyu, mire felé kaptam tekintetemet, amikkel most már tényleg legszívesebben elküldtem volna őt szebb helyekre. Ha ezt folytatja, akkor Jimin teljesen félre fogja érteni.

- Mindent értek - lesett felém még utoljára a fiú idegesen, majd hajába túrva fordított nekünk hátat és indult meg a gyakorlóterem felé. Viszont mielőtt még utána mehettem volna, hirtelen megtorpant, vett egy mély levegőt, majd felénk fordulva visszajött. Egyenesen megállt Mingyu előtt, aki vagy másfél fejjel magasabb volt nála és még hozzátette: - Lehet dühös vagyok YeJinre is, lehet nem egészen értem a dolgokat, de egy valami biztos - nézett mélyen a szemeibe, majd már emelte is öklét és akkorát behúzott Mingyunak, hogy még a szavam is elállt.

- Jimin ! - kiáltottam rá, mire csapattársam egy fájdalmas grimasz kíséretében felém nézett.

- Te komolyan érte aggódsz ? Majdnem eltörte az állkapcsom - morogta, de figyelmen kívül hagyva őt léptem közelebb az idegtől szinte remegő fiúhoz.

- Kikezdtél a barátnőmmel és állandóan bántottad. Úgyhogy ez most baromi jól esett - vetett felé még egy szúrós pillantást és mintha pár percre még a magasságuk is eltörpült volna Mochi kisugárzása miatt. Szinte kétszer akkorának tűnt a földön guggoló és arcát fogdosó fiú mellett. Időm sem volt szólni egy szót is, ő már el is indult a gyakorlótermek felé, ami miatt muszáj volt eldöntenem, hogy mit tegyek. Mingyu mellett a földön ott guggolt Yuri is, aki dühösen figyelte Jimin minden mozdulatát, de közben láttam rajta, hogy valamelyest az öccsére is mérges volt. Nekem nem szabadott pont Mingyuval törődnöm, így Jimin után siettem. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot. Már most el akartam neki mindent magyarázni, mert nem az volt a teljes igazság, amit Mingyu is mondott.