𝐅𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐫𝐭𝐞𝐥𝐞𝐧 (1-2 évad befejezett)

5. Megmentő

Felkontyolt hajjal, laza melegítőbe és kialvatlan sötétkarikákkal léptem be a konyhába, ahol már Rick friss kinézettel a kávéját kortyolgatta és a telefonján olvasott valamit. Levágtam magam a szemközti székre és a kávéskancsóért nyúltam, hogy a bögrémbe öntsem. Láttam rajta, hogy mulattja a dolog. Tudom, hogy bosszút állt rajtam. Feltűnés nélkül körbe kémleltem, hátha előbukkan még egy személy. Lehet, hogy még fent van... 

Rick letette a mobilját és szórakozottan figyelte, hogy tejjel és túl sok cukorral keverem fel a kávét. Nálam nincs olyan, hogy túl édes.

- Jó reggelt édesem, csak nem rosszul telt az éjszaka? - jókedvű hangjától nem sokon múlt, hogy az idegeim elpattannak. Angyali mosollyal ajándékoztam meg miközben vadul kavargattam a kávét.

- Kiválóan aludtam. - hangom csöpögött a szarkazmustól.

- Valakinek rossz kedve van... - búgja hangosan. Megforgatom a szemeimet és belekortyolok a tejeskávémba. Rick ugyan így tesz, és közben lopva az öltözékemet lesi.

- Nem tudom, hogy megmerjem-e kérdezni, de mi a fenét viselsz? - össze vonja a szemöldökét és úgy tanulmányoz tovább. Lenézek a bő pólómra, amin a Feláldozhatók című film borítója van. A felsőmet kések és pisztolyok borítják.

- Menő, mi? - kacsintok rá. - Egyébként, szeretem a kényelmes, laza ruhákat. Mi ezzel a baj? - tárom ki a kezem sértetten. Rick elidőzik a válaszon. Hátra dől a széken, lábait kinyújtja.

- Ez nem baj, de így sosem fog egyetlen férfi sem rád nézni. Nem kellene eltakarnod magad. - feldühít, amit mond viszont egy részem tudja, hogy igaza van. Amióta élek, senki még csak egy pillantással sem méltatott. Elina az örök láthatatlan.

- Persze ez a te dolgod - duruzsolja. A hangja helyrezökkent a gondolat menetemből. Úgy döntök, nem mondok neki semmit. Sandán a lépcsőre pillantok, aztán vissza rá, fel sem néz az újságból úgy szólal meg. - Már nincs itt. Hűvösen rápillantok a bögrém felett, majd visszaszólok. - Nem érdekel. - vonom meg a vállam. Pár percig némán iszunk tovább. Áthajolok az asztal fölé, croissanért nyúlva. A kis tálkába finomabbnál finomabb falatok csücsülnek. Éhesen beleharaptam a péksütibe, és az íztől felkunkorodott a szám. Uhm..eperlekváros. Nincs is jobb a reggelt friss lekváros Croissanttal kezdeni. Rick kelletlenül felsóhajt, és az asztalra teszi a kávés csészét.

- Ne csámcsogj! - szól rám. Elkerekedik a szemem.

- Nhem is csámhcsogog! - vágom vissza teli szájjal.

- Azon a széken ülhetnél rendesen is. - kötött belém megint. Megforgattam a szemeim, de szót fogadtam. Normálisan letettem a lábaim egymás mellé, mert eddig törökülésben ültem. Míg én eltüntettem még egy pár croissant, addig Rick felállt és a zsebébe csúsztatta a telefonját.

- Van számodra egy kis feladatom. Aprókat bólogattam, és érdeklődve hallgattam.

- Azt akarom, hogy takarítsd ki a szobám, de ne nyúlj a dolgaimhoz. Úgy is megtudnám, és annak nem lenne szép vége - állapította meg. Feltartottam a kezem ártatlanul.

- Megígérem, hogy nem nyúlok a személyes dolgaidhoz. Én se szeretem, ha hozzáérnek, ami az enyém. - vallottam be őszintén. Rick vigyorogva a csípőjével neki dől az ebédlőasztalnak.

- Arra a sok nyálas könyvedre gondolsz, amit szanaszét hagysz a lakásomban? - felvonja a szemöldökét várva a válaszom. Felhördültem, és karba tettem a kezem.

- Nem is nyálas! Igenis megható a történetük, ami pedig a szanaszét hagyást illeti... jó bevallom kicsit rendetlen vagyok, de... - megakadok, mikor belevágott a szavamba. Hüledezve rám meredt, és a nappali felé mutatott, azon belül a kanapéra.