𝐅𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐫𝐭𝐞𝐥𝐞𝐧 (1-2 évad befejezett)

II .ÉVAD -2. A találkozás

Teljesen befeszülök a szavaitól. A hangszínéből ítélve, mintha csipetnyi rosszallást is kivennék. Nem kellett hátra fordulnom, hogy tudjam Tony lépteit, ahogy elhagyja a házat. Kényelmetlenül érzem magam, mert nem áll fel a fotelből és nem tudom mit csináljak. Megalázónak érzem. Végül Rick megtöri a csendet azzal, hogy feláll a kanapéról. Magához húzva átöleli a derekam. Alig a mellkasáig érek. Pár pillanatra találkozik a tekintetünk. Én azt üzenem neki, hogy mi a franc, ő pedig egy nem tudtam, hogy itt lesz pillantást váltott. Rick megköszörüli a torkát és bemutat minket egymásnak.

- Elina. Ismerd meg az apámat Rocco Salvatoret.

A férfi végre feláll, ezért én bizonytalanul, de barátságosan kezet nyújtok felé.
- Örvendek a szerencsének Uram.
Elfogadja a kezemet és határozottan megszorítja.
- Szintúgy.
Erős akcentusa van, de a szavait megértem. Mindhármunk helyet foglal, én szorosan Rick mellé helyezkedek el. Rocco úgy ül abban a fotelben, mintha mi lennénk a vendégek és nem ő. A hideg tekintete hasonlít Rickéhez, de ő csak akkor szokott így nézni, ha átvált "Főnöki" üzemmódba.
- Anyád volt már itt? - kérdezte váratlanul. Kicsit meglötyögtette a whiskyt. Rick mielőtt válaszolna átveti a vállam felett a karját és a fejemet a vállamhoz dönti.
- Igen, nem olyan rég. Mariaval jött - Maria volt a nővére. Ő már családos nő volt.
- Az anyád mostanában kerül engem. - horkantott fel.
- Mert még mindig haragszik rád. Nem értem, hogy nektek mért kell folyton veszekednetek. Két percre találkoztok máris kitör a vita. - magyarázza Rick a halántékát dörzsölve.
- Mindig ő kezdi, elegem van a folyamatos kioktatásából. - meghúzza az italát és erősen kiereszti a levegőt, majd folytatja. - sosem tudja mikor kell csendben maradni.

Rick megereszt egy halk sóhajt, majd inkább témát vált.

- Csodálom, hogy egyedül jöttél. Mindig őrizteted magad. Hol vannak az embereid?

Sziklaszilárd arcán egy fancsali mosoly jelenik meg.

- Csak Enzo van velem, a kocsiban vár rám. Nem maradok sokáig, holnap repülők vissza Szicíliába. Azért jöttem, hogy megtudakoljam, hogy én miért nem kaptam meghívót. - tette le a poharat az üvegasztalra. A pillantása felém rebbent. Megköszörültem a torkom és tördelni kezdtem a kezem.

- Még nem küldtünk senkinek. - szólaltam meg halkan. A fülem mögé tűrtem egy elszabadult hajtincset. Rickre néztem egy kis bátorságot meríteni, miután így szóltam.

- Mi jobb szeretnénk szűk családi körbe tartani.

Rocco összevont szemöldökkel a fiára nézett.

- Tudod, hogy tudok kölcsönadni, ha anyagi szükségleteid vannak szólj nekem. Küldök a számládra pénzt. Mennyi kell? - a zakója belsejébe nyúlt és elővett egy szivart, amit meggyújtott. Még csak megsem kérdezte, hogy megengedem-e neki, hogy idebent dohányozzon.

- Ez nem a pénzről szól. Nem szorulok rá. Nem akarok idegeneket az esküvőnkön. - magyarázta hűvösen.

Az apja felhorkant.

- Idegeneket? Jó, ez esetben a Russo családot nem hívjuk meg legfeljebb. Úgyse kedveltem őket sose. Mindig meghívtam bármi volt, aztán lemondták az utolsó pillanatban. Nem szavatartó ember.

Beleszippantott a szivarba és lassan kiengedte a füstöt.

Ajkaimba haraptam. Nem érti meg. Rick türelmesen folytatta tovább.

- Apa. Mi nem akarunk nagy esküvőt, tehát a legszűkebb családi kör, azaz te, anya, a nővérem és Elina egy-két szorosabb rokoni kapcsolata. Nem szeretnénk vendégsereget, akiket a felét nem is ismernénk. Elina főleg nem ismeri. Ja és az embereidet sem akarom ott látni a szertartáson. Senkit. - fekete szemei sötéten villannak meg, ahogy kiejti a szavakat a száján. Rocco mélyen megdöbben.