𝐅𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐫𝐭𝐞𝐥𝐞𝐧 (1-2 évad befejezett)

14. Könyörgés

Tizenkét órát aludtam, annyira ki voltam ütve. Mikor felébredtem üres helyet találtam magam mellett. Az ágynemű kihűlt és be volt vetve. Ebből következtettem, hogy Rick korán kelt. Biztos lent van. A táskámból kihalásztam a ruháimat, amit felakartam venni majd bevonultam a fürdőbe. Nem sokára a lépcsőn a lábam csattogása vert zajt a lakásban. Hangokat hallottam a nappaliból.

Tonyt találtam a kanapén ülve és tévézett. Mikor észrevette, hogy jövök felpattant. Megdermedtem, mert nem számítottam rá.

- Jó reggelt. - köszöntött. Most még jobban meglepődtem. Tonyval nem sokat beszéltem, leginkább elkerültük egymást.

- Jó reggelt Tony. - a hangom erőtlennek tűnt. Szemem a nadrágövére siklott, ahol a pisztolyt és a kést tárolta. Tony úgy nézett ki, mint aki szolgálatra készen áll. Tudom, hogy bármit megtenne Rickért. Kirázott a hideg, ha arra az éjszakára gondoltam, de nem akartam folyton rettegni. Muszáj volt megtanulnom elfogadni.

Átfogtam a karomat és körbe pillantottam a házban.

- Hol van Rick?

- A főnök ügyet intéz, hamarosan visszajön. - mondta semleges hangon. Csalódottan bólintottam. Tudtam, hogy az üzletei fontosabbak.

- Addig én vigyázok rád. - bökte ki. Ledöbbentem.

- Vigyázol rám? De hát... - összezavarodtam. Tony kihúzta magát, most még magasabbnak tűnt én pedig még kisebbnek.

- Utasítást kaptam, hogy nem maradhatsz egyedül és nem engedhetlek ki. - felelte komolyan. Mivan?!

- Tudok magamra vigyázni! - jegyeztem meg indulatosan. Megráztam a fejem. Nem értem Rick mért kért ilyet Tonytól. Nem vagyok gyerek.

- A parancs az parancs. - az arcán semmiféle érzelem nem látszott. Olyan volt, mint egy robot. Most már kezdem érteni mért ő Rick legjobb embere. Legyőzötten sóhajtottam. Úgysem tehettem mást. Nem küldhettem el, sőt nem utasítgathattam, mert nem én voltam a főnöke. Tony csak egy ember parancsát követte és az Rick volt. Megköszörültem a torkom és érdeklődve rápillantottam.

- Csinálok teát, te is kérsz?

Most látom őt először összezavarodva. Pedig csak egy egyszerű kérdést tettem fel. Széles válla megfeszült, végül ezt felelte.

- Szolgálatban vagyok.

Az ajkaimba haraptam, hogy elfojtsam a mosolyom.

- Szerintem egy bögre teát elfogadhatsz. Rick nem tudja meg. - kacsintottam rá. Tony láthatóan fellazult, de még mindig bizalmatlanul méregetett. Már hónapok óta itt éltem, mégsem értette ezt a helyzetet velem meg Rickkel. Neki csak veszélyforrásnak számítottam, és én nem akartam, hogy ezt higgye rólam. Talán, amikor megmentettem őt, léptem egyet a szemében.

Amíg a tea főtt, kerestem élelmet a hűtőben. Megmelegítettem a maradék Lasagnat és kezemben a kajával a nappalibba mentem. Tony a kanapén ült, mikor visszaértem.

Mellé csúsztam és felhúztam a lábaimat. A tévé halkan szólt, de nem éreztem azt, hogy tévét kéne néznünk. Itt a lehetőség, hogy beszélgessek vele.

- Khmm..szóval - beleböktem a villámat a lasagnaba. - mióta dolgozol Ricknél?

Tony karba fonta izmos karját.

- Négy éve, de már azóta ismerem, hogy az apjához került. - dörmögte mélyen.

- Ezek szerint az apjánál dolgoztál előtte?

Látszott rajta, hogy nem szívesen akar beszélni, de mégis rábólintott a válaszra.

- És ő milyen ember? - kíváncsiskodtam és bevettem egy falatot a számba.