Destiny [✔]

Ötödik fejezet

 - NamJoon?! - hitetlenkedtem.
 - Nem. Az apja vagyok - erre elkomorultam. - De ő is itt van. - Mutatott a háta mögé.
 - Saját autóval megyek, vagy sehogy - válaszoltam szárazon. Két Kim közé nem fogok beülni. Apja így is olyan, mint ő, csak fekete hajjal.
 - Ahogy akarod f- - értetlenül néztem a hirtelen ledermedt férfit. Megköszörülte a torkát, és be ült az autóba. Fejemet rázva indultam meg a garázs felé, de még így is éreztem NamJoon tekintetét.
  Szerencsémre ők elöl mentek én pedig utánuk, ahogy gondoltam Jackson házához. Ők egyszerűen csak bekanyarodtak, de akkor láttam nyitva a kapu, és eddig kisebbnek hitt ház nagyobb, sokkal. Vagy húsz autó állt az udvarban, ha nem több. El se tudom képzelni mennyien lehetnek bent. De azt még mindig nem tudtam miért is kellek én ide. NamJoon és az apja kiszálltak az autóból, amit én is követtem. Legrosszabb az volt, amikor NamJoon felém sietett.
 - Kérlek, ezután beszéljünk - könyörgő szemeitől kezdtem meginogni, ami nem jó. Nem akartam. Nem akartam beleegyezni, de akkor miért bólintottam rá? Mégis amilyen boldog mosoly terült el az arcán, megmelengette a szívemet.
 - Gyertek, Son engem fog kinyírni - apja morgására a szemeit forgatta, majd a kezemet megfogva húzott maga után. Ismeretlen melegség járta át a bensőmet. Amint felértünk a lépcsőn én nem akartam bemenni, de még megszólalni se tudtam NamJoon már benyitott az ajtón. Legelső, amit meg láttam az Jackson vigyorgó feje.
  Grimasszal az arcomon hagytam, hogy NamJoon húzzon maga után. Ahogy körbe néztem úgy láttam meg a másik három fiút is. Igazam volt abban, hogy ismerik egymást, de ha Jackson maffia, akkor ők? Hitetlenkedve néztem a kezemet fogó fiúra, aki ijedt szemekkel nézett rám.
 - Te is az vagy? - aprót bólintott.
 - Ezért is akartam veled beszélni. A maffia tagja vagyok, és annak a baromnak a gyerekkori barátja - háta mögé mutatott, ahol Jackson sétált felénk még hozzá az ismerős apjával. Kirántottam a kezem a szorításából, és próbáltam kimenni, de akkor NamJoon apja elém állt.
 - Hallgass meg minket - kérte.
 - De mindenkit meg kell hallgatnom - sóhajtottam. - Nem akarok senkit és semmit se meghallgatni.
  Próbáltam újra elmenni, de ismét az utamat állta, mégis egy dolog miatt teljesen lefagytam. Hirtelen fordultam hátra a szemeimmel őt keresve, de nem találtam. Miért nem látom?
 - Baj van? - állt elém NamJoon. Újra körbe néztem, de semmi. Érzem és tudom, hogy itt van, de hol?
 - Nincs - ráztam a fejem. - Mit kell meghallgatnom? - Fordultam NamJoon apja felé. Elmosolyodott, és elindult egy lépcső felé. Ahogy követtem őt úgy fordultak felénk a vendégek. Minden pénzem rá adom mindenki, aki itt van a maffia tagja. Három fiú becsatlakozott NamJoon és Jackson mellé. Felfelé menve a lépcsőn körbe néztem, hátha fentről meglátom azt a kukkolót. Hát nem láttam.
 - Komolyan Des, mi bajod? - NamJoon kérdésére ismét a fejemet ráztam.
 - Biztos minden rendben? Reggel se voltál valami jól - Jackson befutott mellém aggódó szemekkel bombázva.
 - Jól vagyok! - csattantam fel. Feltett kezekkel lépett hátrébb. - Csak fáradt vagyok. - Mosolyogtam rá. Láttam a kétkedést a szemeiben, de nem firtatta tovább.
  Felérve a lépcső tetejére NamJoon apja lefordult jobbra, meg sem állt a harmadik ajtóig. Kintről kicsinek tűnt, de ahogy belép az ember megláthatja milyen tágas. Belépve a szobába, bár inkább dolgozó szobának mondanám, NamJoon a kezemet újra megfogva húzott maga után. A falak bordó, a bútorok sötét barna színűek, akár a nagymamám dolgozó szobája, csak sötétebb. NamJoon leültetett maga mellé a kanapéra, Jimin és másik Hoseok mellé ültek, Jackson és Hoseok pedig elénk a két férfi mellé. Várakozóan néztem rájuk, de az istenért se akartak meg szólalni.
 - Tehát? - húztam fel a szemöldökeim, keserves sóhajra összeráncoltam.
 - Már tudsz arról, hogy a maffia tagjai vagyunk - bólintottam. - Akik itt vannak, mind a családhoz tartoznak. - Mutatott az ajtó felé Jackson apja.
 - Abban reménykedtem az első a nevek lesznek - mindkettő férfi, csak pislogott rám.
 - Kim DaeHyun - szólalt meg NamJoon, a saját apja nevét elárulva.
 - Son Wang - mutatta be Jackson is a saját apját. Fontos mondandójuk lehet, ha a fiaiknak kell bemutatni őket. - Ne haragudj rájuk. Izgatottak. - Legyintett.
 - És miért?
 - Miattad - hitetlenkedve néztem Hoseokra. - Három napja téged keresünk.
 - Ha most benyögitek valami bajt okoztam, nem én voltam - NamJoon rám mosolygott, itt jöttem rá még mindig fogta a kezem.
 - Nem tettél semmit, de most hallgass meg - kétkedve néztem DaeHyunra, de bólintottam. - Nana volt e maffia csoport főnöke, és téged jelölt ki utódjáúl. - Szavai lesokkoltak. Én, mint maffia főnök? Nagymamám maffia főnök volt?!
 - Ezt ki veszi be? - kérdeztem komoran.
 - Desmond, te vagy a következő főnök - hitetlenkedve felnevettem.
 - Na persze. Akkor anyám mi volt?
 - Száműzött - Son szavára ledermedtem. - Minden áron Nana pénzét szerette volna megszerezni, de Nana nem adott neki. Ezért elkezdte eladni Nana, és a maffia dolgait. Egyszer meg is lopta. – Na, ezeket már eltudtam hinni. - Nana kitagadta a családból, és száműzte Magyarországra. Ott meg ismerkedett egy hozzá hasonló férfival. Nana nem hitte volna, hogy gyerekük is születni fog, de te megszülettél - szavai miatt tudatlanul szorítottam NamJoon kezére, mire ő a másik kezével is megfogta.
 - Tizenhét éven keresztül figyeltetett téged - DaeHyunra kaptam a tekintetem, aki kínosan mosolygott. - De még ő se hitte, hogy ennyire aljas lánya van. Nem számított egyikünk se arra, amit veled művelt. - Éreztem, és láttam az öt fiú értetlen tekintetét a testemen.
 - Desmond - Sonra néztem. - Én voltam, aki a kórházba vitt kis korodban, és én voltam, akivel tizennégy évesen találkoztál. Minden hónapban más figyelte a házatokat, de Nana kikötötte nem léphetünk veled kapcsolatba.
 - Ezért nem láttalak többet - szégyenkezve bólintott. De ha ő itt van, hol van a másik? Valaki még kapcsolatba lépett velem, ezért ismeretlen ismerős a tekintete. - Minden maffia tag figyelt?
 - Hamar túltetted magad azon, hogy te vagy a főnök – szólalt meg Jimin.
 - Nem vagyok az, csak kíváncsi vagyok valamire - néztem a csodálkozó, eddig csendben lévő, már szomorú narancsra.
 - Tíz maffia tag figyelt titeket - válaszolt lehangoltan DaeHyun. Elhiszem, hogy fáj nekik. De azt ők se gondolják komolyan, hogy egy csapásra mindent elhiszek, és ennyivel el van intézve? Több ok és bizonyosság kell nekem ehhez, de előbb a kukkoló kell.
 - Látni akarom őket - értetlenül néztek rám, de Son már mozdult, és az ajtó felé sétált. Míg nem jött vissza senki nem szólalt meg. Vagy rám-rám pillantgattak, vagy maguk elé.
 - Az isten áldjon meg! Mondjátok már - idegesen néztem rájuk felváltva.
 - Hihetetlen számukra, hogy itt vagy - szólalt meg végül másik Hoseok. - Öt hónapig főnök nélkül voltunk. Erre te felbukkansz öt hónap és három nap múlva. Zavarban vannak, és boldogok egyszerre. - Aprót bólintottam. Én nem tudom, ezekkel az információkkal mit kezdhetnék. Oké nagymamás dolgot elhiszem, de hogy maffia főnök volt, már sok. Nekem túl sok ez így. Nem vagyok maffiának való ember.
  Ajtó nyitódásra felkaptam a fejem. Son lépet be mögötte fekete ruhás férfiakkal, és ő. Nem láttam, de tudtam, hogy itt van. Közelemben van. Felálltam feléjük fordulva, mind a nyolc mosolygott.
 - Hello főnök - e hangra megborzongtam.
 - Ne hívd annak. Nem hiszi el - legyintett Son.
 - Dehogynem - mosolyodott el közelebb lépve hozzám. - Igaz, kis főnök?
 - Te vagy az - csak nagyobb lett a mosolya.
 - Nem hittem, hogy felfogsz ismerni, főleg csak a nézésemből.
 - Az őrület szélén álltam.
 - Ne haragudj, de megelőztek - bent tartózkodók a fejüket kapkodták köztünk.
 - Te hülye! Kapcsolatba léptél vele? - hitetlenkedett Son.
 - Kapcsolatba - fordult felé érzelemmentes arccal. - Míg te lebuktál, én nem. - Már is vigyorgott a fortyogó férfira.
 - Ha közbe szólhatnék - mindenki NamJoonra nézett. - Beszélni akarok Dessel. - Eddig kicsiny jó kedvem is elment, mégis követtem őt hisz megígértem neki. Már mentem volna utána, de egy kéz elkapta a könyökömet.
 - Ha baj lenne, szólj - suttogott a fülembe. Aprót bólintottam, mire elengedett. Ő az a fekete ruhás férfi, akihez mindig futottam, ha nem bírtam tovább otthon. Mindig ott volt, mindig rám várt, és mindig megvigasztalt. Valamiért már első találkozásnál kis főnöknek hívott, amit nem értettem. Egyszer nem bírtam tovább, és megkérdeztem.