Destiny [✔]

Kilencedik fejezet

Desmond

Nem tudtam hova kerültem, de nem a mennybe abban biztos voltam. A lemenő nap gyönyörű hatást keltett a füves mezőn. Semmi sem volt körülöttem csak a fű, az égen egy felhő se volt látható. Ha nem a mennyben, akkor hol a jó édes fenében vagyok?! Épp, hogy meg kérdeztem saját magamtól morgást hallottam magam mögül. Nagyot nyelve néztem hátra a vállam felett, amit láttam attól féltem menten elájulok. Egy tigris ült engem nézve, pontosítva a szemeimbe nézett.
 - Végre találkoztunk - szája mozgásán az ajkaim elnyíltak, de erre csak elvigyorodott. - Én vagyok a lelked másik fele.
 - De.. - még mindig nem tettem túl magam azon, hogy beszélt erre nyugodt hangon benyögi ő a lelkem másik fele. Na ne szórakozzunk. - Milyen hülye gázt adtak be nekem? - Nevettem fel erőltetetten a tigris felé fordulva.
 - Ahol éppen vagyunk az a lelked - megrándult az arcom, ahogy figyelmen kívül hagyta a kérdésemet. - Sebesülésed nem súlyos, de elég szép sebeket hagyott rajtad.
 - Sebeket? - pislogtam rá. Felállt elfordulva tőlem, rám nézett, és elindult előre. Szemeimet forgatva követtem őt.
 - NamJoon anyja megsebesítette a vállad is.
 - Honnan tudsz róla? - fordultam felé kíváncsian.
 - Mint mondtam a lelked másik fele vagyok. Én vagyok, aki végig érezte minden fájdalmad.. - végét suttogta.
 - Miért érzel bűntudatot?
 - Mert nem tudtam segíteni - válaszolta durván, de én csak komorabb lettem. Megelőzve őt beálltam elé, mire megtorpant a szemeimbe nézve.
 - Túléltem, nem? Itt vagyok, és élek. Nem ez a fontos?
 - De. Persze, hogy ez a fontos, de ha ott lettem volna, akkor nem történtek volna meg.
 - Megtörténtek.
 - Az én hibámból! - hirtelen kiáltásán megugrottam. - Ha ott vagyok normális életed lehetett volna Seejun mellett, de én nem voltam ott, és megtörtént a baj. Sajnálom Des. - Mély levegőt vettem, és lassan kifújtam.
 - Ne kérj bocsánatot ez miatt. Megtörtént, túléltem. De ez a vége. Az már a múlt, ne háborgassuk fel, rendben? - mosolyogtam rá, lehunyta a szemeit, majd bólintott egy aprót. - Akkor elölről. - Újra elindultam előre, toppanásait hallottam, a szemem sarkából láttam, ahogy belépdelt mellém.
 - Nevem nincsen, mivel azt neked kell adnod nekem - bólintottam. - Ahol vagyunk az valóban a lelked. Így néz ki, amióta Koreába kerültél. Előtte.. - Hirtelen elhallgatására ránéztem, de akkor láttam megállt egy felé nézve. Lassan oda fordítottam a tekintetem, látványra el is borzadtam. Eddig gyönyörű mező mellett kész kiégett rész volt, néhol még füst szállt fel. A tigrisre néztem. - Kiégett. Gyönyörű erdő állt ott, hatalmas fákkal, bokrokkal és kis tavacskával - elindult a kiégett rész felé, amit akadozva követtem. - Itt éltem. - Utolsó szavaira megtorpantam.
 - Mi? - nem nézett rám, csak ment előre.
 - Születésed óta ilyen volt a lelked. Erdő - hátra nézett rám. - De egy napon kiütött a tűz, fokozatosan terjedt. Volt, amikor megállt, és egyhelyben égett, de ilyen után sokkal gyorsabban, és több ideig terjedt. Míg már nem maradt semmi sem az erdőből.
 - De.. - hátra néztem a mezőre, és újra az égett rész felé, majd a lábam elé. Mintha elvágták volna, egy vékony csík választotta el egymástól.
 - Ott állt meg a tűz, eltűnt mintha nem is lett volna. De sajnos van következménye - felemeltem a fejem, de ő már ült előre nézve, mintha felidézné azt az időt, amikor még élt az erdő.
 - Mi-
 - A fájdalmaid - meg se kérdeztem már válaszolt rá. - Lelked így élte át a minden napos fájdalmakat. Soha nem esett eső, mint egy normál embernél, de már az sem normális, hogy erdőt jelképezte a lelked. De te más vagy. - Ekkor felállt felém fordulva, majd engem kikerülve lépett át a füves részre. - Te már a születésed óta más vagy. Senki nem tudja miért, még te magad sem. Én elárulom - újra felém fordult, újra a szemeimbe nézett. - Engem úgy ismernek, mint a Fehér királyt.
 - Fehér király? - félre döntött fejjel néztem rá.
 - Én nem születek a gazdámmal, én kiválasztom őt. Lassan az ezret taposom - ajkaim elnyíltak a sokktól. - Gyűrű, amit kaptál az enyém. E gyűrűvel szerezted meg a végleges erődet. Volt misztikus erőd, de azzal még nem láttad a védő állatokat, de ők érezték. NamJoon állata mindig ott volt körülötted, Jacksoné mindig előtted ült az asztal szélén. Wonho pedig legelőször azért volt ijedt, mert az övé feléd futott. És még sorolhatnám ki mit csinált melletted, míg nem láttad őket, de nincs már időnk. - Hirtelen fel se fogtam miket is mondogat nekem, csak próbáltam befogadni a sok információt. Fogalmam se volt, hogy ilyen sok minden történt körülöttem, míg nem láttam. Így valahogy meg tudtam érteni miért próbáltak annyira maguk mellett tartani, a védő állataik viselkedése miatt. Nem tudom, e miatt rosszul érezzem magam, vagy boldognak? Nehéz kérdés.
 - Desmond - teljes nevemre eszméltem fel. - Edzened kell, minél hamarabb erősebbnek kell lenned. Van valaki, aki téged akar, és nem éppen beszélgetni.
 - Tehát meg akar ölni - bólintott. - És miért? - Fontam össze kezeimet a mellkasom előtt.
 - Mert tudja ki vagy. Desmond Tiny, Nana White unokája, WhiteDragon új főnöke, és az én gazdám.
 - Még mindig homályos - sóhajtott, majd leült.
 - Azért akar megölni, mert én vagyok lelked másik fele, és mert te vagy Nana unokája.
 - Most komolyan a nagymama ellensége akar rajtam bosszút? - hitetlenkedve engedtem le a kezeimet.
- Nos, igen, de nem is.
 - Mi az, hogy is? - értetlenül néztem rá.
 - Annak a férfinak a fia akar bosszút rajtad, akinek a nagyapját Nana megölte - gondterhelten dörzsöltem a homlokomat. Hihetetlen ez az egész. Én ezt már nem bírom, mégis mit gondolnak, miből van az én lelkem?! - Des.
  Túl sok ez nekem. Alig értem ide már azzal fogadtak egy maffia főnök utódja vagyok, aki még rám is hagyta a családot. Aztán kiderült a misztikum erő, majd a védő állatok. Most meg...
  Hirtelen széllökésre felkaptam a fejem. Tigris engem nézett szánakozó szemekkel, amit nem értettem, majd ekkor elkezdett dörögni az ég, és villámlott. Eddig békés napnyugta világított mezőből hatalmas vihar lett. Szél ereje fel akart lökni, a villámok vészjóslóan villogtak az égen, hangos dörrenésekkel kísérve.
 - Attól, hogy itt vagy még tud változni a lelked. Felidegesítetted magad, közben kétségbe estél. E miatt keletkezett a vihar. Nyugodj meg, én ott leszek melletted, most már végig melletted leszek, és védelmezlek - aprót bólintottam. - Ideje felébredned. Én ott fogok lenni a háznál, ott foglak várni... - Végét már nem értettem jól az egyre hangosabb dörrenésektől. Egyre halványult az alakja, a hangok kezdtek megszűnni körülöttem, majd végleg eltűnt a szemem elől.