Destiny [✔]

Harmincadik fejezet

Desmond

Soha nem voltam még Hawaiin. Sőt sehol se voltam kirándulni. Erre ők hárman megleptek ezzel, nem hittem, hogy képesek lesznek rá. De arra kíváncsi leszek, hogy mennyire fognak örülni az én ajándékomnak...
  Ahogy lépdeltem a repülőn keresve az ülést, rájöttem, hogy négyen vagyunk, tehát valaki nem velem fog ülni. Amikor hátra néztem a vállam felett meg is tudtam, hogy ki lesz az. Jackson.
 - Majd elmondom - kétkedve néztem Hoseokra, főleg, ahogy vigyorgott, de bólintottam rá, és tovább indultam. Legutolsó sorban volt a helyünk, persze, hogy én voltam középen, ki más... Wonho beült az ablak mellé, én középre és Hoseok pedig kívülre ült. Felszállásig volt még pár perc, ezért Hoseokra szenteltem minden figyelmem, közben Wonho a vállamnak dőlt. - Szóval - Mély levegőt vett, és felém fordult. - sokat vacilláltunk az ülési helyeken. Mindhárman melletted akartunk ülni - bólintottam. - De mivel csak három székes a repülő, így választanunk kellett. Kifog veled, és kifog nélküled ülni. - Bólintottam. - De nem jutottunk egyről a kettőre, amikor Jackson felhozott egy ötletet - biccentett fejével előre. - Én és Wonho ülünk veled. - Közben kezével mutogatta, ami megmosolyogtatott. - És ő pedig külön.
 - Jó, de-
 - Még nem fejeztem be - valahogy kezdtem rosszat sejteni. - Csak addig ül külön, míg felszállunk, vagy leszállunk. - Sóhajtva a szemeimet forgattam, mire mindkettőjükből ki tört a nevetés. Éreztem, hogy rezeg a telefonom, de mivel repülőn voltam gyors érte nyúltam. Ki akartam már nyomni, amikor megláttam kikeresett, sőt hányszor.
 - Kérjük kapcsolja ki a telefonját, rögtön felszállunk - felkaptam a fejem, és a bemondó nő engem nézett. Bólintottam, és kikapcsoltam a telefont, majd újra a zsebembe süllyesztettem.
 - Ki keresett? - Hoseok közelebb hajolt, de én nem válaszoltam. Miért keresett? Mit akarhatott? Egyedül ezek a kérdések cikáztak a fejemben, de nem jutottam semmire. Inkább ráhagytam az egészet és eldöntöttem, majd visszahívom, vagy ő engem.

~***~

Amint stabilan repültünk mind a hárman kikapcsoltuk az öveinket, de alig kapcsoltam ki valaki már az ölemben ült. Lesajnálóan néztem a vigyorgó szőkére. Lovagló ülésbe ült, és a kezeivel átölelte a nyakam, fejét a nyakhajlatomba döntötte, és halkan szuszogott a fülem mellet. Mosollyal ajkaimon egy kezemmel átkaroltam a csípőjét, mire erősített a kezei szorításán. Wonho vállamnak dőlve aludt, Hoseok kezembe karolva dőlt a vállamnak és aludt. Jackson szuszogott, de tudtam, hogy ébren van.
 - Baj van? - kérdeztem halkan.
 - Ki hívott? - bele a közepébe! Sóhajtva néztem ki az ablakon, és csak bámultam a felhőket. - Ki volt?
 - NamJoon - felkapta a fejét, félszemmel ránéztem. Láttam a hitetlenséget és a döbbenetet a szemeiben. - Nem tudom, hogy mit akart, de amilyen sokszor keresett. Valami baj lehet. - Elfordítottam róla a tekintetem, és kibámultam az ablakon. Éreztem Jackson szemeit, mégse tudtam most ránézni. Hisz milyen már? Itt vagyok velük hármukkal, épp Hawaiira utazunk, és én meg NamJoon miatt aggódom.
  Végül Jackson is bealudt, aminek nagyon örültem, de arra nem számítottam, hogy még én is.

~***~

- Uram! - váll rázogatásra riadtam fel, mire a hang irányába kaptam a tekintetem. Egy nő állt nem messze tőlem, és mosoly volt az ajkain, de még a szemei is huncutok voltak. - Nemsokára leszállunk.
 - Oh, értem. Köszönöm - kuncogva sétált el, mire sóhajtva kezdtem ébresztgetni a fiúkat. Nyűglődve ugyan, de felébredtek, Jackson mégis egy szó nélkül felállt, és a helyére sétált. Éreztem Wonho és Hoseok kérdő tekintetét, mégse néztem rájuk, csak Jackson hátát, ahogy elsétált.
  Amint leszálltunk mindenki felállt, és lesétált a repülőről. Amint kitettem a lábam az ajtón, örültem, hogy rövid nadrágot vettem fel. Borzasztó meleg volt. De, amikor a telefonomért nyúltam, hogy bekapcsolhassam, hirtelen tűnt el a kezemből. Hitetlenkedve néztem Jacksonra, aki a telefonom nyomkodta, és alig kapcsolódott be már csörgött.
 - Miért mondtad, hogy Nam hívott? - értetlenül néztem rá. - Ez Rick. - Nem szóltam semmit, csak elvettem tőle a telefonomat. - Des...
 - Nem érdekel - láttam, hogy sírás szélén állt, de nem érdekelt. Telefonomat fülemhez emeltem, és hallgattam Rick ijedt hangját.
 - Végre felvetted! Már a fiú telefonjával is hívtalak!
 - Mi bajod?
 - Des én valami hatalmas hibát követtem el.
 - Mit? - összeráncoltam a szemöldökeim. Nem hittem, hogy pont ő lesz, aki valami hiba miatt ennyire meg ijed.
 - Én nem akartam. Nem tudom, hogy történt, én csak meg akartam vigasztalni.
 - Ne hadarj már. Mondjad, hogy mit csináltál! - kiabáltam a telefonba, mire éreztem Wonho kezét, ahogy összefűzi az ujjainkat.
 - Le..
 - Le?!
 - Lefeküdtem NamJoonnal - hirtelen álltam meg, éreztem, hogy nekem jött valaki, de nem érdekelt.
 - Hogy.. Hogy mit csináltál? - kérdeztem elhaló hangon. De amikor szipogását hallottam már én is kezdtem megijedni. - Hé, hé ne sírj már.
 - Sír a faszom, emez szipog! - kiabálta. Sóhajtva túrtam a hajamba, és újra elkezdtem sétálni.
 - Ezzel egyébként mit kezdjek? - elhalt a szipogás. - Ha nektek így jó, akkor rendben. - Rászorítottam Wonho kezére, mire felnézett rám, de csak rá mosolyogtam, halvány mosolyt kaptam viszonzásul.
 - N-nem haragszol?
 - Egy félre lépés volt. Nincs senkitek, hogy legyen lelkiismeretetek.
 - Jó.. - motyogta, és letette a telefont, én meg csak vállat rántva süllyesztettem telefonom a zsebembe.
  Jackson belépdelt mellém, és felnézett rám. Félszemmel ránéztem, majd kinyújtottam a kezem felé. Hatalmas mosollyal kapott érte, és átdobta a vállán közben hozzám bújt. Sose fogok tudni rájuk haragudni. Túlságosan megszerettem már őket, kisebb féltékenység semmiség az egészhez. Ez véget meg végképp nem kellett volna féltékenykednie, de hát újra normális. Most már csak élvezni akartam velük a kirándulást.

NamJoon

Ahogy hallottam Desmond közömbös hangját, csak jobban rám jött a sírás. Nem tudom, hogy mi történt, hogy hogyan engedtem meg azt, hogy Rick.. Hogy Rick megfektessen, amikor én Desmondot szeretem.
 - Kölyök minden oké?
 - Persze. Csak váratlan, azt hiszem - sóhajtott, majd felállt mellőlem, majd egy kávéval tért vissza. - Nem tudom mi ütött belém.
 - Ne hibáztasd magad. Én se emlékszem, hogy mi történt, csak megtörtént - hitetlenkedve fordítottam felé a fejem, de ő csak mosolygott. Furcsa őt a maszkja nélkül látni. - Felejtsük el, oké? - Elvettem róla a tekintetem, és csak a bögre kávét bámultam. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehet olyan könnyedén elfelejteni. Sőt szerintem sehogy, ahogy én nem is fogom tudni elfelejteni, ami aggaszt. Tay után senki mással nem akartam lefeküdni, kivéve Desmonddal. Egyedül vele, erre... Lefeküdtem Rickkel. Mégis mit tehetnék most? Semmit. Egyszerűen csak megpróbálok átsiklani felette. Így Rick kérdésére, csak egy aprót bólintottam, és beleittam a kávéba.