Destiny [✔]

Negyvenhetedik fejezet

Nyakláncon logó fogak közül egyet forgattam az ujjaim közt. Furcsa számomra az, amiket Jabal mondott nekem, de valahol jól estek a szavai. Mégse képzelhetek bele semmit. Én visszatérek a világomba, ő pedig itt marad, és mindketten elfelejtjük egymást. Muszáj elfelejtenem őt, nekem három srácra kell koncentrálnom.
 - Desmond! - hirtelen kiáltásra összerezzentem, de a fejemhez is kaptam. Zarwuin. – Segíts! - Összeráncolt szemöldökkel léptem ki a házból, de amit láttam azon muszáj volt elmosolyodnom. A törzsben élő gyerekek letámadták Zarwuint, és épp a hátán ugráltak.
 - Hatalmas tested van, és tőlem kérsz segítséget? - átsétáltam a hídon, majd lelépdeltem a létrán, de alig fordultam felé rögtön Jabalt láttam meg. Elfordítva róla a tekintetem Zarwuinhoz, és Bewhez sétáltam.
 - Mivel befogadtak téged, nem bánthatom őket.
 - Mintha csak Bewitchert hallanám - említett morogva fordult el tőlem. - Ne izélj már. - Le akartam mellé guggolni, de végül jobbnak láttam, ha állva maradok... Ezt meglátva Bewből kitört a röhögés, kedves. - Ne röhögj már.
 - Pedig elég vicces, ahogy próbálsz normálisan menni, de közben még ülni se tudsz - legyintettem felé, és mellkasom előtt összefont kezekkel fordultam a tűz felé, de nem úsztam meg semmit sem. Jakal egyenesen felém jött.
 - Folyton faggatott engem, de mivel nem tudok vele beszélni elég ideges lett. Készülj fel - klassz.
 - Desmond, beszéljünk kicsit - nagyot nyeltem, amikor elindult a nagy ág felé. Sóhajtva követtem őt, de hallottam, hogy jön még valaki, aki nem más volt, mint Jabal. Míg itt vagyok folyton mellettem lesz?!
 - Apám velem is akar - bólintottam. Így már értem, hogy miért jött ő is. Bár kinéztem belőle, ha nem akarna vele beszélni az apja, ő akkor is jönne. Jakal hátra nézett a válla felett, majd egy szó nélkül bement a kis házba. Sóhajtva túrtam a hajamba, de nem tudtam rajta gondolkozni. Jabal keze a csípőmön volt, és maga felé fordított.
 - Mit akarsz? - húztam fel a szemöldökeim, de ő csak mosolygott. Szemeimet forgatva léptem el tőle, de nem engedett el, hanem magához rántott és megcsókolt. Ez most így fog menni minden nap?! Ha nem látnak, akkor meg fog csókolni? Hogy fogom így elfelejteni...?
 - Jabal! - elvigyorodtam, ahogy morogva elhajolt tőlem, de a kezemnél megfogva húzott maga után. Jakal az asztalnál ült, és elég ideges volt, bár nem csodálkoztam. Biztos tud róla, hogy mit tettünk, és én még hoztam magammal egy sárkányt. Nem lepődnék meg, ha elakarna küldeni.
 - Mégis mire véljem ezt, fiam? - Jakalról Jabalra néztem, aki mellkasa előtt összefont kezekkel ült, de a lába hozzá ért az enyémhez. - Menyasszonyod van, és te lefekszel vele? - Sóhajtva könyököltem az asztalra, rohadt fájdalmas volt ülni! De türtőztettem magam, hogy ne mutassak bármiféle grimaszt.
 - Igen, lefeküdtem vele. Mi ezzel a gondod? - félszemmel ránéztem, de ő nem mutatott semmi érzelmet. - Én leszek a következő törzsfőnök, de míg nem vagyok az azt teszek, amit akarok.
 - Nem, nem azt teszel, amit akarsz. Desmond elfog innen menni - erre felkaptam a fejem. Számítottam erre.. - Mielőtt rosszra gondolsz úgy értettem, hogy a saját világodba. - Nézett rám, de én már összezavarodtam.
 - Én kértem rá - mindketten engem néztek. - Miért őt bünteti, amikor én másztam rá? Én akartam vele lefeküdni, és még itt van Zarwuin is. Nem igaz, hogy nem akar elküldeni!
 - Tudom jól, hogy mi történt - ajkaim is elnyíltak a döbbenetben. - De Jabal türtőztethette volna magát, mégse tette csak arra gondolt, hogy veled lehet. - Gyengédebb hangjára elfordítottam róla a tekintetem. - Tudom, hogy szerelmes beléd - ökölbe szorultak a kezeim. - Nyaklánc is bizonyíték rá.
 - De.. - kezdtem bele.
 - Nem haragszom egyikőtökre sem. Átéreztem már ezt - Jaballal együtt rákaptuk a tekintetünk. - Erin, nem az, akit az apám nekem szánt. - Jabal hitetlenkedve nézett rá, de láttam rajta, ez őt teljesen lesokkolta.
 - Mi..?
 - Meséltem már neked, hogy a házasságunk előtt is Erinbe szerelmes voltam, már húsz esztendősen. De apám egy másik törzsből szánt nekem menyasszonyt, én nem fogadtam el. Erint akartam elvenni feleségül, fel is rúgtam minden szabályt, ami volt, és háború is lett ez végett, de nem érdekelt míg Erin mellettem lehetett.
 - De hát akkor.. - Jabal rám mutatott.
 - Nem - ingatta a fejét Jakal. - Desmond nem maradhat itt, te is tudod. Nem haragszom rátok, mert tudom milyen, amikor vágyakoztok arra, aki nem lehet mellettetek. De Jabal végre fogadd el, hogy neked és Desmondnak nincs közös jövőtök.

Harmadik személy

A férfi a fűzfa előtt ült, és csak bámulta a fát. Tudja, hogy akkor sok fájdalmat okozott a fiúnak, de tudnia kellett. Tudnia kellett, hogy megtalálta-e őt, kit régóta nem tud elfelejteni. Felnézett a holdra, majd a tó felszínére, ahol eltűnt a fiú.
 - Siess vissza, Desmond. Annyi minden van, amit szeretnék neked elmondani. Annyi évbe telt végre téged megtalálni, erre megint eltűntél. Kérlek, siess.. - férfi szipogva törölte le a szeméből kicsorduló könnyeit.

Desmond

Beszélgetésünk óta sok idő eltelt, de még mindig alig tértem magamhoz. Jabal amikor meg hallotta, hogy nincs jövőnk teljesen kiborult, és elviharzott. Azóta se tért vissza, én pedig aggódtam érte. Éjszaka volt, de mintha a testem kezdené megszokni a hőséget, már nem volt melegem.
  Felnéztem az ég felé, sok lombtól nem láttam jól, de a hold fénye átszivárgott az ágak közt.
 - Vajon miért van olyan érzésem, hogy valaki más is velem együtt a holdat nézi? - suttogtam, de a fejemet rázva el akartam felejteni ezt a gondolatot. Rengeteg ember, épp ekkor tudja nézni a holdat, és nézhetik is. Nem értem honnan jött ez most tőlem. Mégis oly furcsán éreztem magam. Lehet azért, mert hiányolom Jacksonékat, és már azt képzelem ők is a holdat nézik? Badarság, mégis van benne valami ésszerűség.
 - Des, - Bew mellém sétált, és leült. Én, amikor felálltam a székről megkönnyebbültem, azóta se merek újra leülni. - holnap el kell mennünk a fához. Nem maradhatunk tovább.
 - Tudom - bólintottam. Ismerős hangra felnéztem, és megpillantottam Zinirát, vagyis visszajött Jabal. - Mindenképp meg kell találnunk a vissza utat.
 - Ahova én is megyek veletek - Zarwuin szavaira mindketten rákaptuk a tekintetünk. Mögöttünk volt elfeküdve, de a feje közvetlen Bew mellett volt.
 - Hogy-hogy? - kérdeztem döbbenten. - Te ebbe a világba tartozol.
 - A védőállatod vagyok. Ahova te mész, oda én is - sóhajtva néztem le a kezemre. Igaza van.
 - De nekem Bew a lelkem másik fele.
 - Tudom. Nem olyan vagyok mint, ő.
 - Hatalmas vagy! - csattantam fel, de ő krákogó hangján kuncogott.
 - Kétlem, hogy a te világodban ekkora maradnék - sóhajtva túrtam a hajamba, de igazat kellett neki adnom. Bewitcher is sokkal nagyobb lett, mint ami valódi nagysága van az én világomban. - Azt hiszem fuss. - Értetlenül néztem rá, de mindketten oldalra nézett. Lassan oda fordítva a fejem megláttam Jabalt, ahogy felém lépdelt. Nagyot nyelve léptem hátrébb, de ő csak jött felém. Mi baja lett?!
 - Desmond - aurája kész ideg, mégis a hangja gyengéd. - Sétáljunk kicsit. - Döbbenten, de bólintottam. Elmosolyodott, és elindult előre, ki a lakterületükről. Egymás mellett sétáltunk, mégse szólalt meg. Nem értettem, hogy hirtelen mi baja lett, azt főképp nem, hogy mit akart elérni. Nem tudtam másra figyelni csak rá, szemeim az arcán ugráltak, de ő csak előre bámult.
 - Jabal? - kérdeztem halkan, ekkor felém fordult, és elmosolyodott. Egy érintésre lenéztem a kezünkre, összefűzte az ujjainkat, majd elindult újra előre. Semmit nem értettem. Nem mondott semmit, ami engem feszélyezett, mert biztos valami nagy hülyeséget vett a fejébe. - Jabal ne csináld már, mi bajod van?
 - Semmi - felém nézett mosolyogva, majd rászorított a kezemre. - Szeretném.. - Kérdőn néztem rá. - Szeretném kiélvezni míg itt vagy, ennyi - szavai után megtorpantam. Hitetlenkedve néztem rá, de a szívem hevesen vert a mellkasomban. Miért mondd ilyeneket nekem?
 - Miért nem hagyod, hogy elfelejthesselek? - félszemmel rám nézett, és húzni kezdett maga után. Akadozva, de követtem őt.
 - Mert nem akarom, hogy elfelejts. Tudom, hogy van, akiket szeretsz, de engem is érts meg. Olyat érzek irántad, amit huszonhat esztendőm óta senki felé - elvezettem róla a tekintetem, és a környezetemet kémleltem. Furcsa volt éjszaka sétálni az erdőben, amit Jacksonékkal sose tettem meg. De az erdő gyönyörű volt. Éjszaka volt már, de a kék fény miatt tisztán lehetett látni.
 - Mi ez a kék fény? - kérdeztem rá felé fordulva.
 - Ezt a fák miatt látod - felmutatott, de én semmit se láttam. - Itt a fák élnek, ezt a fényt pedig ők termelik. Mondhatni ez az, amit ők kilélegeznek.
 - De az széndioxid, vagyis mérgező - fejét ingatta.
 - Senki nem hal ebbe bele. Nem oxigén, de ettől függetlenül még tiszta levegő - ámuldozva néztem szét. - És egyedül ezért van az erdőben világosság, még ha egyébként éjszaka.
 - Hihetetlen világban éltek - halkan nevetett, de tovább sétáltunk, csendben. Őszintén élveztem a sétát. Élveztem az erdő neszeit, mégis csend volt köztünk. Megnyugtatott, hogy ott volt velem, és fogta a kezemet. Félre értés ne essék, nem voltam szerelmes. De ettől függetlenül megkedveltem Jabalt, és kezdtem azt érezni, hogy ha én vissza kerülök a világomba. Hiányozni fog. Hiányozni fog a vele eltöltött idő. Hiányozni fognak a beszélgetéseink. Hiányozni fog az érintése. Hiányozni fog Jabal.