Destiny [✔]

Harminckilencedik fejezet

Harmadik napja voltam az idegen világban, ami ismeretlen számomra. De találkoztam egy törzzsel, ha mondhatom ezt rájuk, akikkel először nem értettük meg egymást. Én is, és ők is más nyelven beszéltünk, de egy öreg férfi varázslattal készített italt, amivel megértettem a nyelvüket. Eddig is misztikus világban éltem, már régóta, és hozzá is szoktam. De ezek az új dolgok, számomra is döbbentőek. De a haza utamról még mindig nem tudtam.
  Kedvesek voltak, és befogadtak. Igaz pont annak a férfinak a házában fogok aludni, aki láthatólag utált engem. Rejtély mi végett, bár lehet mert számára én ismeretlen vagyok, ahogy ők is nekem. Csak azt nem értettem, hogy Bewen miért nem lepődtek meg. Én nem láttam mellettük olyan állatott, mint Bewitcher, sőt mást sem. Vagy lehet vannak, csak nem mutatkoznak előttünk? Vagy nincsenek minden percben a gazdájuk mellett.
  Férfi épp evett előttem, de az istenért se kínált volna meg. Na, nem mintha elfogadtam volna. Ágyon hátra dőlve bámultam a ház plafonját, Bew az ágy mellett feküdt, és már aludt. Nem tudtam volna ilyen hasi görccsel enni.

~***~

Vajon mi lehet a srácokkal? Ott is úgy telik az idő, mint itt? Vagy ott még mindig aznap estéje lehet? Bárcsak úgy lenne, akkor nem kellene magyarázkodnom, és be mesélhetném magamnak is, hogy csak egy álom volt az egész. De tudtam, hogy nekem nincs ilyen szerencsém. Biztos voltam benne, hogy keresnek engem, az a három meg sírnak, amiért eltűntem egy szó nélkül. Mintha én tehetnék arról, vagyis én tehetek róla. Éreztem a bajt, mégse foglalkoztam vele, fontosabb volt számomra meg tudni azt, hogy mi a fa. Egy nagy marha vagyok...
  Kezem a fejem alá téve a fal felé fordultam, és lehunytam a szemeimet. Éreztem a férfi tekintetét magamon, de próbáltam kizárni, nehéz volt. Mégis egész könnyen eltudtam aludni, bár inkább azért, mert előző nap végig fent voltam, az idegesség pedig valamelyest enyhült. Akkor leszek igazán ideges, ha még az öreg se tud semmit arról, hogy én hogyan juthatnék haza. Ha ő se fogja tudni, akkor.. Akkor fogalmam se lesz, hogy mi lesz velem. Vissza kell jutnom hozzájuk, vissza akarok jutni.

~***~

- Hé - kipattantak a szemeim, s hátra kaptam a fejem, összeráncolt szemöldökkel néztem a férfira. - Jó lenne, ha felkelnél végre. - Nem reagáltam rá, csak kikeltem az ágyból, és követtem őt. Bewet inkább hagytam aludni, több pihenésre volt neki szüksége, mint nekem. A házból kilépve rögtön a híd felé sétált, majd le a létrán. Nem kertel az biztos, legalább nem kell megszoknom őt, remélem.
  Az öreget meglátva az újabb tűz körül felé vettem az irányt. Felnézett rám, és elmosolyodott.
 - Jól bánt veled Jabal? - bólintottam leülve mellé. - Nem kell hazudnod, mindenki tudja, hogy milyen. - Legyintett.
 - Lehet egy kérdésem? - kérdőn nézett rám. - Hogy jutok vissza az én világomba? - Több tekintetett is éreztem magamon, de most nem érdekelt. Egyedül az öregre koncentráltam, aki döbbenten nézett rám.
 - Nem ebbe a világba tartozol? - fejemet ráztam. - Így már értem a külsődet és a társadat.
 - Társamat?
 - A tigris - mosolygott rám, aprót bólintottam. Inkább nem mondtam el neki, hogy mi is Bew. - Mire emlékszel?
 - Éjszaka volt, a hold is fent volt már - bólintott. - Egy tóban voltam, ami megvillant a holdfényében, e végett ki akartam úszni belőle, de valami elkapta a bokámat. - Maga elé bámult. - Akárhogy rángattam a lábamat nem engedte el, és egyre lentebb vitt a vízben, majd egy villanás volt, és utána sötétség. Utána pedig itt ébredtem fel.
 - Mi volt, ami elkapta a lábadat?
 - Nos, ez a bökkenő. Nem tudom, hogy mi volt az. Nem láttam őt, de azt tudtam, hogy fogja a lábamat, és egyre lentebb és lentebb húz - bólintott.
 - És hol ébredtél fel? - kérdezte. Elmondjam neki, vagy ne? Tűzbe bámultam, majd sóhajtva ki ejtettem az ajkaimon.
 - Egy vörös fűzfa volt előttem - hirtelen csendre felemeltem a fejem, nem kellett volna. Dermedten néztek rám, még a férfi is, sőt mintha félelem lett volna a szemükben. - Ennyire fontos, hogy hol ébredtem fel?
 - Szóval a vörös fűz - öregre kaptam a tekintetem. - Már minden világos.
 - Akkor tudja, hogy hogyan jutok vissza? - amilyen megkönnyebbülés járta végig a testem, az öreg szavától olyan kétségbeesés is.
 - Nem, nem tudom - fejét rázta. - Tudod az a vörös fűz számunkra egy fajta istennek számít. Ő adja az erőnket a varázslatokhoz. Neki hála, hogy mi itt meg tudunk élni. De ilyenre még példa nem volt, hogy áthozott valakit hozzánk egy másik világból.
 - Akkor honnan tudná, hogy mi történt velem?!
 - Közöd van egy másik vörös fűzhöz, igaz? - nyitottam a számat, de be is csuktam. - Ahogy gondoltam. Innen vannak a vérvörös mintáitok és a különleges alakotok.
 - Az én világomban az a fűzfa a lelkem - most az öreg nézett rám döbbenten.
 - Ezt hogy érted? - egyedül kíváncsiságot láttam a szemeiben.
 - Kétszer voltam a halálhoz közel, de mind a kétszer visszatértem az életbe. Hála neki. Amíg az a fa él, addig én is. De ennek meg van az ára is. Ha a fa megsérül, akkor én is. De én erről nem tudtam míg nem történt velem valami - nem néztem senkire, egyedül a tüzet bámultam. - Furcsa fájdalmat éreztem a vállamban, egyre többször, és fájdalmasabban. De meg lett a nyoma is neki, kezdett kékülni, és lilulni. Míg nem a nap végére meg történt a baj. - Fogaimat összeszorítva szorítottam vállamra a kezemet. - Félig leszakadt a karom - hallottam, ahogy valakiknek elállt a lélegzetük. - Ömlött a kezemből a vérem, de én annyira lesokkolódtam, hogy semmit se éreztem. De talán pár perc volt az egész a vérem visszafojt a karomba, a szakadás összeforrt, és utána elvesztettem az eszméletem, és két nap múlva ébredtem csak fel. - Toppanásokra oldalra néztem, és Bew sétált felém, majd lefeküdt mögém fejét a combomra fektette, úgy pislogott fel rám. Mosolyogva túrtam a bundájába, mire dorombolni kezdett.
 - Tehát ezután megakartál erről bizonyosodni, így elmentél a fához, ami közel van a vízhez - felnéztem a férfira, aki mellkasa előtt összefont kezekkel ült, engem nézve. - Megnézted, hogy valóban a fa végett érezted azokat, és amint megtudtad te elakartál menni. De a vízben megcsillant valami, ezért nem mertél bele menni, mégse akartál ott maradni a fánál. Így történt, hogy te itt ébredtél fel. - Hümmögve oldalra fordítottam a fejem, érzelemmentes arccal néztem rá.
 - Mi volna, ha Jabal elvinne téged egy körrepülésre? - mindketten az öregre kaptuk a tekintetünk, de ő csak somolygott.
 - Mi?! - kérdeztünk vissza egyszerre.
 - Miért ne? - húzta fel a szemöldökeit. - Míg ki szellőzik a fejed, addig meg próbálok valamit keresni hátha vissza tudsz jutni. Közben megismerheted a világunkat is.
 - De miért én?
 - Miért pont ő? - egymásra kaptuk a tekintetünk, de ő fintorogva fordította el a fejét. Megölöm!
 - Mert Jabal! - erélyes hangjára sóhajtva néztem a férfira, aki szemeit lehunyva felállt, és várakozóan nézett rám. Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat, de felálltam, és követtem a férfit a létrákhoz.
 - Min repültök? - hátra nézett rám a válla felett, ide kerülésem óta, akkor mosolyodott el először.
 - Megfogsz lepődni - kétkedve néztem rá, de nem kérdeztem többet, csak követtem őt egyre fentebb és fentebb. Utolsó létra után, egy nagyobb kör alakú részhez értünk. Mindent a fák lombjai takartak el, de a lombok között voltak valamik, valamik amik hatalmasak.
 - Zinira - Zinira? Lombok megrezdültek, és kilépett a lombok közül egy griff.
 - Azt a rohadt! - elhűltem, amikor megláttam őt. Aranysárga volt, de a szemei akár a férfié, hamuszürkék.
 - Ő Zinira, a griffem - mosolyogva lépett oda hozzá, és megsimogatta. - Minden törzstag kap egy tojást, amit saját magának kell kikeltenie, és gondoznia. Ha elveszíted a tojást, nem kapsz másikat. - Döbbenten néztem rá, majd körbe.
 - Tehát nálatok a griffek az állataitok?
 - Vannak más állataink is, de ők azok, akik a társaink. Velünk vannak a harcban és a nehéz időkben. De persze van, akinek megvadul, mert rosszul bánt vele. Nem kell agyon szeretgetni őket, de kell nekik a törődés, hogy tudják van kiért harcolniuk - bólintottam, ekkor Bew a hasamnak dörgölte a fejét, mosolyogva simogattam meg.
 - Őt nem tudja elhozni magával.
 - Nem baj. Nem bírom ebben a testben a repülést - férfi összeráncolta a szemöldökét, amin muszáj volt elmosolyodnom.
 - Hosszú történet a miénk - férfi a szemeimbe nézett, és bólintott. Furcsa így beszélgetni vele, eddig nem viselkedett velem kedvesen. Bár bemeséltem magamnak, hogy a griffe miatt kedves.
 - Míg repülünk, - kérdőn néztem rá, de ő elfordult tőlem. - szívesen meghallgatom. - Motyogta, de én hallottam minden szavát. Várjunk, jól hallottam, amit mondott? Döbbenten néztem össze Bewvel, aki szintén döbbenten nézett vissza rám.
 - J-jó.. - ez az Desmond, dadogj még! Először ő ült fel a griff hátára, majd segített nekem is felülni a háta mögé.
 - Karolj át, ha nem akarsz leesni - nagyot nyelve karoltam át a derekát, kissé kínos számomra ez az érintkezés főleg vele. - Mehetünk, Zinira. - Griff a hangját hallatta, kitárta a szárnyait, majd elrugaszkodott a talajtól. Fejemet az egyik kezemmel védtem az ágaktól, de még így is megkaristolta az arcomat egy ág. Mégse érdekelt, amikor megláttam a tájat. Ajkaim is elnyíltak, amilyen látvány elém tárult.
 Fák lombjai felülről úgy néztek ki, mint a vattapamacsok. De míg az erdőből semmit nem láttam, mellette elhúzódó mezőből, annál többet. Több állat is volt, és legelészett. Férfi derekát átkarolva dőltem kissé előrébb, hogy láthassak mindent. Alattunk több madár is elrepült, különböző nagyságúak voltak. Mezők, erdők, dombok. Mintha csak az én világomban lennék egy hegyi túrán, mégis oly különböző.
 Mosolyogva néztem mindent, amit csak tudtam. A fejembe akartam vésni, ha mégis haza jutok, legyen róla valami jó emlékem is. Szeretném, ha emlékeim maradnának erről a helyről.
 - Megmutatom a kedvenc helyemet - aprót bólintottam. Griff jobbra vette az irányt, egy dombos fás terület felé repültünk, de a fák közt egy folyó kígyózott. Csak fényképeken láttam ilyen látványt, nem hittem, hogy én is a szemtanúja leszek egy ilyennek. Mégis tovább repültünk egy másik fás területhez. Több fa körbe vett valamit, amit nem tudtam kinézni, és a levegőből nem is lehetett mivel a griff ereszkedni kezdett, pont a fák elé.
 - Hogy-hogy nem felülről? - kérdeztem.
 - Szeretném, ha közelről látnád - aprót bólintottam, és leszálltam a griff hátáról. - Nemsokára visszajövök. - Megsimogatta a griff csőrét, aki a hangját hallatva döntötte fejét a kezébe. Mosolyogva néztem őket, látszott mennyire kötődnek egymáshoz. Griff lefeküdt a földre, mi ketten pedig beindultunk a fák közé. Elég sűrűn álltak a fák így nem tudtunk egymás mellett sétálni, de ő olyat tett, ami engem teljesen ledermesztett. Még reagálni se tudtam rá egyszerűen dermedten néztem, ahogy a kezemet fogta, és húzott maga után.
 - Mindjárt ott vagyunk - hangjára felkaptam a fejem, igaza volt. A fák kezdtek ritkulni, és egy virágokkal körbe vett tó volt középen. - Itt szoktam lenni, ha egyedüllétre vágyom, senki se tud róla. - Ránéztem, de ő mosolyogva nézett körbe.
 - Akkor nekem miért mutattad meg? - félszemmel rám nézett, elengedte a kezemet, és a tóhoz sétált. - Ha most benyögöd, mert úgyis elfogok menni, ezért nem mondom el senkinek dolgot, én agyon ütlek. - Megdöbbenésemre elnevette magát. Értetlenül, de közelebb léptem hozzá, leguggoltam mellé belenézve a tóba. Kristály tiszta volt, még az alján lévő hínárokat is láttam.
 - Úgy éreztem, hogy neked megmutathatom.
 - De miért? Eddig ellenséges voltál velem. Sőt utáltál, meg akartál ölni - soroltam fel neki, közben felé fordulva, de észre se vettem, hogy engem nézett. Nem válaszolt, csak nézett rám, ami kezdett zavarni.
 - Megsérültél - összeráncoltam a szemöldökeim, és az arcomhoz kaptam.
 - Semmiség - mosolyogtam rá. Felemelte a kezét, és az arcom felé közelített vele, de én elfordítottam a fejem, és felálltam. - Vissza szeretnék menni.
 - Rendben - vállam felett hátra néztem rá, de ő már a fák felé indult. Sóhajtva túrtam a hajamba, és követtem őt. Elutasítottam az érintését, ami úgy tűnt bántotta. De nem engedhetem meg neki, nekem párom van, vagyis párjaim, akikhez vissza akarok menni. De egy valamire nem számítottam, a kitartására.