Destiny [✔]

Harmincnegyedik fejezet

+18

Reggel arra keltem, hogy valaki káromkodott egy telefonra. És aki káromkodott az természetesen én voltam, semmi kedvem nem volt felkelni. Az a tudat, hogy semmivel se kell foglalkoznom, csak élveznem a napokat velük, jó érzéssel töltött el.
 - Des, ez a te telefonod.. - motyogta fülem mellett Wonho. Sóhajtva nyitottam ki a szemeimet, és az asztalon lévő telefonom felé néztem. Megkönnyebbülésemre Sysy karmai közé fogta, és elhozta nekem az ágyba. Ismeretlen számon a szemöldökeimet ráncoltam, de felvettem.
 - Mr. Tiny?
 - Igen - motyogtam az arcomat dörzsölve.
 - A kezelő orvosa vagyok - máris éberebb lettem. - Azért hívom mert meglett a vizsgálat eredménye, szeretném, ha minél hamarabb bejönne.
 - Jó.
 - Köszönöm - ezzel le is tette. Hát nem éppen erre a telefonhívásra számítottam. De most kíváncsivá tett, főleg a komor hangja. Igaz eddig is az volt neki, vagyis azóta, hogy én bekerültem oda, de ez lényegtelen.
 - Srácok, engedjetek ki - szemeimet forgattam, ahogy a szavaim után csak jobban bújtak hozzám. - Este egy meglepetésem van, tehát engedjetek ki.
 - Hogy függ össze a kettő? - szólalt meg rekedt hangon Jackson.
 - Hát.. - pislogva néztem fel a plafonra. - Úgy, hogy este több ideig leszünk együtt. - Néztem Jacksonra. Bólintott, és lemászott rólam.
 - Egyébként ki keresett? - épp egy fekete pólót húztam magamra, amikor Hopi hangját hallottam. Hátra néztem a vállam felett, megkönnyebbülésemre, csak ő volt ébren.
 - Csak Seejun. Érdeklődött, hogy hogyan vagyunk - mosolyogtam rá. Utálok hazudni, de most muszáj megtennem. Nem akartam, hogy eljöjjenek velem a kórházba. Félő kiverik a balhét, ha az orvos megmondja az eredményt.
 - És hova mész?
 - Hozok reggelit - bólintott, és vissza feküdt aludni. Sóhajtva vettem fel a cipőmet, és halkan kisétáltam a szobából. Most nem akartam senkivel sem beszélni, sajnálom Bewt, de még őt is ott hagytam. Kíváncsi voltam mitől volt annyira komor az orvos, de ha benyögi nekem, hogy csak éveim vannak hátra, akkor még én is kiakadok.

~***~

Bekötött vállamra néztem, azóta nem lett lecserélve a kötés, de még át se vérzett. Megakartam nézni, mégis inkább rajta hagytam, és sétáltam tovább a kórház felé. Kezeim zsebembe dugva sétáltam közben nézelődve. Több tekintet is rajtam volt, szinte égettek. Csak azt nem értettem, hogy hirtelen miért lettem ekkora szám. A hajam? Tetoválások? Vagy miért?!

~***~

Amint megláttam a kórházat görcsbe ugrott a gyomrom. Általában az orvosok igazat mondanak, nem? Nagyon reméltem, hogy semmi gond nincsen, és nem azzal fogad, hogy megfogok halni. Belépve az ajtón szembe találtam magam egy ismerős recepciós nővel, közelebb sétáltam hozzá mire lustán felemelte a fejét.
 - Dr. Frederickhez jöttem - mondtam.
 - Harmadik emeleten van az irodája - bólintottam, és a lift felé sétáltam. Míg sétáltam, több nővér és orvos mellett sétáltam el, szemem sarkából láttam csak, hogy végig nézték, ahogy sétáltam. Majd hallottam a sustorgást is, kezdett idegesíteni. Máskor nem foglalkoznék vele, hisz tudom, hogy elborzaszt másokat a külsőm, de most kezdett idegesíteni ez a helyzet. Mert, hogy nem a külsőm végett bámultak, az már biztos.
 - Ő az - hang irányába kaptam a tekintetem, hirtelen mindenkinek más dolga lett. Zsebemben ökölbe szorultak a kezeim, és tovább sétáltam a lifthez. Lehívtam, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó, de amilyen lassan jött le, még a lépcsővel is jobban jártam volna. De szerencsémre kifogtam azt a liftet, amiben senki se volt, egészen a harmadik emeletig senki se szállt be. De, amikor elmentünk innen, akkor minden szintnél beszállt valaki, vagy többen is. Kezd furcsa lenni, és még ez is kezdte felbaszni az agyamat.

~***~

Kilépve a liftből a folyosó tele volt betegekkel és nővérekkel. Szerencsémre így nem tudtak velem foglalkozni, és könnyedén eljutottam az orvos irodájáig. Alig kopogtam be az ajtón, már kiszólt, hogy bemehetek.
 - Jó napot - bólintottam neki, amit ő is viszonzott. Beléptem az irodába, becsuktam magam mögött az ajtót, de egyedül egy valamit bámultam. Orvos előtt az asztalon volt valami, valami, ami túl döbbenetes.
 - Mr. Tiny, megmondaná, hogy ön micsoda? - micsoda szóra forgott körülöttem a világ. Hiszen az orvos előtt egy tetovált bőr darab volt, amiből kinőt egy apró fa. Vállamra néztem, és akadozva emeltem fel a kezem, fentebb húztam a pólóm ujját, és letéptem a vállamról a kötést, de ott nem látszódott, hogy kivágtak volna belőlem egy darabot. - Tehát? - Nem válaszoltam neki, csak kiléptem az irodájából, de még hallottam a szavait, amiket utánam kiabált.
 - Jobban teszi, ha eltűnik a világról!