Destiny [✔]

Negyvennyolcadik fejezet

Harmadik személy

 - Hé - férfi szemei kipattantak, hirtelen ült fel, és a hang irányába fordította a fejét, ahol olyas valakit látott, akitől a szíve hevesen vert a mellkasában. - Mit csinálsz itt?
 - Hogy? - értetlenül felállt, és körbe forgatta a fejét, de ő ugyan ott volt, ahol lefeküdt aludni.
 - Mit csinálsz ennél a fánál, azt kérdeztem - ingerült hangjára nagyot nyelt. - Talán te vagy, aki meg akar ölni? - Desmond közelebb lépdelt hozzá, a férfi úgy lépdelt hátrébb.
 - Nem, dehogyis - rázta a kezeit maga előtt, és kínosan mosolygott. - Soha nem tudnék neked ártani, higgy nekem.
 - Bizonyíts! - férfi erre megtorpant, amit Desmond is követett. A férfi mély levegőt vett, és közelebb lépdelt hozzá, de Desmond izmai befeszültek.
 - Nem foglak bántani, de te kérted, hogy bizonyítsak - összeráncolta a szemöldökét, amikor a férfi közvetlen elé állt. - Rég találkoztunk.. - Mosolygott, és az ajkaira hajolt. Desmond élesen szívta be a levegőjét, amivel megmosolyogtatta a férfit.
 - Te.. Te mégis mit képzelsz?! - Desmond gondolkodni se tudott attól a döbbenettől, és a sokktól, ami érte őt.
 - Én vagyok az..
Férfi szapora lélegzetvétellel riadt fel az álmából. Kezét a szája elé téve mélyeket lélegzett, és próbált ép elméjéhez jutni, de nem sikerült neki. Vörös fűz felé nézett, de az égen rengeteg csillag fénylett.
 - Már megint róla álmodtam - sóhajtva túrt a hajába. - Csak történnének már meg ezek az álmok. - Kezeit széttárva terült el újra a füvön, de akkor hirtelen ült fel a fa felé fordítva a fejét. - Várjunk... - szapora lélegzetvétellel állt fel a földről, és közelebb lépdelt a tóhoz, aminek a felszínén semmit se látott. - Eddig csak a múltunkról álmodtam, vagyis ez az álom jel lenne? - Leguggolt. A kezét felemelve a vízbe nyúlt, ami kellemes meleg volt. - Istenem, csak igazam legyen, és valójában meg fog történni ez az álmom - vízben ökölbe szorultak a kezei. - De, ha meglátlak azok után, amit tettél velem. Biztos, hogy megütlek! - Idegesen rántotta ki a kezét a vízből, de sóhajtva ült le a földre, és a csillagos eget kémlelte várva, hogy visszatérjen.

Desmond

Jabal mellettem aludt az ágyban. Amikor visszatértünk a sétáról, ő az egész törzs előtt kijelentette, hogy velem akar együtt aludni. Én akkor azt hittem, hogy ott helyben megölöm, de közben jól estek a szavai. Furcsa a menyasszonya volt, nem prédikált, nem hisztizett. Mosolygott, és bólintott. Bár biztos voltam benne, hogy azért, mert tudja, hogy már nem sokáig leszek itt. Vagy ő is mást szeret? Nem, nincs olyan szerencséje senkinek sem.
  Sóhajtva könyököltem a feje mellé, másik kezemmel a hajába túrtam, és óvatosan érintettem össze az ajkainkat. Jobban járok én is, és ő is, ha nem búcsúzok el. Nem akartam úgy elmenni, hogy fájni fog érte a szívem, amiért itt hagyom, de még ha egy szó nélkül hagyom itt, akkor még jobban fog fájni a szívem.
  Elválva az ajkaitól végig simítottam az arcán, majd óvatosan felültem. Halkan tettem a lábaim a talajra, és felakartam állni, de elkapta a csuklómat. Ijedten kaptam felé a fejemet, de csak kábán pislogott rám.
 - Hova mész? - elmosolyodtam a rekedt hangján.
 - Csak Bewitcherhez, utána visszajövök - bólintott, és lehunyta a szemeit, majd elengedte a kezemet. Két kezemet felemelve leszedtem a nyakláncát a nyakamból, és lefektettem magam mellé. Alvó arcát néztem, látszott milyen nyugodt álmai voltak, ami megnyugtat engem.
  Soha nem hittem, hogy egy idegen világban találkozni fogok egy ilyen emberrel. Vadidegen, mégis oly közel éreztem magamhoz, ami már-már ijesztő. Mégse tudtam rá másképp gondolni. Elszakítva róla a tekintetem felálltam, és kisétáltam a házból. A lakhelyen mindenki aludt, még a tűz se égett, de hála a kék fénynek tisztán láttam mindent.
  Valamiért Bew nem jött velem a házba aludni, bár eltudtam képzelni, hogy egy valami miatt nem jött velem.. Közelebb lépdeltem hozzájuk, de Zarwuin szemei rögtön kipattantak.
 - Nyugi - kifújta a levegőjét, és közelebb hozta felém a fejét. - Sajnálom, amiért felébresztettelek.
 - Nem gond - mosolyogva simítottam az orrára, mire lehunyta a szemeit. - Biztos meg van rá az okod.
 - Szeretnék most indulni. Minél hamarabb rá akarok jönni, hogy hogyan juthatok vissza - felemelte a fejét, majd a szárnyát, ami alól felbukkant egy Bewitcher. Sóhajtva néztem, ahogy nyújtózkodva ásít, majd kábán lépdelt felém.
 - Muszáj az éjszaka közepén? - morogta, és leült mellém, de a feje a vállamon volt.
 - Muszáj. Nem akarok búcsúzkodni.
 - Szereted? - Zarwuinra kaptam a tekintetem. - Csak azért kérdem, mert még a nyakláncot is levetted, pedig neked adta. - Ösztönösen nyúltam a nyakamhoz, de el is rántottam onnan.
 - Csak kedvelem.
 - Az majdnem olyan, mint a szerelem - Bew válaszára, csak idegesebb lettem.
 - Nem szerethetem. Jacksonékat szeretem! - sziszegtem halkan. - Menjünk. - Mindkettő sóhajtott, és követtek engem. - Van egy elméletem, de már nem tudom oda az utat.
 - Milyen elmélet? - Bew belépdelt mellém.
 - Amikor átjöttünk, akkor az a vízben történt. Ha most mi kimegyünk a vörös fűzhöz, semmire se fogunk jutni, mivel szárazság van körülötte.
 - Ebben van igazság. Tehát egy víznél akarod megnézni? - bólintottam felnézve Zarwuinra. - És tudsz is egyet.
 - Jabal mutatott egy tót, ami természetfeletti külsejű volt. Ennél is természetfelettibb - mondtam komoran, amikor megláttam Bew szemeit. - Azt mondta az a kedvenc helye, de a tó az olyannyira kristálytiszta, hogy az alján lévő hínárokat is láttam.
 - Hogy nézett ki?
 - Sok fa vette körbe, elég sűrűn is álltak egymáshoz, középen van a tó - Zarwuin bólintott.
 - Azt hiszem tudom, hogy hol van, de az elég messze - szavai után lefeküdt, és a szemeimbe nézett. Mély levegőt véve felmásztam a hátára, tettemet Bew is követte, bár ő elég ideges volt. Füleit lecsapta, és a farka ide-oda mozgott. Amióta nincs sárkány alakja kevésbé bírja más állatokkal a repülést. Zarwuin kitárta a szárnyait, amilyen hatalmas a termete, ő olyan könnyedén ugrott fel a talajról.
  Nehéz volt megkapaszkodnom benne, de Bew karmai rosszabbak voltak. Mellső lábai a vállamon voltak, de a karmai már a húsomban. Mégse foglalkoztam vele, csak a tájat figyeltem, reméltem, hogy minél hamarabb megtaláljuk azt a helyet. Hamarabb mint, hogy Jabal felébredne, mert félő még utánam jönne. Bár amint eltűnök innen, és ő meg látja, hogy nem vagyok mellette, akkor is lehet, hogy körbe repüli a területet. Valahogy kitudtam nézni belőle.

~***~

Amint elhagytuk az erdőt, a mező fölött voltunk, ami végett én már nem láttam jól, tehát Zarwuin szemeire voltunk bízva. Én pedig bíztam benne, hogy megtalálja azt a helyet. Nagyon reménykedtem benne, hogy mire haza térek, még csak annyi nap telt el, mint itt. Mert, ha nem félő már későn érek vissza, és azokba még bele gondolni se mertem. Amilyen buták, képesek kárt tenni magukban avval a tudattal, hogy én elhagytam őket, vagy hogy meghaltam.
 - Ott van - Zarwuin hangja rázott vissza, és valóban megláttam azt a kisebb erdőt, de.. - Azt hiszem igazad volt. - Hátra nézett rám, majd újra előre fordította a fejét. Erdő volt, vagyis kék fénynek kellett volna lennie, de ott nem kék fény volt. Izzó vérvörös.
 - Siessünk - Zarwuin bólintott, és valahogy gyorsabban repült, mint eddig. De mivel ő túl nagy volt újra a fák előtt kellett leszállni. Azt mondta, hogy ő is jönni fog velünk, de Jakal egy háborút emlegetett. - Zarwuin.. - Közelebb léptem hozzá, de már a szemeiben láttam, hogy tudja mi következik. - Jakal háborút emlegetett, de nekem mást kell megvédenem.
 - Háború lesz köztük, és a két törzs közt, akik megölték ennek a világnak az istenét - orrát a felé nyújtott tenyerembe döntötte, és lehunyta a szemeit. - Már tudtam, hogy nekem nincs helyem melletted.
 - Ez baromság! - fakadtam ki, de ő csak morgó hangján kuncogott. - Igen is van helyed, és ha megtehetem, visszajövök érted. Csak ezt tedd meg értem, és értük. Harcolj az oldalukon. - Lassan kinyitotta a szemeit, és bólintott. - Köszönöm - mosolyogtam rá. Elemelte a fejét, én pedig lassan hátrálni kezdtem, majd hátat fordítva neki befutottam a tóhoz, Bewvel az oldalamon.
  Ahogy haladtam egyre bentebb, látható volt, hogy maga a tóból áramlott a vörös fény. De vajon elég lesz az, hogy bele megyünk? Vagy mást is tennünk kell? Egymásra néztünk, és próba szerencse alapon beleugrottunk a vízbe. Egy ideig semmi nem történt, a víz ugyan úgy izzott, majd egyre melegebb lett, már-már égetett, mégse mentünk ki belőle.
  Hirtelen megszűnt a fény, és látható volt a kékség. Csüggedten néztünk össze, hiszen semmi nem történt velünk.
 - Azt hiszem ezt be- - nem tudtam befejezni a mondatott egy rántástól. Újra megtörtént. Egy láthatatlan valami szorongatta a bokámat, és egyre lentebb húzott a vízben. Ösztönösen rángattam a lábamat, de nem sikerült semmit se elérnem vele. Harcoltam ellene, pedig fejben tudtam, hogy így jutok haza. Éles fény tárult a szemem elé, amitől elnyíltak az ajkaim, és éreztem, ahogy a víz bezúdult a számba. Újabb sötétség kapott a karjaiba.

~***~

Mély levegőt véve buktam fel a víz felszínen, és ösztönösen fordultam hátra, ahol már az ismert vörös fűzfa állt, de izzott az egész. Tisztán ki lehet vonni, hogy össze voltak kapcsolódva, ami rejtély számomra, hogy hogyan. Utána kell néznem a nagyi könyvei közt, hátha ő is találkozott már vele. Szép álom lenne, ha tudna róla valamit.
 - Öh, Des.. - Bewre néztem, de ő a part felé volt fordulva, lassan oda fordítottam a fejem, döbbenettől még levegőt se tudtam venni. Egy férfi a parton feküdt, és mélyen aludt. Idegesen úsztam ki a partra, és felé lépdeltem.
 - Hé!

Harmadik személy

- Hé! - férfi szemei kipattantak, hirtelen ült fel, és a hang irányába fordította a fejét, ahol olyas valakit látott, akitől a szíve hevesen vert a mellkasában. - Mit csinálsz itt?
 - Hogy? - értetlenül felállt, és körbe forgatta a fejét, de ő ugyan ott volt, ahol lefeküdt aludni.
 - Mit csinálsz ennél a fánál, azt kérdeztem - ingerült hangjára nagyot nyelt. - Talán te vagy, aki meg akar ölni? - Desmond közelebb lépdelt hozzá, a férfi úgy lépdelt hátrébb.
 - Nem, dehogyis - rázta a kezeit maga előtt, és kínosan mosolygott. - Soha nem tudnék neked ártani, higgy nekem.
 - Bizonyíts! - férfi erre megtorpant, amit Desmond is követett. A férfi mély levegőt vett, és közelebb lépdelt hozzá, de Desmond izmai befeszültek.
 - Nem foglak bántani, de te kérted, hogy bizonyítsak - összeráncolta a szemöldökét, amikor a férfi közvetlen elé állt. - Rég találkoztunk. - Mosolygott, és az ajkaira hajolt. Desmond élesen szívta be a levegőjét, amivel megmosolyogtatta a férfit.
 - Te.. Te mégis mit képzelsz?! - Desmond gondolkodni se tudott attól a döbbenettől, és a sokktól, ami érte őt.
 - Én vagyok az, Dessi.