Destiny [✔]

Negyvenharmadik fejezet

Feszélyezve ültem köztük. Mindenki evett, előttem is volt étel, de én és Bew nem értünk hozzá. Nos, azt mi tudtuk egyedül, hogy miért nem értünk hozzá, ahogy esteledett úgy lett egyre melegebb, de míg ők bírták, mi még mindig nem. Ha csak megmozdulok, biztos, hogy kidőlök, de már így is homályosan láttam, főleg, hogy előttem éget még a tűz is.
  Félszemmel Bewre néztem, aki szintén engem nézett. Láttam rajta, hogy nem sokáig bírja. És akkor nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólunk, felálltam és Bew mellső lábai alá nyúltam, majd megemeltem a felső testét. Éreztem, hogy mindenki engem nézett, de én csak messzebb húztam a tűztől.
 - Magadnál vagy még? - kérdeztem halkan.
 - Fogjuk rá - rekedt hangjától összeszorult a szívem. Félszemmel a tűz felé néztem, de akkor láttam, hogy Jabal jött felénk.
 - Elfelejtettem, hogy nem bírjátok a meleget - fejemet rázva fektettem le óvatosan, és legyeztem a fejét, de ettől csak rosszabb lett neki.
 - Fogalmam sincs mit csináljak vele - kétségbeesetten néztem fel rá. Lehunyt szemekkel motyogott valami ismeretlen nyelven, és a víz felé kaptam a fejem. Újra az történt. Valóban varázslatot használnak. A víz egyenesen felénk jött, és Bew testére zúdult. Elmosolyodtam, ahogy felsóhajtott, és a hátára feküdt. - Köszönöm. - Félszemmel felnéztem rá, csak elmosolyodott. Hirtelen ugrottam fel a rám zúdult hideg víztől. Csöpögött rólam a víz, de kellemes volt a bőrömnek. - Köszönöm, nekem is - közelebb lépett, és a fülemhez hajolt, amin nagyot nyeltem.
 - Meg köszönhetnéd másképp is - idegesen fordítottam felé a fejem, de ő kuncogva sétált vissza az apja mellé. Fejemet rázva guggoltam le a békésen alvó Bewhez, majd leültem a fejéhez törökülésbe.
  Nem tudom mi lenne velem nélküle. Már elképzelni se tudom nélküle az életemet. Szeretem őt, és én bele kevertem ebbe az egész marhaságba. Miatta is vissza kell térnünk a világunkba, nem bírja ki ezeket az éjszakai melegeket. Na, nem mintha én jobban bírnám, mégis ő rosszabb helyzetben volt a bundája végett.
 - Desmond - hirtelen hangra összerezzentem, és a hang irányába kaptam a fejem. Törzsfőnök látványára felpattantam, és felé fordultam. - Amióta itt vagytok, nem bírjátok ezeket a melegeket?
 - Nem. Nem is értjük, hogy miért - szánakozva nézett rám, ami engem idegesített.
 - Destiny se bírta.
 - Gondoltam - elfordultam tőle, és újra leültem Bewhez. Hallottam ahogy sóhajt, de akkor Bew másik oldalára sétált, és ő is leült mellé. - Ne mondjon semmit. Nem fog érdekelni.
 - Tudom - felelte.
 - Nem akarok itt maradni. Három ember, egy család, és Bew miatt vissza kell térnem.
 - Tudom - összeráncoltam a szemöldökeim. - Láttalak titeket. - Hirtelen nem tudtam, hogy miről beszélt, és amint eszembe jutott, elfehéredtem. - Fiamnak menyasszonya van, örökös kell neki. De rád teljesen máshogy néz, mint az életébe csöppent nőkre.
 - Hogy érti? - elmosolyodott, és oldalra nézett. Követve a tettét oda fordítottam a fejem, de el is kaptam róla. Jabal engem bámult.
 - Nagyon egyszerűen értem - felnéztem rá. - Tisztában van azzal, hogy te nem ide tartozol, ahogy azzal is, hogy bármikor elmehetsz. Ő mégsem fogja feladni. Megtetszettél neki, és nem egy éjt akar veled. - Szavai után éreztem, egyre forrósodik az arcom. - De kérlek, ne csak Jabalon gondolkozz el, hanem az istenségről is - elfordítottam a fejem.
 - Honnan veszi, hogy gondolkozni akarok a fiáról? - kérdeztem.
 - Látom rajtad - elnyílt ajkakkal néztem rá, vagyis a hűlt helyét.
 - Bew - bundájába túrtam, mire dorombolni kezdett, de felém fordult, és egy mancsát a lábamra tette. Félszemét kinyitva nézett fel rám. - Ne itt aludj. - Bólintott, és felállt, amit én is követtem. Jabalra néztem, aki még mindig engem nézett, végig követte minden mozdulatomat. Apjához sétáltam, aki felnézett rám.
 - Aludhatnánk egy házban? - elmosolyodott, és bólintott.
 - O-o - Zar felpattant, és hozzánk sietett. - Desmond Jabal házában aludt előző éjjel. - Idegesen fordultam felé, de ő csak vigyorgott rám.
 - Hát, akkor csak alszol egy házban - sóhajtva legyintettem, és elindultam abba az irányba. - Jabal természetesen a menyasszonyával alszik. - Kezeim ökölbe szorultak, de nem néztem hátra, Bew mégis rám nézett szánakozó szemekkel. Nyitotta a száját, de a fejemet ráztam, mire becsukta és sétált előre.
  Fellépdeltünk a fákra, majd a hídon átsétáltunk a házához, és Bewet előre engedve beléptem utána. De nem tudom mi vett rá, hátra néztem a vállam felett. Ott állt, mellette a menyasszonya és beszélgettek. Elnéztem róluk, és beléptem a házba, hogy aludhassak végre, de ami reggel várt, arra még álmomban se számítottam.

~***~

- Szállj már ki onnan! - valaki sziszegett, ami zavarta a fülemet. Még tovább akartam aludni, pedig tudtam, hogy fel kellene kelnem, de olyan jót aludtam.
 - Nem, hagyjál már - sóhajtva fordultam a másik oldalamra. - Bewitcher, kérlek. - Bewitcher? Kuncogását hallottam, valaki káromkodását, és akkor egy kezet az oldalamon. Kezet? Kipattantak a szemeim, és hátra néztem a vállam felett. Huncutságtól csillogó hamuszürke szemek néztek vissza rám.
 - Mi..? - megszólalni se hagyott, kezét az arcomra tette, és az ajkaimra hajolt. Szemeim kerekre tágultak úgy nézve vágytól csillogó szemeibe. Próbáltam elhúzódni tőle, ő mégse hátrált. Tovább mozgatva az ajkait a hátamra gördített, és lehunyta a szemeit, majd megnyalta az alsó ajkamat. Az istenért se engedtem volna be a nyelvét!
  Egyik kezét lesimította az oldalamon, amint megéreztem, ahogy a férfiasságom felé tart, jobbnak láttam, ha engedek neki. Éreztem a bőrömön, ahogy elmosolyodott, de a kezét akkor sem vette el.
  Kezeimmel próbáltam eltolni magamtól, de akkor jobban rám nehezedett, mégis elvált tőlem, és a nyakamat csókolgatta.
 - Hagyd már abba! - szűrtem a fogaim közt.
 - Vágyok rád - suttogta a fülembe, rekedt hangjától nagyot nyeltem. - Mindenki elment vadászni. - Rákaptam a tekintetem. Vigyorgott, és a farkamra markolt, amitől felsóhajtottam. Ajkaival végig csókolta a vállamat, majd vissza haladt a nyakamhoz, és beleharapott a bőrömbe, közben a kezével benyúlt az alsó alá, és a keze rajtam mozgott. Nem tudtam mást tenni, csak sóhajtoztam tőle.
 Mellkasomat csókolgatta, harapdálta. Ha ez most azt akarja elérni, akkor bajban voltam.
 - Kérlek - vissza hajolt hozzám, egyenesen a szemeimbe nézett. De rám nehezedett, mindkét kezével a fejem mellett félkönyökre ereszkedett. Bőrömön éreztem a kifújt levegőjét, de a vágya hozzá ért az enyémhez, ami nem segített rajtam. - Mondtam, hogy nem akarom. - Elmosolyodott, és a hajammal kezdett játszani, s még lentebb hajolt hozzám.
 - Pedig elég feltűnően vágysz rám - lökött a csípőjével, amitől felsóhajtottam.
 - Az csak az ingerektől - feleltem.
 - Ha valaki nem vágyik a másikra, akkor nem jön izgalomba az ingerektől sem - ahogy közeledett felém az arca elfordítottam a fejemet.
 - Régen csináltam - kuncogott, és elkezdte puszilgatni az arcomat. - Jabal! - Rivalltam rá felé fordítva a fejem. Elmosolyodott, és az ajkaimra hajolt áterőszakolva a nyelvét. Idegesen fújtam ki a levegőmet, ráharaptam a nyelvére, de éreztem, ahogy elmosolyodik, de nem vált el tőlem. Feladva viszonoztam az érzéki nyelvtáncát.
  Ahogy elvált tőlem homlokát az enyémnek döntötte, közvetlen a szemeimbe nézett. Felváltva néztem beléjük, amikben szomorúság volt.
 - Tudod, - nedves ajkaimon éreztem a meleg leheletét. - amióta menyasszonyom van, minden meg van szabva nekem. - Míg beszélt egyfolytában a hajammal játszott, ami furcsamód jó érzés volt. - Mivel amint ki lett választva a menyasszony, nekem törzsfőnökséget kell tanulnom, és tartanom is. De én nem ilyen vagyok.
 - Azt észrevettem - kotyogtam közbe, de ő csak elmosolyodott.
 - Amikor először megláttalak hátulról, tudtam, hogy kellesz nekem, még ha tudtam, hogy lehet ellenség vagy - ez teljesen ledöbbentett. De várjunk. - Mielőtt kérdeznéd, - Szemeimet forgattam, de ő tovább mosolygott. - észben kellett tartanom, hogy ki is vagyok én, és mi a feladatom. Köteles voltam meg támadni téged, hogy tudjam mire vagy képes. Amikor könnyedén elhajoltál a tőröm elől, tudtam, ha harcoltam volna veled élesben, holtan végeztem volna.
 - Ez hülyeség - egyik kezével az arcomra simított, és hüvelykujjával az arcomat simogatta. - Soha nem ölnék embert. - Ez az, hazudj még. - Főleg nem egy idegent.
 - Kérlek - összeráncoltam a szemöldökeim, ekkor lökött a csípőjével. Még mindig fel volt izgulva! - Azóta ezt szeretném...
 - Ha annyira fontos vagyok, akkor adsz időt - felváltva nézett a szemeimbe, láttam rajta nagyon vívódik.
 - Rendben, adok időt - megkönnyebbülten kifújtam a levegőmet, amikor felemelkedett. - De ha kiderül, hogy hogyan juthatsz vissza, az előtt nem érdekel, hogy mit akarsz és mit nem. - Kezeimet a csuklóimnál fogva a fejem mellé szegezte, úgy nézett rám.
 - Rendben - elmosolyodott, és megcsókolt, amit viszonoztam neki. Megbántam-e? Nem. Félek-e? Igen. Valóban akarom-e? Nem tudom. Elbizonytalanodtam.